Rachmaninovot ünnepli az első Orosz Zenei Fesztivál

Szerző:
- 2018. szeptember 12.
Szergej Rachmaninov

A romantikus zene 145 éve született mesterének művei állnak a szeptember 29-én kezdődő első Orosz Zenei Fesztivál középpontjában, amely idén két városban, Debrecenben és Budapesten várja a közönséget.

A Szabó Marcell alapító-művészeti vezető által összeállított program Rachmaninov hihetetlenül gazdag és mai napig töretlenül népszerű életművének összes vonatkozását bemutatja, emellett számos igazi ritkaságot is kínál olyan kiváló művészek koncertjeivel, mint Perényi Miklós, Farkas Gábor, Kolonits Klára, Anatolij Fokanov, Zsoldos Bálint, vagy a moszkvai Rachmaninov Trió – mellettük pedig a fiatal generáció legjobbjai, köztük Balogh Ádám, Razvaljeva Anasztázia és a Kruppa Kvartett.

További érdekességekért keresd blogunkat ide kattintva!

A négy debreceni és nyolcbudapesti program megvalósításában Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen és egyben a cívis város zeneigazgatója vállalt társszervező szerepet. A koncertek mellett egy izgalmas fotókiállítás is várja az orosz zene rajongóit.

Eddig ismeretlen Sosztakovics-szonáta került elő

A fesztivál két kiemelt produkciója a Rachmaninov zenekara és Rachmaninov hite címeket viselik A zenekari esten – a Zeneakadémián és a debreceni Kölcsey Központban – szimfonikus művek és egy zongoraverseny (A holtak szigete, Paganini-variációk, I. szimfónia) – hangzanak el, a Szent István-bazilikában és a Nagytemplomban pedig Rachmaninov különleges, misztikus kórusműve, a Vesperás, a Debreceni Kodály Kórus előadásában, Szabó Sipos Máté vezényletével.

Rachmaninov vallásos arcát is bemutatja az Orosz Zenei Fesztivál

A Rachmaninov kamarája és Rachmaninov ritkaságai című koncerteken ritka tablóban lehet része a rajongóknak, hiszen két nap alatt a szerző összes kamaraművét meghallgathatják. Ugyan egyetlen koncert csak ízelítőt adhat a hatalmas zongorarepertoárból, de Farkas Gábor, a Tokiói Egyetem professzora különleges gonddal válogatta össze a Rachmaminov zongorája címet viselő szólóestjének anyagát.

Fokanov Anatolij: „Szerelmes lettem az Operaházba”

Két dalesten – Rachmaninov hangjai – ismerhetjük meg Rachmaninov egy kevésbé ismert arcát: Budapesten Kolonits Klára és Zsoldos Bálint, Debrecenben Anatolij Fokanov és Virág Emese mutatja be az orosz romantika ritkán hallható gyöngyszemeit. Aki pedig nemcsak a zenén keresztül találkozna Rachmaninovval, Lukácsházi Győző archív felvételekkel színesített előadásain (Rachmaninov élete) keresztül megismerheti a zeneszerző izgalmas életét és korát.

Váltsa meg jegyét könnyedén ide kattintva!

Az első Orosz Zenei Fesztivál nemcsak előadásokat, de látnivalókat is kínál: szeptember 29-től a debreceni Kölcsey Központban, október 2-tól pedig a budapesti Orosz Kulturális Központban látható a moszkvai Orosz Nemzeti Zenei Múzeum erre az alkalomra összeállított fotókiállítása – Rachmaninov képekben – Kortárs párbeszédek – amely Rachmaninov életéről és munkásságáról szól.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo