Érdi-Harmos Réka és Érdi Tamás - fotó: Gordon Eszter
Réka pontosan érkezett az első találkozásra, az Élet menete koncertre, bár nagy izgalmában letört a rózsa feje, amit nekem szánt, és új virágért kellett rohanni tűsarkú cipőjében. A találkozásról mégsem késett el, de Sanyi legalább annyira izgatott volt, hogy vajon hogy tud rátalálni az érkezők sokaságában az ismeretlen Rékára.
Izgatottan kerestem Sanyit, vajon mit szól a lányhoz, tudtam, benne bízhatok, ő nem szokott tévedni. Féltem, mert már annyiszor képzeltem társat Tamás mellé, és annyit csalódtam. Az én bölcs férjem csak mosolygott, annyit mondott:
Ez most rendben van. Nagyon is rendben van, még neked is tetszeni fog.
Hirtelen megnyugodtam, bár a kétségek nem hagytak el. Rohantam a nézőtérre, vitt a kíváncsiság, kerestem a Sanyi által dicsért hatalmas vörös haját. A padokban ott ültek a barátnőim, akik természetesen be voltak avatva a történetbe, és sorban kaptam a jeleket. Egy-egy fejbiccentéssel irányítottak, hogy menjek még tovább, mert Réka hátul ül.
Vörös haja valóban villogott a tömegben, könnyen rátaláltam, és hiába próbáltam előbbre hívni, ő tiltakozott:
Nekem nagyon jó itt! – szerény volt, többször elmondta, hogy köszöni, de neki nagyon jó itt –, és arra kért, hogy mondjam meg Tamásnak, hogy mennyire boldog, hogy itt lehet.
Megmondom, de gyere el a fogadásra, és mondd meg neki te.
Különös izgalommal hallgattam végig ezen az estén kedvenc zongoraötösömet, s mintha Tamás is egy kicsit „másképp” játszotta volna Schumannt, de az is lehet, hogy csak képzelődtem.
Aztán azon a legutolsó magyarországi Rév Lívia találkozón, azon az emlékezetes beszélgetésen a Rózsavölgyi Szalonban, ahol a 97 éves Rév Líviával utoljára találkoztunk Budapesten, nos, ezen az estén, már ott volt velünk Réka, és soha nem felejtem el, ami ott történt.
– fotó: Gordon Eszter
Akinek a madarak is Chopint énekeltek címmel november 15-én látott napvilágot a Corvina kiadó gondozásában É. Szabó Márta kötete. Tematikus blogunkban rendre részleteket olvashatnak a könyvből.
Az a pillanat, amikor bemutattuk Líviának Rékát, örökre emlékezetes marad számomra. Mindkét kezével megfogta, szinte betakarta a kezét, hosszan nézte az arcát, és kis szünet után megszólalt:
Ugye nagyon vigyázol rá? – és amikor Réka válaszolt, s visszahozta Tamást az asztalunkhoz, a mellettem ülő „Gyuri, Lőrinczy, a barát”, a fülembe súgta: Az első nő, mellette aki nem barát, hanem szerelmes. Ők már tudták, mind a hárman, én még csak reméltem, hogy jó lesz.
Vörös haja valóban villogott a tömegben, könnyen rátaláltam, és hiába próbáltam előbbre hívni, ő tiltakozott:
