A hangzó medence, amelyben a kortárs komponisták lubickolnak

Sinfonietta Rīga

Úgy látszik, a fesztiválok néha átveszik az emberek szokásait: kezet fognak. A Müpában például az Európai Hidak és az ezt néhány nappal követő CAFe Budapest barátságosan összekapaszkodik, sőt az előbbi egy jelképes stafétát is átad az utóbbinak, hiszen a CAFe Budapest azzal kezdődik, amiről az idei Európai Hidak is
nagyobbrészt szól: a Magyarországon mindeddig kevés figyelemre méltatott, ám sok kincset rejtő balti kultúra felfedezéséről.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

Míg a 19. század a nagy szimfonikus zenekarok alapításának korszaka volt Európában és a tengeren túl, a 20. és 21. században gomba módra szaporodtak és szaporodnak a kamarazenekarok és a kis zenekarok, amelyeket bizonyos országokban sinfoniettának neveznek.

Ezek a korlátozott létszámú együttesek csodákra képesek.

Mindent tudnak: otthonuk a barokk és a klasszika, ezt mondani sem kell, de a romantikusok szimfóniáit is frissen és mozgékonyan szólaltatják meg — és azt se feledjük, hogy a kis zenekar, az ensemble az elmúlt évtizedek új zenéjének legadekvátabb előadóapparátusa.

Ez az a hangzó medence, amelyben a kortárs komponisták a legnagyobb előszeretettel lubickolnak.

Ilyen medencét hozott létre tizenkét éve Lettország fővárosában harmincegynéhány muzsikus. A Sinfonietta Rīga otthonos a régi zenében, játssza a bécsi klasszikusokat, de a legfrissebb stílusoktól sem zárkózik el, sőt maga is ösztönzi ezek fejlődését: minden évben két új kortárs darabot rendel. Az alapítás óta eltelt évek alatt az együttes a legjobbak közé küzdötte fel magát: koncertjein olyan karmesterek vezényelnek, mint Paavo és Kristjan Järvi, Heinz Holliger, Christoph Poppen vagy Tõnu Kaljuste — és olyan szólisták lépnek fel, mint Monica Groop, Iveta Apkalna, Isabelle Faust, Alina Pogostkina, Baiba Skride, Augustin Dumay, Pekka Kuusisto, Maxim Rysanov, Alexander Sitkovetsky, Jörg Widmann vagy Evelyn Glennie.

Eklektikus jelen a CAFe Budapest műsorán

Az csak természetes, hogy a CAFe Budapest meghívottjaiként a Sinfonietta Rīga muzsikusai kortárs műsorral érkeznek Budapestre, és az is, hogy az új zene, amelyet megszólaltatnak, balti szerzők termését reprezentálja. De nem csupán a lettekét! A program második és harmadik számaként felhangzó két mű lett komponistáktól származik, ám a nyitó- és a záródarab észt alkotók munkája.

Ez is kézfogás, a rokon népeké

— mint ahogyan az is, hogy a műsorban a misztikumhoz vonzódó, posztmodern lett Pēteris Vasks és a karcosabb kortársi hangzatokat kedvelő, észt Erkki-Sven Tüür, az idősebb korosztályok két nagynevű képviselője a fiatalabbakkal osztja meg a műsoridőt: Vasks tanítványa, a lett Andris Dzenītis negyvenéves, észt pályatársa, a hazai tanulmányok után Franciaországban képzett Elis Vesik pedig harminckettő.

Korosztályok és nemzetiségek ilyen érzékeny egyen súlya láttán a koncertlátogató már aligha lepődik meg azon, hogy a hangverseny karmestere, az ötvenéves Erki Pehk és a marimbán közreműködő Heigo Rosin észt, a harminckét esztendős csellista, Kristaps Bergs — Msztyiszlav Rosztropovics, David Geringas és Heinrich Schiff tanítványa viszont lett, és éppúgy tősgyökeres rīgai, mint a Sinfonietta. Balti zene idősebbektől és fiatalabbaktól — balti előadókkal.