Hamarosan újra rajthoz állnak a művészek a Papageno Varázsfutoda Kupáért. A tavalyi megmérettetés harmadik helyezett csapatának egyik tagjával, Fervágner Csaba bőgőművésszel beszélgettünk, aki Frittmann Zsombor és Nahaj Gábor mellett indult a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának színeiben.
– Hogyan lépett az életedbe a rendszeres sport?
– Gyerekkoromban jól és gyorsan futottam, de később a hangszeres gyakorlás, a sűrű zenekari munka kiszorították az életemből a sportot. Mikor a párommal a Városliget közelébe költöztünk, nem is sejtettük, hogy milyen nagyszerű döntést hoztunk. Évek múltán egyik este a feleségem megkért, hogy menjek el vele futni. Először, szégyellem ugyan, de be kell, hogy valljam, kerékpárral kísértem.
A következő alkalomtól azonban erőt vettem magamon, és évekig 20-30 perceket futottunk együtt. Sokszor egymást segítettük a tempótartásban, vagy ha egyikünk már fáradt volt, kedvetlen, tartottuk egymásban a lelket. Remek időszak volt. A párom aztán várandós lett, Péter kisfiunkat hordozta a szíve alatt, így egyedül vágtam neki a Ligetnek. Elkezdtem nagyobb távokat futni. Most pedig már az első félmaratonomra készülök, a kisfiam pedig 6 hónapos.
– Hogyan sikerült a művészi munkát harmóniába hozni a rendszeres sporttal?
– Sok rokonságot találtam a zenész élet és a sportolói lét között. Mindkettőhöz szívósság, kitartás, szorgalom és tehetség kell. Ezek nélkül biztosan nem megy. Nálam az egyik hat a másikra, sok tapasztalatot gyűjtöttem ezen a téren.
– Mennyire vált részévé a futás úgy a napi rutinodnak, amennyire a hangszeres gyakorlás?
– Próbálok rendszeres maradni, heti több alkalommal futok 5-10 km-es távokat. Minden a szabadidőm függvénye, illetve, hogy milyen célokat tűztem ki aznapra. A hangszeres gyakorlást is mindig az adott feladathoz igazítom, persze az alapozás rendszeressége elengedhetetlen.
– Vannak kedvenc helyeid? Mikor kezdtél versenyekre is járni?
– Nagyon szeretek a természetben sportolni. Izgalmas volt futva felfedezni például Hollókőt és környékét, a szekszárdi szurdikokat, a gyönyörű szőlőtőkékkel teli domboldalakat. Versenyen tavaly indultam először hármas váltóban a Papageno felhívására. Frittmann Zsombor, triónk egyik tagja elismerésre méltó kora ellenére nagy lelkesedéssel, komoly felkészültséggel és elszántsággal vett részt, míg Nahaj Gábor kollégám legyűrhetetlen erejű ifjúi hévvel ért célba. Hatalmas élmény volt ennyi emberrel együtt az ismerős, de eddig csak autóval bejárt aszfaltcsíkon futni.
– Ad valamilyen érzelmi pluszt egy versenyszituáció?
– A versenyen való részvétel feltétele a felkészülés, az, hogy sok munkát, fáradságot tettél bele. Ez adja a motivációt. A helyezés nem számít, csak az, hogy amit kitűzöl magad elé, amiért megdolgoztál, ki tudd hozni magadból. A másik nagyon fontos plusz, ami a művészi életben is szinte elvárás magammal szemben, a folyamatos fejlődés, megerősödés. Fontos, hogy új benyomások érjenek, beépüljenek, gyakorlott dolgok megerősödjenek, hogy a játékom részévé váljanak.
– Szakmai életedben mik a közeljövő kihívásai?
– Szép számú koncertet adunk majd a Rádiózenekarral a következő évadban, jól szerkesztett bérletekben, de kiemelném két nem bérletes hangversenyünket: az október 9-i jubileumi koncertet, hiszen 75. születésnapját ünnepli az együttes, illetve a Wagner-napokat, ahol kétszer játsszuk majd el a teljes Ringet. Nekem 2019 májusában lesz egy kortárszenei szólóestem. Az est főszereplője a nagybőgő lesz több más hangszer kíséretével, a műsorban pedig a fiatal generációt képviselő kortárs zeneszerzők új, bőgőre komponált darabjait játsszuk. Kíváncsian várom.
