Van okunk a Voltaire művének címében említett optimizmusra: október 13-án a CAFe Budapest keretében színre kerül a Müpában a Candide. Leonard Bernstein operettjéről a fesztiválprodukció karmesterét, Hámori Mátét kérdeztük.
– A születési centenárium idén újra felfedezteti velünk Leonard Bernstein művészetét. A te Bernstein-képedet átrajzolta ez az év?
– Bernsteint én már a centenárium előtt szerettem és becsültem zeneszerzőként is, bár csak egy aprócska művet dirigáltam tőle korábban. Idén viszont a korai Jeremiás szimfóniát, és a furcsa, de zseniális mise három gyönyörű meditációját is előadhattam a maratonon, Várdai István szólójával.
Szemenyei János zongorázik, zenét szerez, és olyan énekes színész, aki nemcsak Kaucsiánó Bóni gróf vagy a Sztárcsinálók Nérójának szólamával arat megérdemelt sikert, de akár egy Schubert-dalciklus előadásával is.
Mundruczó Kornél és Hámori Máté közös Téli utazásában tenorján érvényesen és emlékezetesen szólaltak meg Schubert dalai. A kötelező, de legalábbis roppant kívánatos zenés színházi sokoldalúság egyik legfontosabb hazai képviselője október 13-án a Candide címszerepében lép majd fel.
Ezek a művek – különösen a meditációk – is jól mutatják a legfontosabb vonást, amely összeköti a zeneszerző Bernsteint a karmesterrel: ez a zene iránti szenvedélyes és játékos szeretet. Bernsteinnek nincs két arca: ugyanazt a gyermeki lelkesedést és életörömöt ontja magából, ha vezényel, mint amely a műveiből is árad. És – hála Istennek – sohasem veszi túl komolyan magát, emiatt különösen szerethető.
– A Candide-ból leginkább a nyitányt, illetve a koloratúrszoprán bravúráriát (Glitter and be gay) szokás ismerni. Milyen ez az az operett, és operett-e egyáltalán?
– Annyiban operett, hogy az énekelnivaló nehézsége – szándékosan nem minőséget mondok – nem éri el egy „klasszikus” opera szintjét, és hogy a librettó szándékoltan mesei, sokszor revüszerű pillanatokat hoz magával. Az is érződik, hogy Bernstein lubickolt komponálás közben: lehetősége nyílt a parttalan játékra, stílusparódiára, a giccsbe soha át nem csapó édes dallamokban való tobzódásra. Ugyanakkor komoly mondandója is van a Candide-nak, helyesebben gondolkodásra is késztet, akárcsak az eredeti Voltaire-mű. A világok legjobbikának keserű humora ma éppoly fájdalmasan aktuális, mint Voltaire korában. Így azt gondolom, hogy a Bernstein-centenáriumtól függetlenül is releváns most ez a kis daljáték.
Váltsa meg jegyét az előadásra ide kattintva!
– Mire számítson a bemutató reménybeli nézője?
– Böhm György rendezésében, kiváló szereposztással visszük színre a művet, méghozzá az úgynevezett Chelsea-verziót, amelyet kis zenekarra dolgozott át a szerző. Bízom benne, hogy egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató előadás születik, amelyet a későbbiekben is módunk lesz színre vinni. A Candide Bernstein egyik kedvence volt – remélem, hogy ebben az érzésben a közönségünk is osztozni fog majd.
