Február 23-án a Kodály Filharmónia Debrecen báli koncertjén hallhatjuk a világsztár operaénekesnőt. Műfajokról, bálokról és a farsangi időszakról beszélgettünk.
– Szinte legendás történet, hogy fiatalon csak az atlétika érdekelte és egy sportbaleset következtében fordult a művészet felé. Arról kevesebbet hallottunk, hogy voltak-e az éneklésnek gyerekkori előzményei?
– Már kisgyerekkoromban tiszta és erős hangom volt. A szüleim őriznek egy szalagos magnófelvételt, amin két és fél évesen egy négysoros dalocskát énekelek nagyon szépen. Mindig szerettem szerepelni, és eközben többször többeknek feltűnt, hogy a hangom nem átlagos. Az általános iskolában sorra nyertem a népdalversenyeket, és az énektanárom motivált az ilyen irányú továbbtanulás felé, de engem abban az időben kizárólag a sport érdekelt.
– Kiskunhalason született, gyakorlatilag bejárta az egész világot, most a Bakonyban, egy kis faluban él. Jelent még valamit az „alföldiség”?
– Az Alföld, Bács megye, a „mocsaras” Kunság nagyon fontos számomra. A családom jó része ott él a mai napig, sőt olyan prózai dolgok is odakötnek, mint például a könyvelőm. Nem szakadtam el, és nem is akartam sohasem elszakadni a szülőföldemtől. Még ha sportolói múltamban az edzőtáborok homokban futása nem is volt kellemes, az alföldi homokra mindig szeretettel gondolok.
– Opera, musical, operett. Lehet ezeket rangsorolni az életében?
– Mindegyiknek nagyon fontos szerepe volt és van, a pályám során váltakozva jelentek meg, rögtön az elejétől. Az opera történetében új szelet hoztam, hogy máig a legfiatalabban szerződtetett magánénekesként kerültem a Magyar Állami Operaházba. Úttörője is voltam az operaénekesi szakmának a nézeteimmel, felfogásommal, hozzáállásommal. Mindig is szerettem a kinyúlást más műfajok felé. Egyfelől, hogy ismerjem a körülöttem zajló zenei életet és ne csak a saját műfajomra koncentráljak, másfelől mindig inspirációkat kaptam és kapok a zenei kalandozások által a továbbfejlődéshez.
Több zeneszerző is megtalált már pályám korai szakaszában, például Wolf Péter, aki nekem írt dalokat. Imádom az operettet is. A Budapesti Operettszínházban nagyon sokat játszottam. Az operett műfaja a külsődleges könnyedsége ellenére komoly felkészültséget követel meg előadójától: színpadi jelenlétben, beszédben, mozgáskultúrában, állóképességben és énektechnikában is. Kálmán Imre például nagyoperai nehézségű betéteket is írt műveibe.
– Február 23-án Debrecenben lép fel. Mit hallhatunk öntől?
– A Kodály Filharmonikusok kíséretében felhangzik majd Kálmán Imre Csárdáskirálynőjéből Sylvia belépője, Lehár Ferenc Cigányszerelem c. művéből a Messze a Nagyerdő. Strauss Denevérjéből a népszerű Kacagódal, valamint egy igazi, vérpezsdítő dal Piazzolától: Maria de Buenos Aires.
– A Kodály Filharmonikusok kísérik a koncerten Somogyi-Tóth Dániel vezényletével. Önök már dolgoztak együtt korábban is.
– Régi szakmai és baráti kapcsolat fűz minket egymáshoz, sok sikeres munkával együtt. Nagyon jó szakembernek tartom. Az egyik legkedvesebb operettem címszerepét – mely az első komolyabb szerepem volt ebben a műfajban: Kálmán Imre Bajadérjából Odette – például vele tanultam be annak idején. Örömmel tölt el, hogy ismételten együtt fogunk dolgozni, ráadásul egy bál keretében.
– Gyakori vendége hasonló báloknak?
– Életem első és legemlékezetesebb bálja a több mint hatvan év után először megrendezett Operabál volt Monserrat Caballé sztárfellépésével, akit a függöny mögül lenyűgözve figyeltem, amint Lauretta áriáját énekelte a Gianni Schicchiből. Sokat hívnak bálokba fellépőnek, de nagyon kevés helyre jutok el az elfoglaltságaim miatt. Debrecenbe most is nagyon szívesen megyek: sokféle fellépésen jártam már a városban, de bálon még soha.
– Kislányként vágyott rá, hogy egyszer bálozni menjen?
– A szüleimmel inkább esküvőkre jártunk, ahol én rendszerint hajnalig táncoltam a zenekar előtt. Persze a szép ruhák is izgattak. Arra jól emlékszem, amikor 6 éves koromban megtaláltam édesanyám menyasszonyi ruháját és abban lófráltam naphosszat. Egyszer ki is törtem a cipője sarkát. Az apai nagyszüleim közel a határvidékhez, a Mohácsi-szigetben éltek egy kis faluban. A nagymamám csináltatott nekem kázsmér szoknyát, és amikor náluk voltam, abban kísértem a nagypapámat, aki háztól házig járt és énekelt az embereknek, én pedig táncoltam. Nem volt hivatásos művész, de sok népdalt, nótát tudott.
– Egy négyéves kislány anyukája. Bíborkát mennyire érdeklik a tánc, a farsang, a szép ruhák?
– Már másfél, kétéves korában észrevettük, hogy több időt tölt a tükör előtt, mint én. Ízig-vérig pici hölgy, aki „sminkel”, rúzsozik és púderezik, és saját maga festi a körmét. Az öltözködés is egész évben fontos téma nálunk. Ruhák közül a királynősek, főleg az „Elzásak” a kedvencei. Ebben természetesen nagy szerepe van annak, amit tőlem lát, és az sem mellékes, hogy egészen kicsi korától színházi közegben mozog. Biztos vagyok benne, hogy majd őt is elvisszük bálozni, ha eljön annak az ideje.
