A Japánban élő klarinétművész, Kohán István október 3-án érkezik a Müpába, hogy hangszerének sokoldalúságából adjon ízelítőt. A fiatal művésszel a koncertről, a klarinétrepertoárról és arról is beszélgettünk, hogy miért döntött úgy, hogy a Távol-Keleten próbál szerencsét.
– Édesapád klarinétművész. Hogyan alakult a hangszerválasztásod?
– Azt hiszem, ez nem volt kérdés. Egy gyerek mintákat követ, a szülő pedig az első számú példakép. Bár a szüleim sosem erőltették a hangszertanulást, a megfelelő nyomás azért jelen volt. Csak akkor gyakoroltam igazán, ha versenyre készültem, de akkor mindent beleadtam. Azt hiszem, három fajta szülő-gyerek „munkakapcsolat” létezik. Előfordul olyan, hogy valaki még egy későbbi rossz kapcsolat árán is „kinevel egy csodagyereket”, persze a növendék később profitál ebből, de nem mindegy, hogy milyen áron. Van olyan, aki nem helyezi nyomás alá a gyermekét, nem próbálja külön rávezetni, hagyja szabadon dönteni. Így meg tud maradni a jó kapcsolat, viszont innen már a gyereken múlik, hogy mennyire veszi komolyan a saját jövőjét. A harmadik pedig az a szülő, aki már egészen fiatal kortól bevezeti a gyermekét a szakma szépségeibe, és tudja őt motiválni. Megmutatja, hogy gyakorolni jó, fontos és élvezetes.
Fejlődni és tanulni maga a végtelen lehetőségek tárháza.
A legjobb példa erre személyes ismeretségemből Szabó Péter, a Fesztiválzenekar szólamvezető csellistája és lánya, Ildikó. Ildi számára a hangszertanulás, a gyakorlás mindig örömforrás volt. Kurt Masur fia, Kent Masur mesélte egyszer, hogy a gyerekei élnek halnak a gyakorlásért. Fordított pszichológiát alkalmazva úgy állítja be a gyakorlást, mint olyan kiváltságot, amit ki kell érdemelni. Akiket azonban a leginkább bálványozok, és magam is hasonlóan szeretném a kislányommal csinálni, azok a roma muzsikus családok. A gyermek beleszületik a zene szeretetébe, mert az nem munka, hanem maga az élet.
– Mikor és hogyan kerültél Japánba?
– Egyrészt a feleségem japán, másrészt pedig mondhatnám, hogy beleszerettem az országba és magával ragadott, ami nem is volna hazugság, hiszen nagyon szeretem Japánt már az első pillanattól kezdve, de az igazság az, hogy hiába nyertem sorra a nemzetközi versenyeket Európában, otthon nem igazán volt, aki felkaroljon és segítsen, hogy lehetőségekhez jussak, és ki tudjam bontakoztatni a tehetségem, el tudjam kezdeni a karrierem építését. Sajnos itthon nagyon sok pozícióban lévő zenész csak a maga ügyéért képes megmozdulni, de egy fiatalt segíteni biztosan nem fog, mert nem fűződik hozzá érdeke. Ez azért érdekes, mert fogadni mernék, ha megkérdezzük a ma kimagasló karrierrel rendelkező muzsikusok bármelyikét, biztosan könnyen meg tudják mondani kik voltak azok az emberek, idősebb kollégák, akik őket annak idején támogatták.
Én egészen kisgyerekként már tudtam, hogy szólista akarok lenni. Amikor 18 éves voltam, elsőéves a Zeneakadémián, az egyik nagyzenekar első klarinétosa éppen ott volt az épületben, talán koncertjük volt aznap. Azt mondta: „Pisti, gyere, ebédeljünk együtt…” Majd megvettük az ebédet és beültünk a zenekari öltözőbe, ahol ő közölte velem, hogy valójában nem is könnyű szólistának lenni, ráadásul, ha szólista kell egy zenekarnak Magyarországon, akkor úgyis őt fogják hívni. Szeretném azt gondolni, hogy csak barátilag akart tanácsot adni, de én úgy éreztem, megmondták, hol a helyem. Ma jó kapcsolatunk van, és azt hiszem, kölcsönösen tudjuk egymást tisztelni, de ez a történet és egyéb hasonló élmények járultak hozzá ahhoz, hogy úgy döntöttem, máshol próbálok szerencsét.
– A klasszikus zenei repertoárt tekintve milyen lehetőségei vannak egy szólóklarinétosnak?
– A klarinét egy nagyon érdekes hangszer. A lehetőségei határtalanok lennének, azonban egy furcsa ok-okozati viszony miatt ezt soha nem használta ki senki. Talán nincs igazam, de ahogy én látom, a klarinét az egyetlen olyan hangszer ahol a vibrato nem szerves része a metódnak. Vannak, akik csinálják, biztosan van, aki tanítja is, de hogy ez inkább ritka mint általános, abban egészen biztos vagyok. A zeneszerzők számára a klarinét mindig is inkább egy hangszín volt a zenekarban, mintsem önálló hangszer. Ha valaki kimagasló teljesítményt nyújtott, csak az ihlette meg a zeneszerzőket. Brahms azért írta meg élete végén négy nagyszabású klarinét darabját, mert inspirálta Mühlfeld játéka, aki mint hegedűn is remekül muzsikáló ember a klarinéton is fantasztikus vibratót tudott csinálni. Gyakran szóba jön zongorista barátaimmal is, hogy bizony a klarinétszonáták valóban a legjobb Brahms művek között foglalnak helyet. Játszom is, és hallgatok is sok hegedűdarabot, így mindkét világot jól ismerve látom a különbséget. Hegedűre a zeneszerzők „szerkesztenek”. Most főleg a romantikáról beszélek, de a más korszakban is sokszor előfordul, hogy a szonáták néhány témából vannak megszerkesztve hosszú perceken keresztül.
A klarinétdarabok viszont egy dalnak az esszenciális képességeivel bírnak egy egész szonáta terjedelmében. Technikailag nem akkora kihívás mint egy vonós mű, viszont folyamatos éneklésre van lehetőség, ami nagyon szórakoztató. Sajnos a repertoár limitált, ezért sok darabot írok át vagy komponálok. Az utóbbi időben a jazz tanulmányaimra is próbálok több időt szentelni, mert gyermekkorom óta foglalkoztat a műfaj.
– Mi jellemzi a te zenei világodat, kompozícióidat, honnan merítesz ihletet?
– Ez egy érdekes kérdés, mivel éppen mostanában értek olyan hatások, amik felkeltették az érdeklődésemet a modern zene iránt. Bár még mindig azt gondolom, hogy ahogy játszom, és ahogy komponálok az nem más mint színtiszta őszinteség. Nem próbálok szerepeket játszani, ami megfog a zenében, én azt próbálom visszaadni a közönségnek. Amikor játszom, akkor keresem azokat a pontokat a zenében, amik úgy hatnak az emberre, mint egy jó reggeli nyújtózás, ami zsigeri szinten kívánkozik, és szigorú szabályok szerint zajlik le. A nyújtózásnak is van egy csúcspontja, amit ha az ember nem megfelelően készít elő, nem lesz olyan a hatás. A zenével szinte ugyanez a helyzet. Tartunk egy adott egyensúlyt a tempó és a dinamika együttesével, ami egyszer csak bizonyos végpontokban kulminálódik. A növendékeimnek ezt mindig zongorával szemléltetem, és a komponálás során is ezt tartom szem előtt. A számomra kedves előadóknál és zeneszerzőknél mind ugyanezt figyeltem meg, én csak átveszem a mintát.
Váltsa meg jegyét a koncertre ide kattintva!
– Hogyan látod a hangszer jövőjét?
– A Müpa-beli koncertem címe Revolution, vagyis forradalom, ami semmiképpen sem egy mögöttes tartalom nélküli marketingfogás, hanem azt jelképezi, hogy hiszek a hangszeremben és annak a sikerében. Minden koncertem után megtalál valaki, aki azt mondja: „nem gondoltam volna, hogy a klarinéton ilyet is lehet csinálni, ezentúl járni fogok a koncertjeire.” A klarinétnak tehát igenis van létjogosultsága, csak meg kell ismertetni az emberekkel.
– Mivel készülsz a Müpa-beli koncertedre? Mire számíthat a közönség?
– A koncerttel kapcsolatban két fő szempontom van. Az egyik, hogy megmutassam, hogy a klarinéttal tényleg bármit meg lehet csinálni, Bachtól a jazzig. A másik, hogy úgy építsem fel a programot, mint egy jó beszélgetést egy újonnan megismert személlyel. Van egy első benyomás, aminek lenyűgözőnek kell lennie, de nem szabad feltárni mindent. Erre Bach szonátája tökéletesen alkalmas. Nagy energiák mozognak, éteri lassú tétel, de nem akar több lenni önmagánál. Ezt követi néhány szigorúan klasszikus darab, ami minden lépéssel egyre jobban feloldja a hangulatot. A koncert második felének elején készülök egy kis meglepetéssel, amit éppen tegnap próbáltam ki először a japán közönségen. Sikere volt. A második részben már remélhetőleg oldottabb lesz a hangulat, mint amikor már túl vagyunk egy pár pohár boron, és igazán fesztelenül tudunk kommunikálni. Egy-egy emberi találkozás meghatározó tud lenni, napokig megmarad az emberben az az energia, amit ott kapott. Hiszek abban, hogy egy koncert ugyanilyen tud lenni, ha a megfelelő kommunikációval zajlik le, és én is, valamint a közönség is el tudjuk magunkat engedni.
– Milyen kihívások, koncertek, lemezek előtt állsz?
– Az én esetemben mind a három hat egymásra. Egy szokványos karrier úgy működik, hogy a szólista, a lemezkiadó és a menedzser együttműködik azon, hogy a művész sikeres legyen. Azonban, ha ebbe a csapatba porszem kerül, az rengeteg problémát tud okozni. Jómagam saját céget vezetek, ami az én képességeimből épül fel. Lemezeket, kottákat adunk ki, kreatív média anyagokat gyártunk. Egymagam kezdtem, de most már egy folyamatosan bővülő csapattal dolgozunk.
Először megtanultam a hangmérnöki alapokat, majd videóval dolgozni és jelenleg is folyamatosan képzem magam. Mivel a lemezek is tőlünk mennek ki, az én marketingemért is mi felelünk, ezért valószínű, hogy a jövőben létre tudunk hozni egy olyan jól működő rendszert mint például a Rolex. Aki saját maga gyárt, csinál, alkot mindent, amit kiad a kezéből, ezért tudja tartani hosszútávon a változatlan minőséget. Számomra ez lenne a legfontosabb. Már nem egy, nem két hanglemezkiadó felkérését utasítottam vissza, mert nem egyezett az ízlésünk, viszont nem is voltam rászorulva, hiszen mi megoldjuk olyan minőségben, amit mi szeretünk. Természetesen, ha egyszer egy nagy múltú cég, mondjuk a Deutsche Grammophon szeretne velem szerződést kötni, valószínűleg minden kérdés nélkül igent mondanék, hiszen ők egy olyan valamit képviselnek, amiben egy egész világ vakon bízik. A koncertek tekintetében, jelenleg több menedzserrel dolgozom együtt, azonban vannak fenntartásaim, hogy a klasszikus koncertszervezés mennyire maradhat fenn a jelenlegi formájában, akár 10-20 év távlatában. A legtöbb menedzser nem feltétlen tervez hosszútávon, pedig ez nagyon fontos lenne, ezért ezt a részét is szeretném a saját cégünkkel átvenni, előbb-utóbb akár teljesen új alapra helyezve a klasszikus koncerteket. Eláraszt minket a szórakoztató tartalom, nem könnyű az emberek ingerküszöbét áttörni. A célom, hogy fenntartsam a klasszikus zene iránti érdeklődést és keresletet még hosszú évtizedeken keresztül.
– Mit tartasz a jelenlegi időszak legfontosabb feladatainak, milyen irányba szeretnél fejlődni?
– Minden, amit csinálok egymást építi, minden egyformán fontos. Jelenleg a saját határaimat próbálom feszegetni, hogyan tudok mindent besűríteni a napomba. Családdal nem könnyű, de talán pont ezek miatt sokkal fittebb és energiagazdagabb vagyok mint évekkel ezelőtt. Talán ha egyet ki akarok emelni, bár talán nem szokványos klasszikus zenészeknél, a közösségi médiában való helyemet szeretném még jobban erősíteni. Szeretek koncertezni, imádok közönség előtt lenni, de éppen a YouTube csatornám komolyabb kiépítésén dolgozom. Dokumentumfilmeket, interjúkat szeretnék készíteni, olyan tartalmakat, amivel talán sokkal több embernek tudok adni valamit, mintha csak a színpadon lennék. Néha azt érzem, egyszerre túl sok fába vágom a fejszém, de így haladunk előre.
