Abban, hogy a Szomorú vasárnap az öngyilkosok himnuszaként vonula bele az urban legendek enciklopédiájába lehet hinni vagy netán kételkedni, de van itt egy sztori 1978-ból, amiből most itt hirtelenen kis konteót készítek Számodra kedves Olvasó.
Frank Rosolino, amerikában majdnemvilághírű (és valljuk be ez nem kevés) jazztrombiton adja elő mai dalunkat. A felvétel 1978 áprilisában (a dátum később fontos lesz!) került rögzítésre. Hogy miért épp ekkor vette elő feldolgozni Seress melódiáját nem tudni, de megismervén, plusz -tetvén Veled a históriát, rögtön koherencia vélődik felfedeződni.
Frank 1926-ban született, a sulit nem igazán fejezte be, a II. világháború során a katonaságot az amerikai hadsereg trombitásaként játszotta ki. Az a zenész volt ő, aki a csúcsra sosenem jutott el, ugyan voltak nagy koncertjei, viselt némi ismertséget ilyen-olyan tévéműsorokban való haknintások nyomán, de mindég maradt inkább zseniális kíséretzenekari tag per szólista. Az ő szájábatett hangszere szólal meg többek között Frank Sinatra, Sarah Vaughan, Tony Bennett, Peggy Lee, Mel Tormé, Michel Legrand és Quincy Jones slágerlemezein (érdekesség: előbbi felsorolásban szereplők közül a legtöbben elszomorúvasárnappintották magukat pályafutásuk során). Legnagyobb elismerését talán a Supersax elnevezésű bandában való közreműködése során szerzett csapat-Grammy jelentette. Barátai, ismerősei szerették, imádták humorát és töretlen életigenlését. Elmondások szerint őt mindenki tisztelte.
Magánéletéről túlontúl sok nem tudható – ami viszont igen, az inkább szomorú és döbbenetes kimenetelű.
Rosolino harmadik feleségétől születtek gyerekei. Justin és Jason. Nincs információ hogy miért, de a feleség 72-ben nap magára zárta a garázst, és beindította a kocsit. Frankra maradtak a gyerekek (akkor 3 és 1 évesek). Attól fogva többek voltak fültanúi ismerősi köréből, hogy panaszkodik az életre, és nem kívánja srácainak, hogy így, ilyen teherrel éljenek e világon. Pár év múlva, 1978 novemberében (hopp, az évszám!) egy kaliforniai turné során, bérelt motelszobában lelőtte alvó fiait, akik közül a fiatalabb túlélt, és hosszú kóma után, átmeneti siketség és állandósult vaksággal terhelten, de felépült. Miután a fiúkat meglőtte, a puskát a saját szájába tette.
Senki nem tudott érdemben magyarázatot adni szörnyű tettére.
Azt, hogy közre játszhatott-e az alapvetően vidám, a humoráról ismert és szeretett ember számára a Szomorú vasárnap fekete filozófiája sosem fogjuk megtudni, viszont érdekes egybeesés, hogy a végzetes ’78-as turné során a Szomorú vasárnap repertoáron volt.
Ad némi löketet a legendának Rosolino sztorija.
