A CAFe Budapest Leonard Bernstein korai zenés színpadi művével, a Trouble in Tahitival párban mutatja be Fekete Gyula Római láz című kamaraoperáját, Almási-Tóth András rendezésében. Almási-Tóth korábban zeneakadémiai növendékek vizsgaelőadásaként rendezte meg Fekete művét, amelyet ezúttal új koncepcióval gondolt tovább. A két idősíkon, a régi eseményeket megidéző múltban és a jelenben játszódó kétszereplős történet ezúttal négy énekes hangján szólal meg.
„A Római láz az első operám – meséli Fekete Gyula. Nem a 20. század második felének experimentális stílusában komponáltam, hanem tradicionálisabb zenei nyelven. A darab kapcsán Puccinit, Richard Strausst, Elgart szokták emlegetni, mint ihlető forrást” – emlékezett vissza a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés tanszékének vezetője.
Az első Pulitzer-díjas amerikai írónő, Edith Wharton Római láz című novellájával a Chicagói Roosevelt Egyetemen folytatott tanulmányai során találkozott Fekete, és a mesterfokozat megszerzésekor írt belőle operát.
Fekete Gyula új versenyművével zárul a hárfafesztivál
„A fordulatos, izgalmas, felfokozott múltbéli szerelmi háromszög történetet alkalmasnak találtam egy jól megszerkesztett opera alapjául. A novella második felét a szerző párbeszédben írta, amit szinte egy az egyben használhattam librettóként.
Váltsa meg jegyét a koncertre ide kattintva!
A Római láz hazai bemutatóját, 1992-ben a Merlin Színházban Selmeczi György vezényelte. Nagy megtiszteltetés volt, hogy az olaszországi magyar kulturális évad keretében, 2002-ben Marton Éva énekelte Csavlek Etelkával.”
Az interjú nyomtatott formában a Budapest Finest’s magazinban olvasható angol nyelven.