A BDZ egyik „nagy játékosa” – Ambrózy Attila fagottművész, szólamvezető nemrégiben egy televíziós műveltségi játékban ország-világ előtt eredményesen szerepelt. A zenélés és a játék összefüggéseiről, a játék felelősségéről és szabadságáról, a fagottozásról és családjáról beszélgettünk.
Az interjú a BDZ időszaki programmagazinjában, a Hangoló 2013. tavaszi lapszámában jelent meg, öt évvel ezelőtt.
– Hogy kerül egy fagottművész egy kvízműsorba?
– Én nem egy fagottos vagyok, aki véletlenül nyert a műveltségi vetélkedőn, hanem valaki, aki szeretne értelmiségiként felelősséggel gondolkozni a világ egészéről. Főállású fagottművészként szeretném a rám bízott zenékben, részletekben tökéletesen megformálni az adott karaktert, megjeleníteni egy-egy gesztust, korszakot, érzelmet, hangulatot.
Névjegy
Ambrózy Attila – fagottművész, zenetanár
Tanulmányai: Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Miskolc; Zeneakadémia Budapest (diploma után két évig járt az Akadémia egyházzene szakára is)
Családja: felesége Tolnai Judit csellóművész-tanár; fiai Bálint 12 éves – csellózik, szellemi sportokat gyakorol; Ábel 10 éves – oboázik, mindketten taekwondóznak
Kedvenc zeneszerzői: Bach, Mozart és Bartók
Kedvenc írói: Hamvas Béla, Hermann Hesse, Bohumil Hrabal
Hobbija: a kertészkedés mellett szívesen fejt rejtvényt, elsősorban sudokut
A szüleim és a rokonaim közül is többen tanárok voltak, így gyermekkorom meghatározó élményeként a családi ünnepeken, összejöveteleken bőven esett szó történelemről, kultúráról. A tévés vetélkedőket látva vágyat éreztem, hogy próbára tegyem a nagyrészt otthonról hozott, majd önállóan bővített, feltételezett „műveltségemet”. Számomra fontos az is, hogy az életben, a tanításban hozzá tudjak szólni kulturális kérdésekhez.
A vetélkedő ugyan másfajta kihívást jelentett, azt mindenesetre le kell szögeznem, hogy talpon maradni nagyon jó. Ez a játék megerősített olyan dolgokban, amelyekre az élet más területein nem nyernék bizonyítást.
– Miért pont a Maradj talpon! című műsort választottad?
–Korábban az interneten már próbálkoztam különböző játékokkal, kétszer jelentkeztem Vágó István műsorába, a Legyen ön is milliomos!-ba. Most a Maradj talpon! játékban többkörös előszűrő, válogató után sikerült képernyőre kerülnöm. Szerettem volna bizonyítani, hogy tudok valamit, ezért igyekeztem jól válaszolni, és nem akartam szégyenben maradni azzal, hogy leesek. Az első alkalommal csak egy gyors játékba kerültem be, ahol ugyan csak 100 Ft-ot nyertem, de ennek köszönhetően szerencsére visszahívtak. Tisztában voltam vele, hogy ott többet kell mutatni, akkor már tudatosan lassabb tempót választva a hét párbajt céloztam meg, ami eredményt is hozott.
– Volt valamiféle taktikád a játék során?
– Arra törekedtem, hogy a kérdések megjelenésének pillanatában ne gondoljak semmire, hogy a lehető leggyorsabban juthasson eszembe bármilyen asszociáció. Mivel az üres betűket is rövid idő alatt kellett kiszámolni, egy kis matematikát is alkalmaztam. Az első játékban azonnal rávágtam a választ, később megfontoltabb lettem. Ebben valószínűleg segítségemre volt, hogy zenész vagyok, hiszen a hangszeres játék közben is fontosak ezek a képességek. A zenekarban komoly koncentrációt igényel alkalmazkodni mindenkihez, a szólistához, a karmesterhez, reagálni a zene hirtelen változásaira. A vetélkedőben, az általában legfeljebb 20 ütemes fagottszólókhoz képest, hosszabb ideig voltam reflektorfényben, ráadásul hangszer nélkül, verbálisan kellett helytállni. És persze nagymértékben befolyásolta a pillanatnyi sikert, hogy könnyű vagy nehéz volt-e a kérdés, hogy éppen mennyire tudtam koncentrálni, működött-e az asszociáció.
Ambrózy Attila, az 5 évvel ezelőtti interjút újraolvasva, a következő kiegészítéseket tette:
„Bálint fiam jövőre érettségizik az ország jelenleg 5. legerősebb gimnáziumában (Deák Téri Evangélikus Gimnázium), Ábel a Szent István Zeneművészeti Szakgimnáziumban folytatja oboa tanulmányait. Én pedig viszonylag rendszeres résztvevője vagyok a Pub’s Culture néven futó kocsmakvíz-sorozatnak egy viszonylag erős csapat tagjaként. És még muszáj megjegyeznem, hogy nagyobbik fiam a Dámajáték Világszövetség honlapja szerint a legerősebb magyar dáma-játékos pillanatnyilag (ez persze napról napra változhat).”
– Jól értem, hogy erős párhuzamot érzel a fagottozás és a vetélkedő között?
– Számomra a játék lényege ugyanaz egy tévés vetélkedőben és egy zenemű előadásában: a kötöttségek figyelembevételével a lehető legtisztább tudattal a legnagyobb szabadságot elérni, hogy a (majdnem) végtelen lehetőség közül választani tudjunk. A teljesítmény szempontjából mindkét esetben meghatározó a nyugodt, vagy felfokozott lelkiállapot. Színpadi előadóként, vagy egy vetélkedő játékosaként mindkét szerep ugyanolyan stresszhelyzetet jelent. Mindenki izgul, ami bizonyos mértékig szükséges a sikerhez. Törekedni kell arra, hogy az izgalommal teli helyzetben a feszültség pozitív irányba hasson. Az évek múlásával a különböző zenék mindig újabb arcukat mutatják, s a technikai és zenei fejlődéssel együtt szaporodnak a kockázatokról való ismeretek is. Ez ugyan nem csökkenti a stresszt, viszont előrelépésre nyílik lehetőség az önismeret, a koncentráció terén.
– Hogyan hasznosítod ezeket a tapasztalatokat a munkádban?
– A zenekari zenész számára a szólóknál adódik egyéni kibontakozási lehetőség. Lényeges, hogy az adott pillanatban a legjobb megoldás szülessen meg a zenében, a dallamban, a hangmagasságban, az artikulációban, a játékban. Mindezt úgy kivitelezve, hogy kétszer egyformán nem akarom és nem is tudom ugyanazt játszani.
A zenei játék fokmérője a muzikalitás. Sok ember azonban olyat akar megmutatni, ami nincs is a zenében. A művészi szabadság érdekében meg kell tanulni a szabályokat, mert a stílusbeli kötöttségek ismeretében lehet csak a valódi szabadsággal élni úgy, hogy ne károsítsuk a zene szövetét. Mindeközben az élő produkcióban jelen kell lenni, adott szituációban gyorsan reagálni. Ez egy nagyon bonyolult, összetett folyamat.
17 éve tanítok, jelenleg a Dohnányi Ernő Zeneiskolában. Sajnos az egyetemen kevés módszertant kaptunk, így engem is a sok év tapasztalata segít abban, hogy tanítványaimnak a legjobbat tudjam nyújtani. Nem vagyok pszichológiailag elég tájékozott, de a gyermekek játékában biztosan ott van a teremtés mozzanata, ahogy a kockába belelátják a házat. Ez a képesség sajnos sokszor felnőttkorra elvész, sokan pont azt nem látjuk, ami a lényeg. A kisközösségben, ahol dolgozom, számomra fontos, amit csinálok. Mostanra már szerencsére a gyerekek, a szülők és én is elégedettek vagyunk az ott folyó munkával. Nem csak a hangszeres órákon, de tanári hangversenyeken, kiállítás megnyitón, rendezvényen rendszeresen játszom nekik. Eljönnek, meghallgatják, szeretik, ezáltal úgy érzem, hogy megbecsülik az értük végzett munkámat.
Zenetanárként megpróbálom a jó kérdésekre megtalálni a helyes válaszokat, megoldásokat, s az eredményes zenei nevelés érdekében tanítványaimban is felkelteni a közös játék iránti örömet.
– Bemutatnád olvasóinknak a fagottot?
– A fagott általában kísérőhangszer, a cselló és nagybőgő szólammal együtt a basszust játssza, vagy a fúvós akkordokat erősíti, illetve 1-2 oktávval lejjebb a magasabb fafúvós szólókhoz is társulhat. A fagott zenekari alkalmazásában Ravel idejétől beszélhetünk némileg új korszakról, amikor az átütőbb hangzás miatt a szólókban igénybe vették a hangterjedelem legfelső határát is, ezzel a hangszer újabb, fényesebb, érzékibb oldalát kidomborítva. A hangszer sokféle hangszín és karakter kifejezésére alkalmas. A zenei hang differenciálásában a hangot egy mediterrán nádfajtából faragott fúvóka adja, rezgését a hangszer 3 méter hosszú, hajlított csöve felerősíti. A fagott hangja elsősorban mély, meleg árnyalatú, a nád elülső részének finom faragásával viszont rendkívül sokat változik a kezelhetősége, hajlékonysága. A durván faragott náddal nyersebben szól, kevesebb dinamikai és artikulációs árnyalatot lehet megvalósítani.
– Ki és mikor kezdhet el rajta játszani, és hogyan lehet a fagottjátékhoz kedvet ébreszteni?
– A zeneiskolában szerencsére jól szervezett az élet. A jelentkezők a képességfelmérés után előképzőbe járnak, ezt követi (10 éves kortól) a hangszeres felvételi. Fontos szempont, hogy a gyerek elbírja a 2-3 kg súlyú hangszert, szabályos, ép fogazata legyen. A tanulók általában szeretnek fagotton játszani. A tanulmányok elején fontos a szájtartás beállítása, mert a dupla nádat se szorítani, sem túl elengedni nem szabad, így lehet a hangszínre is figyelni. Ha megtanulják, hogy a hang nem a hangszerben, hanem a testükben, elsősorban a szájüregükben és a tüdejükben kezdődik, és a megfújás előtt oda kell képzelni az adott hangmagasságot, akkor hamar rátalálnak a megfelelő érzésre. Akadálymentes megszólaltatás esetén ők maguk is jobban tudják élvezni a zenét. Én is előveszem a hangszert, kiemelve a fontos dolgokat eljátszom az ő darabjaikat. Sokszor együtt játszunk hangversenyen, bevonom a növendékeimet is. A későbbiekben is meghatározó szerepe van a felnőttekkel való közös muzsikálásnak és a zenekari játéknak.
– Mennyire fontos számodra, hogy a fagott a hangszered? Egyáltalán, hogyan lettél pont fagottos?
– Miskolcon születtem. A zeneiskola zongora szakára nem vettek fel, mert azt egészen fiatal korban kell kezdeni, s én későn jelentkeztem. Szabóné Bíró Klára fagott-tanárnő viszont látott bennem fantáziát, így nála tanultam. A hangszerről annyit tudtam, hogy létezik, nem sejtettem, hogy egy életre szóló kapcsolat kezdetén állok. Középiskolába a fagott mellett zeneelmélet szakra is jártam, de fokozatosan a hangszer vette át a vezető szerepet, az 1989-es országos versenygyőzelem is ebben erősített meg. Akkoriban komponáltam is, de ezt sikerült kinőni.
Bár fontos számomra a hangszer, amin játszom, mindenképpen egy eszköz, aminek segítségével minél univerzálisabb, gazdagabb módon szeretném kifejezni a bármilyen zenei stílusban rejlő mondanivalót.
Tehát számba véve és kihasználva előnyeit, tágítani, bővíteni kell az előadói eszközök skáláját. A szokványos zenekari feladatok között különösen szeretem a continuo-játékot, amikor a szólam végig logikus felépítésű, van iránya és lehet érteni a különböző hangok funkcióját. A kifejezés gazdagításának egyik lehetősége a repertoár növelése. A hangszeremen sok olyan darabot szeretnék eljátszani, amit nem csak fagottra írtak. Bach csellószvit-tételeit, amelyekben nem kell sokat több szólamban játszani és Schubert-dalokat, amelyekben a megszokottnál finomabb árnyalatokat is létre kell hozni, műsorra szoktam tűzni. Sőt Bach h-moll szvitjének fuvolaszólamát is volt képem eljátszani (csak néhány tételt, a Badinerie-t is beleértve). Emellett élvezem a jazzes vagy latinos feladatokat is.
– Mióta játszol a BDZ-ben és milyen élmények tartanak itt?
– A diploma megszerzése után a főállású tanítás mellett négy évig alkalmi szerződésekkel játszottam több együttesben és közben szólóztam. A Dohnányi Zenekarnak 1999 óta vagyok tagja. A fagott szólam – aminek vezetője vagyok – négy főből áll, s mindegyik kollégámmal más köt össze. Korda Nikivel az első gyermekeink szinte egyszerre születtek, Bazsinka Ivettel másfél évtized különbséggel egy konziba jártunk, Kotroczó Szabi meg szintén fiú, ez sem lényegtelen. Mindenkivel igyekszem jó kapcsolatot fenntartani, s a feladatokat empatikusan megosztani. Nagyon fontos szakmailag a többi fafúvós szólammal való együttműködés. A közös hangzás szépsége, az egységes formálás és artikuláció olyan védjegyünk, ami hosszú évek alatt kifejlődött sajátossága a zenekarnak. Szerintem a BDZ egyik erőssége az a homogén hangzás és gyors együttreagálási képesség, ami a fuvolás, oboista és klarinétos kollégáinkkal közös vívmányunk. Ezt az is érzékeli, aki alkalmanként, kívülről kerül be a társaságba. Ezen kívül a legjobb barátaim a távoli és egzotikus hegedűszólamban vannak.
Érdekes emlékeim, amikor a provence-i napfelkeltét együtt néztük a lerobbant busz mellett az autópályán, vagy Zágrábban a GPS két év múlva is ugyanabba a félkész lakóparkba vitte a zenekart a szálloda helyett. Ami fontos és építőbb jellegű, hogy jártunk olyan helyeken, ahova egyébként nem, vagy csak hosszú évek múlva jutottam volna el (Perugia, Gubbio, Padova, Sion stb). Nem könnyű közös pontot találni egy szimfonikus zenekarban, ahol sokféle ember és többféle mentalitás találkozik. Jó itt játszani, sok barátom van, de elsősorban azokkal tudok kommunikálni, akikkel lehet zenén kívüli dolgokról is beszélgetni.
– Ha jól tudom, részben szakmai és baráti kapcsolatnak köszönhetően jött létre a Vox Arborum Kamarazenei Műhely. Mi a célotok, és hogyan működik ez az együttes?
– 2008-ban alapítottuk Kőházi Edit (oboa), Orgován Botond (zongora) kollégáimmal, barátaimmal abból a célból, hogy az igényes, elsősorban az adott felállásra írott kamaraművek előadásával, a repertoár folyamatos bővítésével színesítsük, gazdagítsuk a hazai koncertéletet, minél több színvonalas zenei estéhez, délutánhoz, matinéhoz juttatva a közönséget. Hangversenyeinkkel minden alkalommal szeretnénk egy élő, megismételhetetlenül helyben megszülető zenei produkció nyújtotta élményt átadni a hallgatóságnak. Felléptünk már többek között a Zempléni Fesztiválon és a Művészetek Völgyében. Fontosnak tartjuk a hagyományos kamarazenei kultúra ápolását ritkán játszott eredeti művek és átiratok előadásával is. Ennek keretében is nagyon élvezem, ha barokk triókat játszunk, és érzem, hogyan épül fel a zene szerkezete az én alsó szólamomra. Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy meghívott művészbarátaink közreműködésével mindig új színek, összeállítások, stílusok jelentek meg hangversenyeinken. Az együttes zenei palettája ez által a barokk és klasszikus zenék mellett kinyílt a 20. század irányába is.
Mivel ebben a felállásban kevés darab született, keresem azokat a leiratokat, amelyeket kis változtatással le lehet játszani. Könyvtárban olyan darabokat kutatok fel, amelyek ezzel az együttessel technikailag megvalósíthatók, és szívesen készítek átiratokat is. A kamarazenekar mellett tanítványaimnak, feleségem tanítványainak is különböző darabokat írok át cselló- vagy fagott-kamaracsoportokra.
A műhelymunka mindannyiunk számára elkötelezettséget, szellemitőke-ráfordítást igénylő tevékenység, amit szívesen végzünk.
Érdekes volna egyszer beárazni ezt a munkát; mennyit is érhet…. De bármi lenne is az eredmény, az biztos, hogy számunkra a ráfordítás megtérül azáltal, hogy mi szeretjük, és a hallgatóinknak tetszik, érdeklődnek iránta.
– A zenén kívül mi jelent még örömforrást számodra?
– Büszke vagyok rá, hogy fiaim Bálint (12) és Ábel (10), mindketten több szellemi sportban (dámajáték, gó, gomoku) országos dobogós helyezéseket értek el, 2010-ben képviselték Magyarországot az ifjúsági dámajáték Európa-bajnokságon a lengyelországi Minsk Mazowieckiben. Bálint dámajátékban az elmúlt két évben országos első volt. Matematika-tanár édesapám ismertette meg vele a sakkot, miután mindketten évekig jártak Orgován Sándor nemzetközi mesterhez. Egy sakktábor után Köllner Ödön szakedző létrehozta az SDSE szellemi sport szakosztályát, amellyel számos érmet nyertek az elmúlt időszakban. Ábel jelenleg nem versenyez, inkább oboázik, Bálint viszont mellette csellózik. Feleségem cselló kamaraművész és tanár, aki jelenleg a kispesti zeneiskolában tanít. A család minden lehetséges felállásban szokott együtt zenélni, a fagott-cselló duókat, vagy a két csellóra, két fagottra írt művek közül is sokat eljátszottunk már. És rendszeresen kísérem a fiaimat zongorán.
Miközben szeretnék minél több időt a családommal lenni, nagyon fontos számunkra a természet, az ahhoz fűződő viszonyunk. Kertes házban élünk, amit lehet, megtermelünk. Saját barack-és cseresznyelekvárunk van, az alma, körte, szőlő, cukkini minden évben terem.
Saját nádat 8-9 éve faragok elsősorban import anyagból, idén viszont már otthon termett nádon is játszottam. A hazai anyag egy barátomtól kapott gyeptéglából származik, ami Spanyolországból ered. A saját gyártmányú fagott-nád hosszadalmas folyamatban készül; áztatom, szárad, speciális szerszámokkal formára vágom, igazítom. Még a tanítványokat is ellátom vele!
Gondolataim jelentős részét leköti a környezetért való aggódás. Családommal próbálunk természetes és környezettudatos életet élni. Figyelünk arra, hogy a kertben az összes szerves anyagot komposztálva tudatosan újrahasznosítsuk.
Művelődési szempontból is a régi dolgok felé vonzódom (nem véletlenül választottam latin nevet a kamaracsoportunknak a nagy angol-majmolás közepette) az esztelen és önpusztító fogyasztói társadalom, az önelégült technikamánia mellett is. Miközben mi is használjuk a technika vívmányait, nem tudnék lelkesedni egy mobiltelefon vagy bármi hasonló iránt.
– Játékosként mit szeretnél még elérni?
– Ami összeköti a zenész énemet a vetélkedőbe járó kalandorral, az a világ egésze iránti kíváncsiság és a játék szeretete, ami a mindennapjainkban a családomban is jelen van. Ehhez járul az élet feltétlen tisztelete. Nem érhetjük be kevesebbel, mint a mindenség teljes megismerése iránti vággyal, ám ez legfeljebb csak részben sikerülhet.
