Észtországban debütál Reisz Gábor új filmje

Rossz versek - fotó: facebook / Valuska Gábor

A tallinni filmfesztiválon, november 23-án lesz Reisz Gábor Rossz versek című filmjének világpremierje.

A november 16-án kezdődő, mintegy 250 filmet felvonultató A-kategóriás észt filmünnepen versenyez és mutatkozik be először Reisz Gábor legújabb munkája. Második nagyjátékfilmjében Reisz Gábor a felnőtté válás legfontosabb kérdéseivel foglalkozik, például azzal, hogy megvalósíthatók-e a vágyak, és az ember gyerekkori énje elégedett lenne-e azzal az emberrel, akivé felnőve vált.

Olyan filmet akartam készíteni, amelyből rá lehet ismerni a valóságra, melyben Magyarországon élünk – fogalmazott a rendező, aki a film főszereplője is egyben.

Reisz Gábor első filmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan több mint 65 ezer nézőt vonzott a mozikba, és világszerte díjakkal jutalmazták a nemzetközi filmfesztiválokon. A film sikerét követően Reisz Gábor részt vehetett a cannes-i filmfesztivál rezidensprogramjában, amelynek keretében több hónapon át dolgozott Párizsban az új forgatókönyvön.

A Rossz verseket 55 forgatási napon, 120 helyszínen forgatták a Proton Cinema gyártásában, a Les Films du Balibari és az RTL Magyarország koprodukciójában, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával. A pár napja bemutatott teaser alapján a VAN-hoz hasonlóan lírai látványvilágú mozira számíthatunk.

A film december 27-én kerül a magyar mozikba a Cirko Film forgalmazásában.

(Via MTI)