A Zeneakadémia elsőéves hallgatójaként Oláh Patrik Gergő megosztott első helyen végzett az I. Budavári Beethoven Zeneszerzőversenyen. A fiatal komponistát, aki koncertszervezőként is szívesen kipróbálná magát, a díjról, az alkotás folyamatáról, a hazai kortárs zene helyzetéről és a terveiről kérdeztük.
Oláh Patrik Gergő zeneszerzéshez kapcsolódó tudását mindeddig autodidakta módon szerezte meg. Az I. Budavári Beethoven Zeneszerzőversenyre a német mester An die ferne Geliebte (A távoli kedveshez) című dalciklusát dolgozta fel.
– A hegedű volt az első hangszered, ami azóta is jelen van az életedben.
– Salgótarjánban születtem, kiskoromban zongorát szerettem volna tanulni, de a helyi zeneiskolában éppen nem tudtak több növendéket felvenni. Nem volt hivatásos zenész a családban, de unokatestvéreim hegedültek, így én is ehhez a hangszerhez fordultam. Az első év után, nyolcévesen már írtam néhány kezdetleges darabot, amikor pediga zongorát is elkezdhettem tanulni, rendszeresen komponáltam kisebb etűdöket.
– Mikor döntötted el, hogy a zeneszerzés lesz a te utad?
– Mindig is foglalkoztatott az alkotás folyamata, az általam eljátszott hegedűversenyeket rendre átírtam csellóra, természetesen a kísérettel együtt. Később felkerültem a budapesti konzervatóriumba, ahol továbbra is hegedűt tanultam, de egy zeneszerző szakos iskolatársam tanácsára bejártam az ő óráira is. A negyedik évben az országos Sugár Rezső Zeneszerzőversenyre komponáltam egy kvartettet, amivel második helyezést értem el. Ezután éreztem úgy, hogy a hegedű csak egy út volt számomra, hogy megismerkedjek a zeneszerzés örömeivel.
A fiatal zeneszerző következő megmérettetése a Bartók Világverseny és Fesztivál. Az idei évben a zeneszerzőké a főszerep, feladatuk, hogy versenydarabokat írjanak a 2019-es verseny zongoristái számára.
– Nem könnyű egy fiatal zeneszerző helyzete, mert számos párhuzamos adekvát forma létezik. Hogy látod a hazai kortárs zenei szcénát?
– Fontosnak tartom, hogy ne befolyásoljanak az igények, az elvárások, hanem olyan zenével foglalkozzam, ami hozzám közel áll és a saját egyéniségemből fakad. Elsősorban a bartóki és a Stravinsky-féle hagyományokat érzem a magaménak, de úgy gondolom, hogy a zeneszerzés nem lehet másolás, vagy hommage-ok sokasága, hanem új ötletekre van szükség, olyan zenére, ami egyedi és jellemző. Legfőbb hitvallásom, hogy lehet valami szép úgy, hogy közben modern is.
Oláh Patrik Gergő hegedűsként fellép az idei SZIGET fesztivál komolyzenei színpadán az általa szervezett szimfonikus zenekar tagjaként.
– A Budavári Beethoven Zeneszerzőversenyen megosztott első helyet szereztél. Mit gondolsz, mivel győzhetted meg a zsűrit?
– Minden szerénység nélkül mondhatom, hogy ez számomra is rejtély, mert úgy indultam neki a versenynek, hogy örülök, ha a dobogóig eljutok. Nem tudtam a feladattal annyit foglalkozni, amennyit szerettem volna, mindössze három hét alatt kellett megírnom. Még az is nehezítette a dolgomat, hogy nem olvastam el rendesen a versenykiírást, és először a cselló és a zongora mellé egy klarinétszólamot írtam, amit később át kellett alakítanom hegedűre. (Nevet.) A figyelmetlenségem talán annak is köszönhető, hogy a klarinét számomra az első számú hangszer. Az eredménnyel egyébként megerősítve érzem magam, hogy nem döntöttem rosszul, amikor a zeneszerzést választottam.
– Hogyan képzeljük el az alkotás folyamatát?
Legtöbbször van egy kezdetleges dallam a fejemben, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a kötelező feladataimmal mindig ötvözni tudom a saját ötleteimet. Korábban csak belső hallással dolgoztam, de így néha előfordult, hogy „hangszerszerűtlen” darabok születtek, ezért például a Budavári Beethoven Zeneszerzőversenyre már zongora mellett készültem fel.
A fiatal művész, aki korábban pénzügyi tanácsadóként is dolgozott, azt vallja, hogy csak szigorú, előre megtervezett napirend szerint lehet véghezvinni a kitűzött célokat.
– Jelenleg elsőéves vagy a Zeneakadémián. Mik a további terveid?
– Az alap- és mesterszakot mindenképpen Budapesten szeretném elvégezni, és egy lehetséges doktori képzés is érdekelne, hiszen szívesen oktatnék egyetemi szinten. Néhány hónapja vagyok a Zeneakadémián, de már most kivételes helyzetben érzem magam, hogy olyan tanáraim lehetnek, mint Fekete Gyula, Barta Gergely, Dargay Marcell, Virágh András Gábor, Körmendi Klára, Somos Csaba, Eredics Gábor, Kecskés D. Balázs, Mácsai János vagy Wilhelm András. Ők utakat mutatnak, de sosem határozzák meg, hogy hová kell eljutnom. A döntés az enyém. Nagyon szeretnék szimfonikus zenekari apparátusra írni, de egyelőre még csak a három-négy fős kamaraformációkban gondolkodom.
