Bogányi Gergely és Bogányi Tibor között testvérként és koncertpartnerként is érett és természetes a kommunikáció, amely összhangot rendre a közönség elé tárnak a Pannon Filharmonikusok koncertjein. A testvérpárt egymásról és a pécsi együttesről kérdeztük.
– A Pannon Filharmonikusok jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. Mi a siker titka?
Bogányi Tibor: A fejlődés alappillérei, hogy hosszabb időn keresztül egy szisztematikusan építkező műhelymunka valósuljon meg egyetlen karmester vezetésével, legyen lehetőség lemezfelvételekre és minőségi külföldi felkérésekre. Elengedhetetlen a folyamatos élvonalbeli megmérettetés, a stúdiómunka pedig a legdirektebb módon fejleszti a zenekari játékot. Bár az anyagi lehetőségeink még nincsenek a budapesti együttesek szintjén, egy az elszántságot és a minőséget zseniálisan ötvöző zenekarral dolgozom, ami számomra megnyugtató.
Bogányi Gergely: A fejlődés látványos, amit minden zenész érez, a végeredményt pedig a közönség is hallja. Fontos számomra, hogy egy kicsit belülről is láthatom ezeket a folyamatokat, hiszen nagyon jó emberi és szakmai kapcsolat fűz a zenekarhoz.
– Minden évadban sor kerül közös fellépésekre. Testvérként hogyan tudnak együttműködni?
BT: Gergely inspiratív játéka nélkülözi a sémákat és a pózokat, az előre begyakorolt fordulatok nála csak azt szolgálják, hogy mindig szabad maradhasson, hogy adott pillanatban dönthessen egy frázis kimeneteléről. Olyasfajta zenélés az övé, amit csak a nagymesterek, Rachmaninov vagy Thibaud tudtak.
BG: Tibor karmesterként is a szó szoros érelmében kamarapartner. Letisztult és egyszerű, művészetével hangulatot teremt. Olyan dirigens, aki az adott darabért nem folytat küzdelmet a zenekarral. Érett és természetes köztünk a kommunikáció egy szempillantásra sincs szükségünk.
– Ahogy a novemberi közös koncert, úgy a 2018/19-es szezon egész programjára is a kettősség jellemző. Tudatos volt a választás?
BT: Mendelssohnt és Brucknert adtuk elő közösen. Előbbi nyelvezete nem a drámaiságból és mélységből építkezik, inspirációját inkább a meseszerű világból meríti. Zongoraversenye kitűnő kontrasztot ad a romantikán belül Bruckner V. szimfóniájához, akinek életműve számomra egy külön fejezet.
BG: A g-moll koncert tizenéves korom óta a repertoárdarabom, igaz, ritkán kerül a hangversenyszervezők látószögébe. Rendre felfedezem benne az erőt, a sziporkázó zsenialitást és a zenei gazdagságot. Minden alkalmat azzal az izgalommal várok, ami egyébként a zenei anyagon is végigvonul.
– Miből fakad Tibor rajongása Bruckner iránt?
BT: Bruckner műveivel csak négy éve kezdtem el igazán foglalkozni, de azonnal megfogott a lényege. Minden, amit leírt olyan, mintha maga az Isten beszélne, és ez nem csak intuíció. Úgy gondlom, ez az oka, hogy csak kevesen értik és becsülik a művészetét. Megtiszteltetés volna, ha magamat a jelentős Bruckner karmesterek köze sorolhatnám.
