Az egyik legjelentősebb amerikai koreográfus nemrégiben a Boston Ballet társulatával dolgozott. Ez két ok miatt is hír: egyrészt azért, mert Forsythe majdnem harminc éve nem dolgozott észak-amerikai balettegyüttessel, másrészt pedig azért, mert új koreográfiát készített. A Playlist (EP) mozgásanyaga klasszikus balett, amit pop, r&b, dance műfajú zenére adnak elő. Vajon működik? Döntsék el önök!
William Forsythe munkássága és elismerése jórészt Európához köthető, rá is igaz, hogy saját hazájában nem lehetett próféta: az amerikai kritikusok kevéssé értékelték a téma- és zeneválasztást, a mozdulatokat vagy épp a világítást érintő útkeresését.
Íme az első példa:
És íme egy második:
Jó, persze, tudjuk, abban sok újdonság nincs a Forsythe-életművet tekintve (sem), hogy popzenét választ a koreográfus alapanyagként, ráadásul többször elmesélte interjúkban, hogy az első táncos élményei klubok táncparkettjeihez kötődnek. Azt is megvilágította már, hogy a popzenének ugyanolyan pontos, kötött struktúrája van, mint a klasszikus muzsikának, erre íme egy korábbi példa, az A Quiet Evening, amelyben pop és barokk muzsika mellett csöndre is táncolnak a művészek, bár nem klasszikus balettmozdulatokkal:
Ami miatt mégis különleges ez az együttműködés a bostoniakkal, az a majdnem harminc évnyi szünet: 1992-ben dolgozott utoljára Észak-Amerikában, akkor a New York City Ballet számára készített egy koreográfiát. A három darabból álló bostoni Full on Forsythe című estet megelőzően egy interjúban elmondta, hogy a 2005 és 2015 között működő Forsythe Company feloszlása után szeretett volna visszatérni a klasszikus balett világába, mert ha Bournonville, Petipa vagy Balanchine koreográfiáit nézi az ember, rájön, hogy a lehetőségek száma végtelen, és csak a koreográfuson múlik, hogyan talál új megoldásokat, új variációkat, hogy az akadémikus formákból élő kommunikáció jöjjön létre.
(Via The New York Times)
