Kubik Anna Jászai- és Kossuth-díjas színművész, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház tagja. Egy generáció televíziós versműsorokból, különösen a Lyukasórából ismeri a költészethez való különleges vonzódását, egy újabb generáció pedig a Hallgatni Aranyt! által kap lehetőséget arra, hogy megismerje azt a semmihez nem fogható, értő tolmácsolást, ami rá jellemző. De vannak még szerencsésebbek is: ők tőle tanulhatják a versmondást.

- hirdetés -

Hallgassa meg Kubik Anna tolmácsolásában Arany János verseit! A Hallgatni Aranyt!  kezdeményezés honlapja itt érhető el.

– Egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy „Nagy versnél biztos kell egy év, míg érlelődik, és csak amikor a véreddé válik, akkor lehet vele kiállni.” Most milyen érzésekkel ült a mikrofon elé?

– Így verset mondani természetesen egész más, mint közönség előtt. Ahhoz valóban kell a hosszabb érlelődési folyamat. Most könnyebb dolgom volt a kapott versekkel, mert mindkettőt régről ismerem. A Mátyás anyját olyan régről, hogy több sora szállóigévé vált a családunkban. A Szózatra a címével is utaló Rendületlenül pedig az erőt adó, mély hazaszeretet megfogalmazása miatt kedves számomra.

– Mekkora bátorság kell a versmondáshoz?

– Nagy. Amikor verssel áll ki az ember, egyedül van a pódiumon, s nincs a szerep, és annak az igazsága, annak a motivációi, amibe lehetne kapaszkodni, a másik oldalról viszont épp ez benne a szépség, ez teszi személyessé. A versnél csak az működik, amit mi szeretnénk.

A műsoraimhoz mindig személyes verseket választok, olyanokat, amelyek nekem sokat jelentenek, olyan dolgokról szólnak, amelyek engem foglalkoztatnak, és az a tapasztalatom, a közönség ezt értékeli, és nem csupán érdeklődést mutat, hanem a bizalmába is fogad.

Ezt próbálom átadni azoknak a gyerekeknek is, akikkel a csíkcsomortáni Székelyföldi Varga Sándor Versmondó Táborban immár nyolcadik éve dolgozom.

– Arany költészete, személyisége mennyire áll közel Önhöz?

– A legnagyobb magyar költőnek tartom. Lenyűgöző a műfaji sokoldalúsága, a nyelvi és témagazdagsága! Annyi mindent köszönhetünk neki a balladákon át a lefordított Shakespeare-drámákig. Népköltészetünket tiszta forrásként élesztette újjá verseiben, igazi családi költő, akinek az életművéből minden életkorban találunk megfelelő verset.

A személyisége különösen közel áll hozzám: magánéletéről kevéssé kitárulkozó, szemérmes ember volt, finom, derűs humorral megáldva, s élete végéig hiteles maradt.

Arany János: Rendületlenül

Hallottad a szót: „rendületlenül –”
Midőn fölzengi myriád ajak
S a millió szív egy dalon hevül,
Egy lángviharban összecsapzanak?…
Oh, értsd is a szót és könnyelmü szájon
Merő szokássá szent imád ne váljon!

Sokban hívságos elme kérkedik,
Irányt még jóra, szépre is az ád;
Nem mondom: a hont ők nem szeretik;
De jobban a tapsot, mint a hazát…
Oh, értsd meg a szót és hiú dagályon
Olcsó malaszttá szent imád ne váljon!

Fényt űz csinált érzelmivel nem egy,
Kinek világát csak divat teszi:
Őnála köntös, eb, ló egyremegy,
S a hon szerelmén a hölgyét veszi…
Oh, értsd meg a szót s függve női bájon,
Külcsillogássá szent imád ne váljon!

Van – fájdalom! – kinek cégér hona.
Hah! tőzsér, alkusz és galambkufár:
Ki innen! e hely az Úr temploma:
Rátok az ostor pattogása vár!…
Oh, értsd meg a szót: kincs, arany kináljon:
Nyerészkedéssé szent imád ne váljon!

Szeretni e hont gyakran oly nehéz: –
Ha bűnbélyeg sötétül homlokán,
Gyarló erényünk öntagadni kész,
Mint Péter a rettentő éjtszakán.
Oh, értsd meg a szót: fényben, vagy homályon –
De kishitűvé szent imád ne váljon!

Szeretni a hont – ah! még nehezebb,
Midőn az ár nő, ostromol, ragad…
És – kebleden be-vérző honfiseb –
Bújsz a tömegben, átkos egymagad.
Oh, értsd meg a szót s győzve a ragályon
Káromkodássá szent imád ne váljon!

Hallottad a szót: „rendületlenül”?
Ábránd, hiúság, múló kegy, javak, –
Lenn a sikamló tér, nyomás felül,
Vész és gyalázat el ne rántsanak.
Oh, értsd meg a szót: árban és apályon
– Szirt a habok közt – hűséged megálljon!

(1860)