Innen nézve zenekari zenész, onnan nézve karmester

Véghelyi Márk és Kanyó Dávid - fotók: Monoki Attila

Zenekarunkban egyre nő azon zenészek száma, akik szólóban, kamara összeállításban, tanárként, egyéb műfajokban is jelentős sikereket érnek el. A zenekari tagság és az időszakos karmesterség furcsa ötvözetéről, a ritka kettősséghez vezető útról, indíttatásról beszélgettünk Kanyó Dávid fuvolistával és Véghelyi Márk hegedűssel.

Az interjú a BDZ időszaki programmagazinjának, a Hangolónak 2012 téli számában jelent meg.

 

– Hogyan jutottatok el addig, hogy egy ilyen színvonalas zenekarban állandó taggá, sőt, időszakos karmesterré váljatok?

Véghelyi Márk

Végzettsége: szolfézs-zeneelmélet tanár, karvezető, hegedűtanár
Családja: zongoratanár felesége Kata – a kórus (Budapesti Kórustársaság, a BDZ állandó társfellépője) rendszeres zongorakísérője – és 4 éves Anna lánya
Kedvenc karmestere: Sir John Eliot Gardiner
Kedvenc filmsorozata: 24
Hobbija: gokart, pingpong

Véghelyi Márk: Mivel mindig hegedülni tanultam, hegedűsnek álmodtam magam. Az óvó néni hegedült, ezért én is azt akartam. Fuvolatanár édesapám elvitt Gabi nénihez a Járdányi Pál Zeneiskolába, ahol megkezdődtek tanulmányaim. Sajnos nem vettek fel a Bartók Konziba, ezért a Táncsics Gimi legendás zenei életéből részesültem. A néhány évvel korábban induló Középiskolás Koncertek (az Énekel az ország hangversenyek elődje) szereplőinek meghatározó részét gimnáziumi kórusunkkal mi alkottuk Klembala tanár úr vezetése mellett. Kezdetben kissé bosszúsan áldoztam fel a szombatomat a próbák kedvéért, de megtetszettek a fellépések a Zeneakadémián. Minden évben eljöttem ezekre a hangversenyekre, majd elkezdtem járni a Budapesti Akadémiai Kórustársaság próbáira. Innen ered érdeklődésem a vezénylés iránt. Érettségi után a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában folytattam a hegedűt, ezután a főiskolán előbb a karvezetés, majd egy évre rá hegedű szakra vettek fel. Közben lelkesen látogattam Hollerung Gábor karvezetés kurzusait Egerben. 2001-ben léptem a zenekari tagok sorába, és többször részt vettem az énekkar betanításában is. A szerencsés véletlennek köszönhetően úgy válhattam hivatalosan is karvezetővé, hogy közben saját együtteseinkben gyakorlatot is szerezhettem.

Kanyó Dávid: Mivel az egész családunk zenész, ezért természetes volt számomra, hogy én is azzá válok. Mindezt elsősorban festőművész nagyapámnak köszönhetem, aki Balassagyarmaton a Dalegylet karnagya volt és megalapította a Zeneiskolát. Édesapám ugyanott kiváló tanárként fuvolát tanított, engem is ő indított el. Pár éves koromtól muzsikával éltem, abban nőttem fel, ami előnyt jelentett számomra a későbbiekben. A zenét lépésről-lépésre anyanyelvi szinten sajátítottam el. A húgom csellista, mint az édesanyám. Nehéz lett volna ebből a közegből kiszakadni, és én nem is akartam. Könnyen tanultam, számomra ez kezdetben még hobbiként működött, ezért naponta csak néhány órát gyakoroltam. Amikor tudatosult bennem, hogy a zenész pályát szeretném választani,
elhatároztam, hogy komolyabban fogom csinálni.

Réti Balázzsal – BMC Piccolo-sorozat 2018

A szüleim áldozatvállalásának köszönhetem, hogy 14 évesen rendszeresen jártam Budapestre a Bartók Konziba, előkészítőre. Itt a növendéktársaimmal nagyon jó fülű, erős csapatot alkottunk és egymással is keményen versenyeztünk. Bekerültem Füzesséry tanár úr kiszenekarába, majd a nagyzenekarban fuvoláztam. A főtanszakon Gyöngyössy Zoltán tanított, aki 9-10 éves koromtól ismert, végigkövette fejlődésemet és a példaképemmé vált. Megfelelő alapozást kaptam a Debreceni Egyetem Konzervatóriumába jutáshoz, ahol további neves, kiváló mesterek tanítványa voltam. Matuz Istvántól tanultam, aki a világon egyedülálló, újfajta szemléletet és gyakorlatot alkotott és valósított meg a multifonikus (többszólamú) játékmóddal. Fokozatosan alakult ki bennem, hogy az együttjátszás hangzásvilága, a zenekari fuvolázás, a kamarazenélés fontosabbá vált a szólókarriernél. Több mint 20 éve fuvolázom, a BDZ-nek 2003 óta vagyok tagja. A vezénylés mindig érdekelt, ez egy másfajta kihívást jelent számomra. A zenekari állásom mellett Debrecenben párhuzamos szakon fúvószenekari karnagy diplomát is szereztem.

– Dávid, ha jól tudom, egy Balatonföldváron rendezett nemzetközi fúvóskarmester versenyen indultál a nyáron. Mi volt ez és milyen eredményt értél el?

Kanyó Dávid

Foglalkozása: fuvolaművész , tanár, fúvószenekari karnagy.
Fuvolistaként a Weiner – Szász Kamaraszimfonikusoknál állandó vendégművész, rendszeresen mutat be új kortárs magyar műveket.
Zenei életének érdekes momentuma: énekelt a Debreceni Canticum Novum kamarakórusban
Családja: Ez a legfontosabb számára; a négy generáció máig összetart. Párja jogász, 12 éve flamencozik és nagyszerű szakács, kislánya 1 éves.
Kedvenc időtöltése: minden jó, igényes zene hallgatása, kirándulás, barangolás új helyeken a világban, biliárd. Szereti a természetet és imád finomakat enni.

KD: Hirtelen elhatározással döntöttem el, hogy indulok ezen a megmérettetésen, ami a Nemzetközi Fúvószenekarok Szövetsége szervezésében jött létre első alkalommal. A versenyen három kategóriában 2-2 mű vezénylése volt a feladat. Helyszíni sorsolással döntötték el, hogy kinek melyik darabot kell egy 20 perces próba után hangversenyszerűen megszólaltatni. Főleg a próbafolyamat minőségét pontozták. Gustav Holst I. Esz-dúr szvitjének vezénylésével a második helyre kerültem (1. helyet nem adtak ki).

– Hogyan készültök föl a vezénylésre általában és a decemberi koncertre konkrétan?

VM: A legfontosabb, hogy a betanításnál jóval korábban megismerkedem a darabokkal. Szeretek zongora mellett tanulni, de ha kell, meg is hallgatom a művet felvételről. Ez után következik az aprólékos munka, a tartalmi, technikai elemek megfejtése, a részletek kidolgozása. Megvizsgálom a szöveg és a zene kapcsolatát. Megkeresem az összefüggéseket, figyelek a kifejezésmódra, hogyan jelenik meg a zenében a szöveg. Tanulmányozom a szerkezetét. Tudatosítom magamban, hogy mikor mi szól, mi van a kíséretben, milyen harmóniák csendülnek fel, mikor ki lép be, kire kell nézni.

Figyelek minden összefüggésre, mi tartozik össze, mettől meddig tartanak a részek, milyen a frazírozás, a tempó, hogy fogom segíteni a levegővételt. Ez a rendkívül aprólékos munka sok rutinnal bizonyára könnyebb, de amíg az nincs, addig rengeteget kell tanulni.

Attól függően, hogy mennyi próba áll rendelkezésre, időben beosztom a megtanítani valókat. A zenekar nélküli kóruspróbákra kell egy zongorista is, aki, gondolom, hogy mint az énekkar állandó kísérője most is feleségem, Joó Kata lesz. Ha ez így lesz, jönnek a családi gondok: kire bízzuk addig négyéves lányunkat, Annát?

Véghelyi Márk gyermekeivel

A felsoroltakon túl azonban kiemelkedően fontosnak tartom a jó előadáshoz a karmester
kapcsolatát a zenészekkel. A zenekar első hegedű szólamában ülve tudom, hogy mennyire rossz és zavaró, ha olyan karmester dirigál, aki figyelmen kívül hagyja a zenészeket. Ez nem működik úgy, hogy mindenki csak csinálja a maga dolgát. Szükséges mindkét irányból az odafordulás. Szerencsém van és előnyt jelent számomra, hogy jól ismerem mindkét együttest, a zenekart és a kórust.

KD: Természetesen nekem is át kell rágnom magam a betanulás és betanítás fázisain, mert ez nélkülözhetetlen folyamat. Fejben kell megtanulni, készen lenni és mindenre odafigyelni. Ha tudom, hogy hol mit akarok kiemelni, a mozdulat adhatja magát. Kíváncsian várom a kórussal és a szólistákkal való munkát is, mert ugyan egy hangszeres játékos mindig az énekszerűségre törekszik játékában – én például mindig el is éneklem azt, amivel épp foglalkozom hangszeresként, és ezáltal kapok világosabb, letisztultabb, természetesebb zenei megközelítést –, de azért mégiscsak más énekesekkel dolgozni. Ezen túl úgy készülök föl a karmesterségre, hogy figyelek másokat, mert a legtöbbet a tapasztalásból lehet tanulni. Imádok mindenféle koncertre járni. Nem a hibákra vadászom, hanem néhány olyan percre, ami engem megfog, ami hatással van rám, ami miatt érdemes volt ott lenni.

Kanyó Dávid – fotó: Monoki Attila

Sokan úgy vélik – köztük én is –, hogy a karmesterség lényegi része adottság kérdése; a vezénylésben legfontosabb a személyiség, a belső indíttatás és az egymásra figyelés. Engem nagyon inspirál, hogy próbára tehetem ezeket a képességeimet, és hogy megpróbálhatom megmutatni saját elképzeléseimet. Úgy gondolom, karmesterként jelentős szerepe van nálam a romantikus, szentimentális személyiségemnek, és hogy alapvetően képes vagyok a szélsőséges érzelmek kifejezésére. Lényeges számomra, hogy a zene ugyan szívből fakadjon, de közben a fej irányítson. Igyekszem alkalmazni a Gyöngyössy Zoltán tanáromtól tanultakat, hogy fontosabb egy pillanatot megragadni, mint valamit elejétől végéig eljátszani, de semmi pluszt nem adni.

Tudom, hogy csak a jó karmestert érdemes követni, főleg ha van benne elég tűz, érzelmesség, és át is tudja adni az energiáit. Szerintem kockáztatni kell, eltúlozni a zenében a kontrasztokat, hogy a pillanatok megmaradjanak.

Igen összetett feladatként élem meg tehát a karmesterséget, amelyre, úgy gondolom, komoly munka felkészülni. Bízom benne, hogy a fejben és lélekben zajló tanulás, edzés, készülés mellett aktív zenekari létem is sokat segít majd abban, hogy a zenészek számára megfelelően értelmezhető karmesteri mozdulatsorokkal dolgozzak.

– Véleményetek szerint a jó karmester megítélésénél melyik fontosabb: a betanítás folyamata, vagy az előadás minősége?

Véghelyi Mark

VM: A karnagy szempontjából a betanítás az izgalmasabb fázis. Zenészként szeretem, ha a karmester kiadja magát a próbán, kell a lelkesedés, a lendület, a magával ragadó kisugárzás. De az a jó, ha a koncerten még fokozottabb az együttműködés, ha tud úgymond varázsolni. Előny, ha ismerik egymást dirigens és előadó együttes, ha gyakrabban találkoznak, jobban tudnak egymásra számítani. A karmester is bízik benne, hogy figyelnek rá és nem csak azt játsszák, amit a próbán bebifláztak. Ez esetben biztonságosabban lehet az ihlet szerint az előadáson is egyedit nyújtani.

Minden együtteshez más módon kell közel kerülni, erre nincs recept. Túl alapos és aggódó vagyok, ezért a zenekar és a kórus vonatkozásában is több lehetőségre készülök. Amíg nincs kellő rutinom, esetleg nem veszem észre, ha fáradnak a zenészek, ha unják a próbát, addig jó, ha van külső kontrollt adó személy, akinek esetleges segítő kritikája nyomán változtatni tudok a betanítási módon. Elégedett akkor leszek, ha az egész előadói apparátus élvezi azt, amit csinál. A sikert pedig a közönségtől jövő tapsban mérem majd.

KD: Úgy gondolom, hogy mindenkor a zenei oldal, a muzikalitás felől kell értékelni a művel való találkozást. Nekem ez egy kihívásokkal teli állomás. Rengeteg háttértudással kell rendelkezni ahhoz, hogy a saját elképzelésünket bele tudjuk illeszteni a zeneszerző szándékainak sorába, a kor szokásvilágába. Az előző korokban nem, vagy nem úgy jegyezték le a kottába a művet, hogy azt ma minden kétséget kizáróan vissza tudjuk adni. Ilyen például a barokkban a hangok hosszúsága.

Hangversenytermekben az 1800-as évekig például csak kortárszene szólt, az új művek megismeréséért jártak az emberek koncertekre. Ugyanakkor általánosan elterjedt a házi muzsikálás, ott játszották a korábbi mesterek műveit. Mindenki beszélte az adott kor zenei nyelvét, így adták át generációról generációra.

A mai karmester, ha előveszi az előző évszázadok kottáit, nem talál bennük háttér-információk, pedig az adott kor stílusjegyeinek ismeretében kellene értelmezni a leírtakat. Ma, az internet világában néhányan azt hiszik, hogy erre a kutató munkára nincs szükség, mert minden azonnal és könnyen megszerezhető, mert a darab meghallgatható. A karmesternek is dolgozni kell a nem az alapoktól építkező, beszűkült információhalmaz ellen.

Hiszek benne, hogy úgy tudom helyesen átadni a zenészeknek és a közönségnek is a mű üzenetét, ha koncertre járok és képzem magam. A Konziban a Zeneakadémia kakasülőjéről hallgattunk felejthetetlen koncerteket és láttunk legendás zenészeket. Kevés alkalmat hagytam ki ezekből, és fura madárnak néztek emiatt. Nekem természetes volt az egyszeri és megismételhetetlen élmény, és azóta is leköt az élő zene varázsa. Ezenkívül, a teljes körű információgyűjtés céljából rengeteget olvasok, kíváncsiskodom, zenét hallgatok és kutatom, ami a dolgok mögött van. Honnan jutott el idáig a zeneszerző, kit követett, kit idézett, mi zajlott éppen akkor, a mű alkotásának idején a kultúrában?

– Milyen érzés zenekari tagként vezényelni? 

VM: Egész más érzés a zenekarban bent ülni, mint középen kint állni. Skizofrén helyzet, mert látom magam mindkét szerepben. Hegedűsként könnyebb a hibákat észrevenni, kint állva megosztott figyelem szükséges ahhoz, hogy felfogjam, mit és hogyan hallok. Ez főként rutin kérdése. Karmesterként természetesen nagyobb a felelősség, és mások a lehetőségek.

Véghelyi Márk

Nem vagyok főnök típus, véleményem azért mindig van, aminek bentről is hangot adok. Kipróbálási vágy hajt, mert azért jó irányítani is. Gábor hatására, az ő segítségével kezdtem el a vezénylést.

Rendkívüli felelősség mellett megfelelően felkészültnek kell lenni szakmailag, emberileg.

Nagyon szép feladat, de észreveszem az árnyoldalait is. Mert aki ott kint áll, kap hideget-meleget. Ehhez kellően agilis, határozott, s néha erőszakos fellépésre van szükség.

Kanyó Dávid – fotó: Monoki Attila

KD: Én alapvetően vezető típusú, kissé egoista ember vagyok, de háttérbe vonulni is tudok. A zenekar előtt állni különleges érzés. Az vonz, hogy a zenét én rakjam össze úgy, ahogyan én képzelem, hallom. Legjobban akkor tudom átadni a bennem áradó hangok, a lüktető ritmus magával ragadó hatását, ha az úgy hat rám, ahogyan a romantika hallgatása hatott. Érzelmeket ébresztve, inspirálva. Ahogyan megszólal egy darab, az karmesterfüggő. Természetesen adódnak nehézségek elsősorban a zenészek hozzáállása miatt. Ennek megoldásához tisztességes felkészülés, becsületes hozzáállás, lelkesedés, meggyőződés és elszántság szükséges. A mi fiatal zenekarunk némi ellenállás mellett ugyan, de rugalmas zenekar. Rendkívül nagy energiát igényel megküzdeni ekkora közösség különböző figyelmi-fegyelmi állapotával.

Szerintem másképpen zenélne minden zenész, ha legalább egy művet el kellene vezényelnie.

Megtapasztalná, hogy mekkora erőfeszítést igényel, ha nincs csönd, érdeklődés, közös akarat. A karmesterség egyfajta zenei összművészet, s a karmester feladata, hogy összetartsa az egészet. Engem mindenkor érdekel más karmester véleménye, ez ösztönöz, és sokat tanulok belőle. Több együttesben fuvolázom és társkarmesterként is közreműködöm. (Marcato Ensemble – kortárszene, Nuestro Aire – flamenco – Szerk.) Akár a szólamomban, akár a zenekar előtt nagy öröm számomra, hogy részese lehetek a közösen elért katartikus élményeknek.

Kanyó Dávid és családja

– És mit vár a zenész a karmestertől?

VM: Az ideális karmester jól tudja a darabot, felkészült. Jó helyen tud megállni és javítja a hibákat. Tudatos és ösztönös egyszerre. Képes háttérbe vonulni, ha szükséges és beavatkozni, jókor előkészíteni a pillanatot. Jó, ha nyitott és lehet tőle kérdezni, javasolni neki. Bízzon a zenészekben, kezelje egyenrangú félként őket! Azonban a zenekarban ülők és a dirigens ízlése nem mindig találkozik.

A lényeg az összhatáson van, a siker fokmérője pedig a közönségtetszés.

KD: Minden zenész másként és mást szeret, s minden zenekar másfajta segítségre szorul. A jó karmester az elején felméri a lehetőségeket és azokat a pontokat, ahol ösztönözni lehet az együttest. A mechanikai adottságok mellett fontos a személyiség. Legyen színes egyéniség, határozott karakter és jó pszichológus-pedagógus. Nagyon jó dolog, hogy a BDZ-ben egyre többen is a karmesteri pulthoz állhatunk és mi is dirigálhatunk.

Az interjú megjelenése óta eltelt hat éve alatt természetesen történtek változások mindkét zenész háza táján.

Márknak született még egy kislánya, Anna lánya most 10 éves, Dóra pedig 5.

Dávid az azóta eltel időszakról így nyilatkozott: „Idén 15 éve vagyok tagja a BDZ-nek, ahol ez idő alatt igazi szerelmese lettem a pikolózásnak. Mivel idehaza eléggé gyerekcipőben jár e hangszer nagyzenekari repertoárból való kiemelése és önálló koncerteken való megszólaltatása, szerettem volna elindítani egy pikoló központú koncertsorozatot. Ez ma már nem csak terv! Koncertjeimen főleg új magyar műveket mutatok be, de mellette számos remek külföldi alkotással is megismertetem a hazai közönséget. Ez valami új, amelyben igazán lubickolhatok.”