A Magyar Állami Operaház 134 éves történetének legnagyobb tengeren túli bemutatkozására készül idén ősszel New York egyik patinás művészeti központjában, a Lincoln Center részét képező David H. Koch Theaterben. A vendégszerepelés több mint egy évig tartó előkészítését követően, a tavasz folyamán elkezdődött az együttesek és a produkciók népszerűsítése, és elindult a jegyértékesítés is.
- hirdetés -

A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
A vendégjáték ötlete 2016-ban vetődött fel először, mikor az Opera művészei meghívást kaptak a New York-i ENSZ-székházba, hogy ünnepi műsort mutassanak be az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából. A Koch Színházat egy esetleges balettfellépés lehetséges helyszínként az eseményre kiutazó és New Yorkot táncosként is jól ismerő Solymosi Tamás balettigazgató javasolta Ókovács Szilveszter főigazgatónak, mivel a metropolisz egyik kiemelkedő táncegyüttese, a New York City Ballet is itt mutatja be produkcióit. Miután a színház részéről igény mutatkozott operaelőadások befogadására is, megkezdődött a turné előkészítésének és finanszírozásának szervezése.
2017 májusában Magyarország Kormánya 1319/2017. (VI. 8.) számú határozatában döntött arról, hogy 2017-ben és 2018-ban évenként 1,6 milliárd forinttal támogatja az Opera bel- és külföldi turnéit az Andrássy úti dalszínház korszerűsítésének ideje alatt, ami többek közt a külhoni Kárpát-Haza OperaTúra és a 2018-ban megvalósuló belföldi Operát az Operából! előadássorozatok mellett biztosította a New York-i OperaTúra forrásait is.
Az őszi kiutazás népszerűsítése már tavasszal elkezdődött New Yorkban: március 14-én a magyar főkonzulátuson, a házigazda dr. Kumin Ferenc jelenlétében mutatta be az Opera vezetősége az együttest és a produkciókat a szaksajtó képviselőinek. Csaknem egy hónappal ezután, április 16-án elindult a jegyértékesítés is a Koch Színházban és online felületein, az épületben pedig megjelentek az előadásokat promotáló, az Opera által tervezett szóróanyagok. Ezzel párhuzamosan készült el az Opera saját turnéoldala is, ahol a New York-i fellépések mellett a budapesti együttes további, a 2018-19-es évad folyamán létrejövő vendégszereplései is nyomon követhetők angol és magyar nyelven.
Gershwin-lemezzel jelentkezik Balog József
Az esemény alkalmából május 3-án a dalszínház ismét a magyar főkonzulátus vendége lehetett, ahol ezúttal Solymosi Tamás balettigazgató képviselte az intézményt és a turné kapcsán tartott előadása komoly érdeklődést váltott ki a fogadás meghívottjai körében. Ugyancsak május folyamán az Opera meghívására több rangos amerikai és más nemzetközi médium, többek közt a The New York Times, az Opera News USA, az Opéra, az Opernglas és a Pointe újságírói is Budapestre érkeztek, hogy az Erkel Színházban látható operabemutatók és balettelőadások alkalmával személyesen is meggyőződhessenek az itt zajló munkáról, illetve lehetőségük nyíljon találkozni azokkal a művészekkel, akik az Egyesült Államokban is fellépnek majd. Az újságírók az Opera vezetőit is személyesen megismerhették, és alkalmuk nyílt az Operaházban és az Eiffel Műhelyházban zajló kivitelezési munkálatokba is betekinteni.
Már kaphatók a bérletek az Opera következő évadára
A meghívott sajtómunkatársak körében – a diplomatikus reakciók ellenére is – az az általános vélemény volt tapasztalható, hogy az intézmény igen ambiciózus tervekkel indul útnak Amerikába. A program változatossága és léptéke New Yorkban is eseményszámba megy, a műsorválasztás pedig a keleti part legnagyobb metropoliszában is érdeklődésre tarthat számot a műértő közönség körében.
Az Opera vendégjátékaival szerencsés egybeesést mutat, hogy a LOT lengyel nemzeti légitársaság májusban indította el új, közvetlen járatait Budapest és több amerikai desztináció, így New York között is.