Kínai cég vásárolná fel a legendás Steinway-gyárat

Szerző:
- 2018. augusztus 8.

Az amerikai milliárdos, John Paulson által irányított legendás zongoragyártó cég, a Steinway iránt komolyan érdeklődik egy kínai cégcsoport. Bizalmas információk szerint az állami tulajdonban lévő létesítmény még várakozik az előzetes megbeszélésekre a Steinway esetleges megvásárlásával kapcsolatosan. A gyártócéget, melynek ikonikus zongoráin olyan virtuózok játszanak, mint Lang Lang, akár egymilliárd dollárért is értékesíthetik.

A zongoragyártó cég már korábban is vonzott potenciális felvásárlókat. A legújabb ajánlattevő, a kínai Poly Group segíthet kiterjeszteni a Steinway értékesítési hálózatatát Kínában is, ahol az ezidáig kevésbé bizonyult erőteljesnek. John Paulson befektetési cége 2013-ban vásárolta meg a Steinwayt mintegy 512 millió dollárért, maga mögé utasítva több riválist, többek között egy dél-koreai társaságot.

Steinway zongorák, amik nem csak a fület, de a szemet is gyönyörködtetik

A Steinway óriási potenciállal rendelkezik Kínában, mivel az ottani vásárlók kedvelik ezt a márkát. Ahogy a kínai középosztálybeli családok egyre tehetősebbé válnak, hajlandóak lesznek a gyermekeik számára luxus minőségű zongorákat vásárolni, hiszen egy kiváló hangszer kulcsfontosságú feltétele a hatékony zenetanulásnak. A Poly Culture Group Részénytársaság tulajdonában van Kína legnagyobb aukciós háza és népszerű előadásokat színpadra állító előadóterek láncolatát is magában foglalja.

(Via Bloomberg)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo