Július 27-én a kapolcsi Momentán Udvarban a magyar irodalom jeles alakjai és nagy pillanatai kerülnek fókuszba. A Literatúrán a társulat tagjai Nyáry Krisztián irodalomtörténész segítségével és az improvizáció eszközével tárják fel a közismert mítoszok valóságalapját.
A részletes programkínálatért keresd a Papageno különszámát!
– Nem új a kapcsolat Ön és a Momentán között: volt már Főhőse az azonos című estjüknek. Milyen érzés volt az, hogy játszottak az életével, és esetleg nem úgy látott valamit a színpadon, ahogy az valójában megtörtént?
– Tulajdonképpen én is valami ilyesmit csinálok: emberek életéről írok, a rendelkezésemre álló tények alapján, a legjobb tudásom szerint, a rendelkezésemre álló dokumentumok alapján próbálom elmesélni, mit történhetett velük. Persze egy levél, napló vagy életrajz alapján sem mondhatjuk, hogy pontos a valóságot tükrözi, az enyém is csak egyetlen nézőpont. A Momentán Társulat is valami ilyesmit csinál rendkívül szórakoztató és tanulságos módon. Nem minden félelem nélkül mentem oda, de nagyon jó élmény volt.
– A Literatúrára azonnal igent mondott?
– Igen, mert úgy gondoltam, ebből egész érdekes dolog lehet. Történeteket mesélünk csak másképp: én elmondom, ők eljátsszák. A műfaj tulajdonságaiból adódóan erre szinte lehetetlen felkészülni, hiszen a spontaneitás adja a lényegét. Nemrég megnéztem a társulat egy előadását, de csak azért, hogy ne felejtsem el, mire is kell számítani.
– Kik lesznek azok az írók, költők, akikről a kapolcsi Literatúrában szó esik, és számíthatunk-e mítoszrombolásra?
– Nem vagyok biztos abban, hogy rombolni kell a mítoszokat, ráadásul vannak igaz mítoszok, amelyek nem változtatnak azon, amilyen valójában az adott ember volt. A magyar irodalomtörténetben Petőfi Sándorhoz tapad a legtöbb mítosz. Részben azért, mert korban kellőképp távol van tőlünk, részben pedig azért, mert pedagógiai, politikai és egyéb szempontok miatt lényegében a halála után azonnal a legendaképzés alanyáva vált. Róla biztosan hangsúlyosan szó lesz, annál is inkább, mert az életét mindenki ismeri, őt nem kell bemutatni a közönségnek.
– Olyan történetek kerülnek majd elő, amelyeket Ön már megírt, vagy számíthatnak a nézők újakra is?
– Valószínűleg lesznek ismerősek és ismeretlenek is. Sokszor írtam már Petőfiről, de az élete azért is tanulságos, mert ő maga is törekedett arra, hogy kialakuljon róla egyfajta kép. A puszták vadvirága, akiből csak úgy ömlöttek a versek – tartották róla, és ezt Petőfi is ápolta, miközben kevés nála tudatosabb, műveltebb költőt ismerünk. Amikor azt írta, hogy „Nyári napnak alkonyúlatánál / Megállék a kanyargó Tiszánál”, épp tél volt, kávét kortyolgatott és franciául olvasgatott a Dohány utcai fűtött lakásban. Igaz róla ez is, az is.
– Nem először jár a Művészetek Völgyében fellépőként. Mi a tapasztalata: más ilyenkor a közönség, más a fellépés hangulata, mint évad közben vagy egy hagyományos előadóhelyen?
– Kezdetek óta látogatom a Művészetek Völgyét, tavalyelőtt pedig a Kalákával léptünk föl közösen. Ez a fesztivál és az előadás is alapvetően a spontaneitásról szól, itt mindenki sokkal oldottabb, önfeledtebb. Van, aki tudatosan választ egy programot, van, aki csak arra téved. Vannak, akik sétálgatnak, mások leheverednek a fűbe, vagy csak beülnek borozni – ez pedig használ egy ilyen típusú, improvizációra előadásnak, mint a Literatúra.
– Bódy Gergő, aki a Literatúra műsorvezetője is lesz, elmondta, hogy rendszeresen készítenek közvélemény-kutatást, és legutóbb az derült ki, hogy a Momentán közönségében sok a műszaki, IT és banki szektorból érkező néző, akik egyrészt nem hagyományos színházi élményre vágynak, másrészt az ő hétköznapi döntéshozatalukat leképezi az improvizáció műfaja. Találhatunk ilyen analógiát az Ön olvasóira vonatkoztatva is, például többségben vannak a hosszabb történetekkel közelebbi barátságban levő humánértelmiségiek?
– A könyvek vásárlóit nem ismerem, de a Facebookon jól mérhető, hogy elég heterogén az olvasótábor. Körülbelül 60%-uk nő, döntő részük tanul vagy diplomás. A korfa nagyon érdekesen alakul: sok az egyetemista, a huszonéves, viszonylag kevés a 30-as éveikben járók aránya, és aztán afölött megint növekszik a szám. Úgy tűnik, ezekre a történetekre az egészen fiatalok és a középkorúak fogékonyabbak, talán mert az ember ezekben az életkori szakaszokban foglalkozik többet magával, kevésbé a karrierjével. De nem akarok ezekbe a számokba belemagyarázni semmit, inkább csak megérzésekről van szó. Sok olvasóm van Budapestről, annak viszont nem tudom az okát, miért kedvelik az írásaimat annyira Székelyföldön. Talán a romantikára hajlamosabb ott a közönség? Gyakran kapok visszajelzést a határon túli követőktől, hogy ha könnyed formában is, de az írásaim kapaszkodót jelentenek a magyar kultúrához. Mindezeket persze a Facebook-posztokból tudom lemérni, a könyvek olvasóiról nem állnak rendelkezésre adatok, bár valószínűleg ott is hasonló eredményt kapnánk.
– A két évvel ezelőtti, Kalákával közös fellépés kapcsán készült egy videó, amelyben megmutatta, mit csomagol: akkor az Így szerettek ők mellett egy különleges és sokoldalú eszközt, a gentlemen’s hardware-t tette el. Idén mit visz magával?
– Az mindig nálam van! Elfér az ember pénztárcájában, egy pedig fesztiválon különösen jól jön, sörnyitóként és dugóhúzóként is megállja a helyét.
