„Magam talán középre állok. Talán este van. Talán alkonyat. Egy bizonyos: későre jár.” (Pilinszky János: Végkifejlet) Az 1980-as évek végén Rómában koncerteztem, és az akkor éppen felújítás alatt álló Sixtusi kápolnában jártam. Michelangelo Utolsó ítéletének restaurálásával még csak félig készültek el, ezért a freskó egyik fele – a reprodukciókról jól ismert sötét, borús fele – fenyegető volt, a megtisztított rész viszont fényes, élénk színekben látszott. Talán ez a váratlan látvány indította el bennem azt a gondolatot, hogy egyszer az „Igazak” oldaláról kellene megközelíteni az apokalipszist. Az ő számukra, ahogy Henoch írja, „a fény pedig szüntelen áradni fog, és az évek végső határáig nem lesz vége”.
A zenemű a Papageno.fm műsorán is hallható.
Hogy lesz-e végítélet, senki sem tudja, bár egy kultúra megszűnése – amire igen sok példa volt és van – is felér egy kisebb apokalipszissel. Ebből a megvilágításból is lehet értelmezni Pilinszky sorát: „Egy bizonyos: későre jár.”
A kantáta szövegének gerincét a címben szereplő Henoch prófétának tulajdonított – Krisztus előtt 200 körül keletkezett – apokrif írás részletei alkotják. (Vannak olyan vélemények, amelyek ennél jóval régebbre datálják egyes részleteit, sőt a szöveg szerzője is a Teremtés könyvéből ismert ősatyának, Henochnak – Matuzsálem atyjának – mondja magát.) A viszonylag hosszú, több könyvből álló mű igen heterogén, de a szövegekben nemcsak a Jelenések könyvéből ismert apokalipszis látomásai fogalmazódnak meg: szerzője inkább a teremtés elveszíthető teljességét, szépségét ecseteli. A mű eredetileg héber vagy arám nyelvű; egyetlen teljes fordítását ismerjük etióp szakrális, azaz ge’ez nyelven. Egyrészt ezért szól a kantáta is ezen a nyelven, másrészt az afrikai zenéhez való vonzódás miatt, amely a mai napig is sok helyen tiszta és erőt sugárzó maradt.
A Henoch Bevezető beszédéből kiválasztott néhány bekezdés a teremtett világ csodáiról szól. Ez a szöveg az alapja az első hosszú, négyrészes, etióp nyelvű tételnek. A következő ge’ez tétel szövege több könyv idézeteiből montírozódott össze: az ötrészes forma legjellegzetesebb része az őstörténetből ismert bukott angyalok vezéreinek (hagyomány szerinti) neveit sorolja fel az angyalokról szóló könyvből. A Messiás könyvéből vett részletben a bukott angyalok büntetését, de egyben minden igaztalan ember kegyelemvesztését hallhatjuk. Az utolsó etióp nyelvű kétrészes tétel első felének a szövege ismét a Messiás könyvéből való: egy derűs képpel jeleníti meg az utolsó napokat, a második fele pedig az igazak megdicsőülését írja le.
Az etióp szövegeken kívül vendéganyagként került a darabba Pilinszky János Apokrif című
versének részlete és két passzus Ésaiás próféta könyvéből. Végül pedig Hamvas Béla
Karneváljának utolsó bekezdése, egy könyörgés zárja a művet. A felfelé ívelő dallam egy váratlan ponton megszakad, nyitva hagyva ezzel az egész darabot.
A két kortárs szerző szövege, azáltal, hogy a kantáta elején és végén hangzik el, hangsúlyosan a mának közvetíti az ókori próféták világról alkotott képét és intelmeit.
