Papageno Radio
Blogok Beszélő képek Major Tamás, akinek életét a színház és a politika határozta meg

Major Tamás, akinek életét a színház és a politika határozta meg

1910. január 26-án született, és 1986. április 13-án hunyt el Major Tamás, akinek színészi munkássága egyértelmű, színházvezetői munkássága finoman szólva is ellentmondásos.

A Színművészeti Akadémia elvégzése után a Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1945 és 1962 között igazgatóként is működött. A Nemzetit 1982-ben, az alakuló Katona József Színházért hagyta el. Tanított a Színművészeti Főiskolán, volt országgyűlési képviselő és az MSZMP Központi Bizottságának tagja. Több, mint 100 színpadi és filmszerepet játszott el. Volt a Ki mit tud? zsűritagja, állandó jelenete volt a Rádiókabaréban.

A színházhoz korán közel került, édesanyja – aki budapesti bevonulásakor Horthyt fogadta, a pécsi bevonulásra verset írt, de irredenta színdarabot is jegyzett – ifjúsági előadásokat szervezett a Városi Színházban, és baráti köréhez tartozott a Nemzeti Színház igazgatója, Németh Antal, bár Major Tamást nem emiatt, hanem kiemelkedő tehetsége okán szerződtette a színház. Gobbi Hildával, Olthy Magdával, Várkonyi Zoltánnal együtt Nemzeti fiatal baloldali művészei közé tartozott. A politikához is korán közel került, a II. világháború ellen agitált versműsoraival és gyűléseken. A németek bevonulásával illegalitásba kellett vonulnia, Maróthy Gábor álnéven bujkált, Péter Gábor beosztottjaként. Erre az időszakra Gobbi Hilda így emlékszik:

„Egyszer, amint kikönyökölt az ablakon nikotinéhesen – ti. Gobbi nagymamája –, arra ment Major Tamás, bajuszosan, pápaszemmel, elmaszkírozva – illegalitásban. Nagyanyám (aki ismerte és szerette) most nem ismert rá, megszólította; leordított: »Halló, fiatalember, kínáljon már meg egy cigarettával, mert az én onokám, hasst diesen Hitler!« (utálja ezt a Hitlert). Major először megrémült, de amikor rájött, hogy a nagymama nem ismerte meg, boldogan adott neki Szimfóniát.”

1945-ben a szovjetek győzelme után Major lett a Nemzeti igazgatója. Kinevezés nélkül. Erre így emlékezett vissza: „Mindenki természetesnek tartotta, hogy odajön és hozzám jön, nem tudom, miért. A Bánk bánnal nyitottunk. Még akkor sem volt olyan kérdés, hogy igazgató, nem igazgató, hát ez ment, így volt, és olyan ember nem akadt Magyarországon, aki ezt kétségbe vonta. Akkor egyszer szóltak nekem a pártban, hogy maga legyen az igazgató. Mikor följött Pestre Teleki Géza kultuszminiszter, hívatott, és azt mondta: Téged ki nevezett ki? Mondom, senki. Dolgozni kellett, hát mentünk. Akkor azt mondja: Igen? És kész.” Régi tagokat bocsátott el, új drámákat íratott, a színészek gyárakban szavaltak. A kommunista hatalomátvétel előtti sajtó megkérdőjelezte működését, utána már nem volt apelláta.

Ide kapcsolódik:
Hogyan akart Aczél György új Nemzeti Színházat építeni?

Voltak döntések, amelyeket később úgy magyarázott, nem az ő döntése volt, csak a fentről érkező utasítást hajtotta végre. 1956. október 31-én eltávolították a Nemzeti igazgatói székéből. A színészek ekkor elolvashatták a róluk írt jelentéseket. Megrendezte az első szovjet operettet, majd párton belülről támadták, hogy nem tűz elég szovjet darabot műsorra. A Rajk-per elején gyanúsított volt, a Rajk-ellenes vádiratot a Nemzeti művészeivel olvastatták be. Volt, aki zseniális, korát megelőző játékú színésznek tartotta, más az eszköztelenséget modorosságnak vélte. Kinek biztos kezű, újdonságokra nyitott, kinek pedig közepes rendezőnek számított. Igazgatói karrierjét izgalmas előadások és tönkretett pályák, sorsok, tragédiákba hajszolt művészek szegélyezik.

Élete utolsó szerepét, Az imposztor Bogusławskiját Spiró György neki írta, miután Az Ikszek mellékalakjában többen Majorra ismertek. Spiró így emlékezett vissza: „Egyszer láthattam nagy színésznek és nagy embernek, éppen amikor Bogusławskit játszotta a Katonában. Óriási megtiszteltetésnek tartottam ezt akkor is, azóta pedig még inkább csodálkozom, miként is esett ez meg éppen énvelem. Kötve hiszem, hogy Az Ikszek című regényemet olvasta volna. Valaki, akinek az ízlésében megbízott, sugallhatta, hogy ez a szerep neki való. Egyetlen szóval sem mondta, amikor ’82 augusztusának végén behívott a Katonába, hogy tetszett neki a regény. Azt mondta: »Írja meg nekem Bogusławskit, el akarom játszani.« Szabadkoztam, hogy nem tudok visszamenni abba a világba, meg hogy regényből nem lehet drámát írni; megismételte: »Írja meg nekem.«

Már nemigen látott, hiába volt rajta a vastag szemüveg, karon fogva vezették be a színpadra és vezették ki. Hatalmas hullámokban tört rá a gyöngeség, mégis helytállt. Az színészi alakítás volt valóban. Jelen voltam, amikor a televízió felvette az előadást. Én is izgultam, akár az egész társulat, végig fogja-e bírni. Végig bírta, sőt jobb volt, mint szokott lenni. Tisztában volt vele, hogy ez az utolsó szerepe, és ez a felvétel megmarad. Nem bénult meg ettől a tudattól, minden maradék energiáját mozgósítani tudta.

Aligha volt már akkor kommunista, hatalma nem volt, színész volt.”

Koltai Tamás születése 100. évfordulóján így jellemezte: „Major Tamás lassan hamis legendák és provinciális anekdoták ködébe vész. Egy korabeli aforizma szerint ő igazgatta az egész magyar színházi életet, kivéve az általa csaknem húsz éven át vezetett Nemzeti Színházat – mert arra már nem jutott ideje. Politikai és szakmai agilitása kétségkívül kivételes volt, mind ifjú kezdőként a háború előtt, mind befutott bennfentesként a Rákosi-korszakban, mind renitens nagy öregként, aki élete utolsó húsz évében művészileg radikálisan megújult.

Valójában mindig ellenszínházat csinált, hatalmi helyzetben és azon kívül is. Imádott és tudott játszani – kivételes spíler volt, az életben és a színpadon egyaránt.

Nagyot akart, és néha nagyokat tévedett, de sohasem menekült el sem a valóság, sem a színház elől. Személyisége és életműve a törpe utókor tükrében egyre nagyobbnak és jelentősebbnek látszik.”

(Via Gobbi Hilda: Közben; Szinház.net)

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X