Van olyan, hogy indiai jazz?

Mai indo-jazz fusion

India a 60-as évektől kezdve egyre nagyobb helyet és részt kért és kapott a világ zenei életében.

A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban:

Kobo

Nook

DiBook

A jazz szempontjából az első Indiához kapcsolható együttes az Indo-Jazz Fusions, egy két kvartettből álló zenekar volt, amely a 60-as évek elején alakult Nagy-Britanniában. Az együttesnek két vezetője volt, az egyik az indiai származású hegedűs, John Mayer, a másik az altszaxofonos Joe Harriott. A zenekar nagyjából két évvel azelőtt alakult, hogy a Beatles rátalált a szitárművész Ravi Shankarra.

Míg az indiai zenészek a tradicionális indiai muzsikát hozták az együttesbe, a nyugatiak hozzátették az improvizációra épülő zenét, és ebből együtt létrehoztak egy érdekes felhívás–válasz jellegű játékot. Az együttest Mayer irányította, aki tökéletesen olvasztotta egybe a két teljesen különböző gyökerű és szerkezetű muzsikát, amely így fúzióban játszva fontos alkotóelemévé lett a 60-as évek jazzmuzsikájának.

Az eredeti Indo Jazz Fusion 1973-ban bomlott fel, amikor meghalt Joe Harriott, és Mayer nem akarta megújítani az együttest.