Ferenczy Bálint: „Fotó fronton progresszív, képzőművészeti oldalon klasszikusabb vonalat képviselünk”

Ferenczy Bálint a K.A.S. Galériában

Ferenczy Bálint fotótörténész neve, bár már jól ismert a magyar képzőművészeti berkekben, ám az egyik legfrissebb név a magyar galeristák között. Initio Fine Arts névre keresztelt galériája az 1945 utáni közép- és kelet-európai művészetre fókuszál. Alig pár hónapos fennállása ellenére máris két nemzetközi művészeti vásárt tudhat maga mögött. Bálinttal beszélgettünk a galéria nyitásához vezető útról, a jelenről és jövőbeli terveiről.

– Miért a fotótörténet?

– 2013-ban jöttem ki Londonba a Sotheby’s Institute of Art-ra fotótörténetet tanulni. Magyarként úgy éreztem, nagyon fontos, hogy a nemzetközi művészeti világba jól és gyorsan becsatlakozzak, és erre a fotó egy tökéletes kezdetnek tűnt. Külföldön, ha a művészeti közegben „kiderül, hogy magyar vagy” akkor szinte rögtön előkerül a fotó, lásd Robert Capa, André Kertész, Moholy-Nagy László és lehetne még sorolni a neveket.

Tehát a fotózás egy gyors kapcsolódási pont, így rögtön értik, miért foglalkozom művészettel.

Mesterképzés után azonban kicsit eltávolodtam a fotótól, mivel nagyon kevés galéria van erre specializálódva. Az aukciós házaknak is rendkívül kicsi a fotórészlegük, így egyre inkább került újra előtérbe a kortárs képzőművészet.

– Milyen állomások voltak a karrieredben idáig?

– Először a Faur Zsófi Galériánál dolgoztam Budapesten, utána jött a Sotheby’s aukciósház Londonban, ami egy majdnem két évig tartó izgalmas periódus volt. Itt részt vehettem a Contemporary East elnevezésű aukció magyar részének előkészítésében és lebonyolításában. Panelbeszélgetést és zártkörű vacsorát szerveztünk, és ha pontosan emlékszem, majd 3000 katalógust küldtünk ki a potenciális vevőknek világszerte, többek között Reigl Judit, Szűcs Attila és Maurer Dóra munkáit ajánlva. Ezután a Vastari Group start-up céghez mentem, ahol gyűjtőket kötöttem össze múzeumokkal, múzeumi kölcsönzések kapcsán.

Marie Tourre de Robien és Ferenczy Báiint a Contemporary Instanbulon

Jelenleg a Maecenas fintech cégnél dolgozom tanácsadóként, ahol egymillió dollár becsérték feletti műtárgyak „részvényesítésével” foglalkozunk. Vagyis, most is Londonban élek, de időközben egyre többet jöttem haza Magyarországra. Elkezdetem kiállításokat rendezni és az FFS-ben (Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója) is vezetőségi tag lettem.

– Mi volt a konkrét ok, ami miatt belevágtál egy saját galériába?

– Alapvetően két gyerekkori álmom volt: az egyik, hogy egy nagy nemzetközi aukciósháznál dolgozzak, ez sikerült is, a másik pedig, hogy egyszer saját galériát nyithassak.

Nagymamán, Nyakas Ilona, több mint húsz éve igazgatja a K. A. S. Galériát, és nekem is valami hasonló létrehozása lett a célom, a külföldi kapocslatok és tapasztalatok hozzáadásával.

A tavalyi év úgy alakult, hogy elkezdtem egy doktori programot Magyarországon, emiatt egész évben szabadúszóként dolgoztam a korábban már említett startup cégnél. Így volt időm gondolkozni a jövőt illetően. Végül a családom támogatásával és az ismert szobrász, Boldi tanácsait követve döntöttem úgy, hogy itt az ideje beindítani a saját vállalkozásomat. Ebben szerencsére partnerem lett barátnőm, Marie Tourre de Robien is.

Marie Tourre de Robien

Marie Franciaországban született, szintén a Sotheby’s-nél végzett, csak ő design-specialistaként. Együtt jutottunk el addig a gondolatig, hogy legalább projekt galéria szinten jó lenne elindulni. A projekt szót azért használom, mivel egyelőre nincsen önálló fizikai kiállítóterünk. A galéria budapesti címe a K. A. S. Galériának felel meg,

tehát ha kiállítást rendezünk akkor az vagy kooperációban, a Bartók Béla úton, vagy pop-up jelleggel máshol fog megvalósulni.

– Pontosítanál mit értesz projekt galéria alatt?

– Magyarországon a projekt galéria jellegű működés még furcsán hangzik, de a galériák modellje nagyot változott a világban az elmúlt pár évben. Kezdő galériásként kifizethetetlen, hogy állandó helyiséget bérelj egy nyugati nagyvárosban – habár erre is vannak terveink –, ezért egyre többen nyitnak inkább lakásgalériát, vagy rendeznek pop-up kiállításokat másokkal összefogva. Mindeközben az online értékesítés, az Instagram és a Facebook szerepe is megnőtt, vagyis az üzleti aktivitás nagy része áttevődött az online térbe. A fizikai jelenlétet saját esetünkben főképpen a művészeti vásárokon való szereplés jelenti.

Art Market Budapest

Ma már jó pár művészeti vásárnál elfogadott, de legalábbis belefér a jelentkezés kereteibe, hogy e szerint üzemeljen a galéria. Pár éve még kőbevésett elvárása volt a vásároknak, hogy legyen állandó fizikai kiállítótered és minimum 3-5 éves kiállítási történeted, ám manapság már elég flexibilisen állnak hozzá ehhez (a top vásárokat leszámítva, mint például az Art Basel, Frieze, FIAC, stb).

A legfontosabb az, hogy jó anyaggal és pontos standtervvel jelentkezzél.

Legjobb példa erre az isztambuli vásár, a Contemporary Istanbul, ahova szinte könnyebben vettek fel, mint a budapesti Art Marketre. Persze, ehhez az is kellett, hogy tavaly volt alkalmam megismerkedni az Isztanbul Biennálén a vásár vezetőivel, így amikor idén jelentkeztem, már ismerősként és örömmel fogadtak. Az itthoni gondolkodás még konzervatívabb ennél, de úgy látom, a minőséget ugyanúgy értékelik. A Németországban elismert és sikeres, de itthon méltatlanul elfeledett Kecskeméti Sándor mellett a jól ismert Bak Imrét, Tót Endrét és Boldit állítottuk ki. Isztambulba pedig Boldi mellett Bíró Sándor és Miksa Bálint munkáit vittük ki. Mindkét vásáron nagyszerű élmény volt részt venni, ráadásul mindegyik kiállított művésztől sikerült eladnunk munkákat.

Miksa Bálint munkája

– Mi a galéria profilja és hogy jött a névválasztás?

– Olyan nevet kerestünk, ami angolul és magyarul is jól hangzik. Ferenczy Galériának nem akartam hívni, azt túlzásnak tartottam egyelőre.

„Ekkor jött az Initio ami kezdetet vagy kiindulást jelent.”

A művészkör vegyes, mivel sokkal inkább hangulatokban és összhatásban próbálunk gondolkozni. Így került képbe például Miksa Bálint, aki saját, egyedülálló technikát fejlesztett ki, esztétikailag nagyon izgalmas, teljesen magával ragadó festmény-robbantásokat létrehozva. Dolgozunk fiatal, középgenerációs és idősebb művészekkel is, de a másodlagos piacról is veszünk be illetve fel műveket. A lényeg, hogy összhatásában erős kiállításokat, standokat tudjunk létrehozni, kicsit úgy, mint a belga Axel Vervoordt teszi.

Ebben a koncepcióban tökéletesen megfér egymás mellett egy Kecskeméti Sándor szobor az 1980-as évekből, egy neoavantgárd festmény az 1970-es évekből és egy kortárs vagy vintage Breuer Marcel design bútor is.

Mindezek mellett a fotó továbbra is a szívem csücske maradt, azért figyeljük a fiatal magyar fotósokat, például Szalai Dánielt és Regős Benedeket. Mind a ketten nagyon aktívak, több díjat is nyertek az utóbbi időszakban, dolgoznak azon, hogy meglegyenek a külföldi kapcsolataik.

Szalai Dániel munkája

Tehát fotó fronton mondhatjuk, progresszív vonalat képviselünk, míg képzőművészeti oldalon inkább egy klasszikusabb, de ugyanakkor 100%-ig kortársművészeti ízlést. Ehhez társul még, hogy Nyugat-Európa felől sok megkeresés érkezik hozzánk, leginkább a 60-70-es évek neoavantgárd, és francia-magyar művészete iránt, de itt mint közvetítő működöm, nem mint galérista.

– Mik a jövőbeli terveitek?

– Idén megtörtént a „magyar körút” – művészek felkeresése szempontjából -, jövőre tervezzük a franciát: Marie-val, akit alapvetően a kortárs design érdekel, szeretnénk ott is körülnézni, és azon dolgozni tovább, hogy olyan hangulatú standokat csináljunk, amik kicsit elrugaszkodnak a megszokottól;

olyan enteriőröket tervezve, ahol például az asztal, vagy a szék sem csak funkcionálisak, de autonóm művészeti objektek is.

Mivel mindkettőnknek teljes állása van Londonban, csak kis lépésenként halandunk: 2019-re két-három vásári megjelenést tervezünk. Hosszabb távon, magammal kissé ellentmondva, szükségünk lesz egy fizikai kiállítótérre, aminek jelenleg azonban csak Londonban lenne igazán értelme.

Ferenczy Bálint – forrás: ffs.hu

Van egy nagyon jó lehetőségünk London belvárosában, de szükségünk lenne külső befektető bevonására is. Gondolkodunk rajta, hogy már 2019 végén elinduljunk, mert azt hiszem, nagy dolog lenne egy, a régiónkat képviselő galéria londoni megjelenése.