2014. november 21-én a Budapest Music Centerben különleges koncertet hallhattak az odalátogatók. Többek között a Johann Sebastian Bachot is megihlető Vivaldi: Versenymű négy hegedűre hangzott el, a Budafoki Dohnányi Zenekar négy kiváló hegedűművésze, Szilágyi-Gárdián Rita, Nagy Szilvia, Szilágyi Péter és Véghelyi Márk előadásában. A kvartett házaspárját, Ritát és Pétert kérdeztem a hangversenyről, muzsikálásról, mindennapjaikról.
Az interjú a Budafoki Dohnányi Zenekar időszaki programmagazinjának, a Hangolónak 2015. tavaszi számában jelent meg
– Hogyan készültetek erre a mostani koncertre? Együtt, ketten is gyakoroltatok otthon vagy külön-külön?
Péter: Gyakorlatilag a szeptemberi felkérés óta készültem, nem is annyira a szólamot gyakorolva, mint inkább lélekben. Igyekeztünk megismerkedni különböző felfogású felvételekkel is. A munka érdemi részében jött az ujjrendek, vonásnemek, díszítések kitalálása, és a darab partitúrájának nézegetése. Ez számomra egy izgalmas eleme volt a felkészülésnek. Az az igazság, hogy miután elég izgulós vagyok, bizony sokszor itthon is nagyon be voltam “sózva”. Hihetetlenül sokat köszönhetek Ritának, mert nem csak szakmailag segített rengeteget, hanem hatalmas szeretettel és türelemmel fogadta minden idegeskedésemet, „túlpörgésemet”. Nekem nagyon nagy öröm volt vele játszani, és összemosolyogni a próbákon és a koncerten is egy-egy pillanatra. Persze gyakoroltunk itthon külön-külön és együtt is. (Azt hiszem, a szomszédaink is nagyon várták már ezt a koncertet…)
Rita: Egy dolog biztos, a felkészülésben több volt az öröm, mint az idegesség. Minden szólókoncertemnél legalább annyi időt szántam a darab megismerésére és a lelki ráhangolódásra, mint magára a gyakorlásra. Ez most sem volt másként. Ahogy a szólamunkat valamennyire megtanultuk, azonnal összejátszottuk otthon. Nekem már ez nagy élmény volt; hasonló temperamentumú zenészek vagyunk, gyakorlatilag „körbetáncoltuk” a nappalit hegedülés közben. Minden házaspárnak őszintén kívánok ilyen gyönyörű pillanatokat!
NÉVJEGY – Szilágyi-Gárdián Rita
Születési hely, idő: Szeged, 1984. január 8.
Tanárok: Baranyai Györgyné, S. Dobos Márta, Kertész István, Gulyás Márta, Hargitai Géza, Éder Pál, Bánfalvi Béla
Kedvenc zeneszerzője: Bach, Brahms
Kedvenc időtöltése: olvasás, versírás, jóga
Kedvenc étele: bolognai spagetti
Háziállata: Amióta Budapesten élek sajnos nincs, de nagyon szeretem a kutyákat!
– Hogyan éreztétek magatokat a koncerten? Úgy sikerült, ahogyan vártátok?
Rita: Én személy szerint egy dologra vágytam; hogy élvezni tudjuk mind a négyen ezt a hangversenyt. Hiszen, ha valamit, akkor ezt a művet igazán lehet is élvezni!
A kezdeti idegesség, ami a próbákon még bennünk volt, úgy érzem, a koncertre egy felszabadult örömzenéléssé érett. Be kell vallanom, nem egyszerű dolog kollégáink, barátaink elé kiállni… Ezért külön is szeretném megköszönni a zenekarnak a sok kedves szót, mosolyt, ami olyan sokat jelentett nekünk!
Péter: Nagyon szép és felemelő érzés volt együtt muzsikálni, és bár, azt hiszem, a mi szakmánkban sosem lehet maximálisan elégedetten lejönni a színpadról, összességében nagyon szép élményként fog megmaradni bennem ez a koncert. Valóban nagyon jól esett a kollégák biztatása, támogatása is, igazán megható volt tapasztalni ezt az őszinte szeretetet.
– Melyik áll hozzátok közelebb és miért: szóló, kamara- vagy nagyzenekar? Játszotok-e kamarazenekarban vagy vonósnégyesben?
Péter: Az izgulásom miatt hozzám közelebb állnak a kamarazenei feladatok és a nagyzenekarban való játék, de azt hiszem, mindkettőt elevenen tartja, ha az ember néha szólistaként is megpróbál alkotni valami szépet. Vonósnégyesben játszom, második hegedűs vagyok a Sturcz Quartetben, immáron tizennegyedik éve. Nagyon sok műfajban, a kortárs darabok bemutatásától a rockkoncerteken való közreműködésig rengeteg közös élményt élhettem át velük. Nagyszerű embereknek és fantasztikus zenészeknek tartom őket. Számomra megunhatatlan a velük való muzsikálás
Rita: A kamarazenélés mindig is az életem egyik legfontosabb része volt. Számtalan felállásban kamaráztam, de volt néhány igazán meghatározó is. A Zeneakadémián Gulyás Márta tanárnőnél évekig dolgoztunk együtt egy zongoraötös formációban, rengeteget köszönhetek ennek az időszaknak. Emellett egyre fontosabb lett az életemben a vonósnégyesezés is, ami a mai napig tart. A kamarazenekarban való munkát talán még hamarabb megszerettem. A konzis éveim alatt koncertmestere lehettem a konzervatórium kamarazenekarának, a zeneakadémiai évek alatt pedig a Capriccio Kamarazenekar tagjaként Bánfalvi Béla tanár úrtól tanultam rengeteget. Emellett többször játszottam a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusoknál, és évekig az Erdődy Kamarazenekarban.
– Hogyan lettetek muzsikusok? Volt a családban zenész?
Rita: Nálam talán lehetett sejteni, hogy „veszélyeztetett” vagyok, hiszen a családom minden tagja zenész. Édesanyám és nővérem szintén hegedűsök, édesapám csellista. A kamarazenélés iránti szeretetem innen is ered, hiszen sokszor játszottunk együtt. Szüleim sok fiatal muzsikust indítottak el ezen a pályán. Én is rengeteget tanultam tőlük, a mai napig egy-egy szóló koncertem előtt megkérem őket, hogy hallgassanak meg, segítsenek a felkészülésben.
Péter: Nekem édesapám kántor-karnagy, a zenei hivatás apai ágon régebben is jelen volt a családban. De édesanyám is tanult zenét, és gyönyörű hangja van. Ő édesapám kórusában énekelt. Számomra első látásra talán a zongora és az orgona lett volna az evidens választás, de én a hegedűhöz ragaszkodtam. Már óvodás koromban a homokozólapátomból is azt próbáltam fabrikálni.
NÉVJEGY – Szilágyi Péter
Születési hely, idő: Budapest, 1978.05.11
Tanárai: Dósa Károly, Halász Ferenc, Sós Natasa, Bächer Anna, Dénes László, Bánfalvi Béla
Kedvenc zeneszerzője: Händel, Mozart, Chopin
Kedvenc időtöltése: jazztanulmányok, basszusgitár, foci
Kedvenc étele: paradicsomleves, pizza
Háziállata: Sajnos most nincs, de hatalmas állatbolond vagyok, minimum egy kakadut szeretnék!
– Mikor kerültetek a Budafoki Dohnányi Zenekarhoz?
Péter: A tanárképző főiskola elvégzése után gyakorlatilag rögtön felvételiztem a zenekarba, de már előtte is kisegítettem.
Ebben a zenekarban lett belőlem a szó professzionális értelmében muzsikus, és ezért sosem lehetek eléggé hálás.
Csak a 2004-2005-ös évadot hagytam ki: akkor kezdtem a művészképzőt Bánfalvi Béla tanár úr osztályában a Pécsi Egyetem Művészeti Karán. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a zenekar eddigi összes jubileumi koncertjén játszhattam, az ötévesen csakúgy, mint a húszévesen.
Rita: Én 2007-ben diplomáztam, már a zeneakadémiai évek alatt több szimfonikus zenekarban kisegítettem, a Dohnányi Zenekarban is, állásban 2009-óta vagyok.
– 2013 augusztusában volt az esküvőtök, meséljetek erről egy kicsit!
Rita: Egy lány sokszor álmodozik róla, hogy vajon milyen lesz az esküvője. Azt kell mondanom, az a nap minden képzeletemet felülmúlta. Elköteleződni valaki mellett egy életre komoly dolog, s az, hogy ezt az oltár előtt, családunk és barátaink körében tehettük meg, megható és felemelő érzés volt.
Péter: Nekem, azt hiszem, életem legszebb és legfontosabb napja volt! Az az igazság, hogy majdnem végigsírtam a szertartást a meghatottságtól és az örömtől! Sturcz András barátunk csellón előadott csodálatos Ave Mariája, és Nagy László Adrián gyönyörű orgonajátéka is hozzájárult ennek a napnak a szépségéhez. A vonósnégyesem tagjai még külön zenei meglepetéssel is készültek a lakodalomra, ami az egész násznépet elragadtatta.
– Ki mit szeret a másikban a legjobban?
Rita: Ha egy rövid mondattal szeretnék válaszolni, azt mondanám, megtaláltam a másik felem. Aki ismeri Petit, biztosan úgy gondolja, elsőként a humorát fogom említeni, ami kétségkívül bearanyozza a mindennapjaimat, de én sokkal inkább abba a lelki mélységbe szerettem bele, amit még nem tapasztaltam előtte senkinél. Lelkem társát találtam meg benne.
Péter: Nem tudom, lehet-e egy dolgot kiemelni. Persze rengeteg olyan tulajdonsága van Ritának, amik önmagukban is hatalmas értékek, gondolok a hihetetlen lelki finomságára, az ízlésére vagy akár a humorára. De nekem a legfontosabb ő maga. Az, hogy együtt menjünk végig az életen, együtt éljünk meg mindent, jót is, rosszat is.
– Együtt éltek, együtt dolgoztok, milyen hatással van a kettő egymásra? Miben jó, miben kevésbé?
Rita: Egyelőre főleg az előnyeit érzem. Együtt mehetünk munkába, rengeteg élménnyel gazdagodunk a közös muzsikálás alatt, és nem utolsó sorban egyszerre van szabadidőnk, így sokkal könnyebben tervezhetünk bármilyen programot.
Péter: Én nagyon élvezem, hogy nem kell reggel nyolckor búcsúpuszit adnom a feleségemnek. Persze, ha épp bármilyen nézeteltérés van közöttünk, nehezebb szétválasztani a munkát és a magánéletet, de ezzel együtt is azt hiszem, irigylésre méltó a helyzetünk.
– Otthon hogy telik egy napotok? Ki mit csinál, a munkamegosztás hogyan néz ki?
Péter: A házimunkát jól és gyorsan tudjuk együtt végezni, ezek az alkalmak is nagyon sok közös örömet hordoznak. Ellenben a konyhában elég komoly fejtörést jelentek Ritának, hiszen főzni egyáltalán nem tudok, de nagyon válogatós vagyok, és gyakorlatilag nem eszem húst. Jelenleg próbáljuk összehangolni, hogy a kecske és a káposzta is elfogyjon…
– Milyen jövőbeli terveitek vannak?
Péter: Ha a jó Isten is úgy akarja, szeretnénk, ha a családunk minél hamarabb bővülne.
Rita: Nem túlzott Peti, tényleg rövid azon ételek listája, amiket hajlandó megenni, de ha sikerül eltalálnom, nagyon tudja értékelni! A konyhán kívül viszont sokat segít, azt hiszem, ezen a téren is kiegészítjük egymást. Igyekszünk minden héten legalább egy ún. közös estét tartani, amikor csak egymásra figyelünk.
– Mi a legszebb élményetek a zenekarral?
Rita: Erről már beszélgettünk Petivel, és volt egy koncert, ami mindkettőnk számára különlegesen szép emlék maradt. A Művészetek Palotájában játszottuk Beethoven IX. szimfóniáját, és Gyöngyösi Levente I. szimfóniáját a Cantemus Vegyeskar közreműködésével. Azt hiszem, nem csak mi érzékenyültünk el. Csodálatos érzés volt aznap este a színpadon lenni.
Az interjú megjelenése óta eltelt három és fél év során két jelentős változás történt a zenészpár életében.
A legfontosabb, hogy 2017. február 22-én megszületett gyönyörű kisfiuk, Benedek. A másik megemlítendő változás pedig az, hogy Peti megtanult főzni! – A szerk.
