Mantova fő büszkéségei az Andrea Mantegna freskóival díszített két palota, a Palazzo Ducale és a Palazzo Te. Mellettük eltörpül az a fehér márványlap, amely a helyi múzeum előterében található. Kevesen állnak meg előtte, pedig a kifaragott jelenet korántsem szokványos: rombuszmintás jelmezt és tollas fejfedőt viselő férfi láncra verve tart egy jókora malomépületet. A fennmaradó felületet kitöltő szöveg mantovai dialektusban íródott, és tanúsítja, hogy Arlecchino 1618-ban malmot vásárolt Bigarello községben.
„MI SON QUEL BEL MOLIN DE BIGAREL, AQUISTAT D’ARLECHIN, COMIC FAMOS…”
Arlecchino az itáliai commedia dell’arte népszerű szolgafigurája, akinek bergamói szürke jelmezét a hagyomány szerint Tristano Martinelli színész és akrobata cserélte le a párizsias tarka öltözékre a XVI. század második felében. A Gonzagák udvarában kiteljesedő, jómódú hétgyerekes művész megjárta XIII. Lajos udvarát és örököseire a bigarellói malmon túl még kisebb birtokot, drága szöveteket és aranyláncokat is hagyott. Korának leghíresebb Arlecchinójaként több portrét is készíttetett magáról. Egyes feltételezések szerint a szintén Mantovában működő Domenico Fetti 1621-1622 körül készült festménye is őt örökíti meg fekete maszkkal a kezében.¹ A képen látható színészt először 1912-ben azonosították Martinellivel, amikor a párizsi műtárgypiacon feltűnt a festmény Jean-Honoré Fragonard-nak tulajdonított pasztel másolata L’auteur et acteur Tristiano Martinelli címmel.
Valószínűbb azonban, hogy Martinelli jelenik meg az általa írt Compositions de rhétorique (1601) című komikus-szatirikus könyvének címlapján. A latint, franciát, olaszt és spanyolt keverő mű érdekessége, hogy az üres oldalakat rövid szövegek és sajátkezű metszetek tagolják. A IV. Henrik francia király menyasszonyának, Medici Máriának ajánlott alkotás elején a színészt a mantovai emléktábláról ismerős vászonruhában, fekete maszkban és gatyapőcben láthatjuk viszont, immár színesben, amint felhúzott vállal övére teszi a kezét. A jelmez talán legszokatlanabb része a kitüremkedő gatyapőc, amelynek viselete a korszakban meglehetősen divatos volt – erről bővebben egy következő bejegyzésben lesz szó. Arlecchino jelmezének szelídített változata még ma is az egyik legnépszerűbb maskara az olasz farsangokon, jóllehet egyre nehezebben veszi fel a versenyt Spongyabobokkal és Disneyland hercegnőkkel.
A művész emlékére 1999-ben megalapították a Premio Arlecchino d’oro díjat, amelyet minden évben egy arra érdemes olasz vagy külföldi művésznek ítélnek oda. A döntéskor különös figyelmet fordítanak a legendás színész játékának sajátosságaira, a leleményességre, a többnyelvűségre és az interkulturalitásra. A kitüntetést eddig olyan hírességek kapták már meg, mint Dario Fo drámaíró, Marcel Marceau pantomimművész vagy Meredith Monk zeneszerző. Magyar származású alkotónak még nem ítélték oda ezt a díjat, de ami késik, nem múlik – reméljük.
¹ Pamela Askew: Fetti’s ‘Portrait of an Actor’ Reconsidered in The Burlington Magazine, 1978, Vol. 120, No. 899, pp. 59-54; George C. Schuetze: Convergences in Music & Art: A Bibliographic Study, 2005, pp. 167-168; M. A. Katritzky: The Art of Commedia: A Study in the Commedia Dell’Arte 1560-1620 with Special Reference to the Visual Records, 2006, pp. 103-104. Legutoljára 2015-ben, az Ermitázs kurátorai azonosították a férfit Martinellivel, azonban ezt később elvetették.
