Hartmann Domonkos, aki 2018 januárjában első helyen végzett a Jan Vychytil Nemzetközi Gordonkaversenyen, jelenleg a bécsi Zeneakadémia elsőéves hallgatója. Az alig húszéves csellóművész éppen élete első felnőtt nemzetközi megmérettetésére készül, de azt is elárulta, meglepetésként érte, hogy Várdai István osztályába kerülhetett.
– A bécsi Zeneakadémia elsőéves hallgatója vagy. Hogyan vezetett idáig az utad?
– Óvodás korom óta foglalkozom a hangszerrel, a szomszédunkban ugyanis egy kiváló zenetanár lakott. Tőle kezdtem tanulni, minden reggel csellójátékkal indult a nap. Később a Bartók Konziban Kemény Krisztina volt a tanárom, aki többször felvetette, hogy érdemes lenne külföldön továbbtanulnom. Alapvetően Bécs és Berlin jött szóba, végül a praktikussági okok döntöttek Ausztria mellett.
– Ezek szerint nem is Várdai István személye volt a meghatározó?
– Várdai Istvánt a felvételim előtt két héttel nevezték ki. Arról sem tudtam, hogy benne lesz a felvételi bizottságban. Ennek megfelelően hat évvel azelőtt hallott utoljára, ami – mondanom sem kell – mekkora különbség.
Ez az időszak rendkívül képlékeny volt. A meghallgatásra is két érettségi vizsga között mentem ki, de minden a lehető legjobban alakult, hiszen nemsokára kaptam egy telefont, hogy Várdai István beválasztott az osztályába.
– Hogyan értékeled a közös munkát?
– Az osztrák rendszer egészen más, hiszen sokkal ritkábban vannak főtárgyórák, így bár egy évvel hosszabb a képzés, szabadabb a munka, és felkészülhetünk arra az időszakra, amikor már nem lesznek mentoraink. Várdai Istvánnak nagyon sokat köszönhetek, hiszen olyan koncertező művészről vanszó, aki az év kétharmadát utazással tölti, mégis mindig a rendelkezésemre áll. Folyamatos és rendszeres a közös munkánk. Sokkal koncentráltabban kell készülnöm az óráira, hiszen előfordul, hogy egy darabot csak egyszer van ideje meghallgatni.
– Mennyire tudod kihasználni, hogy főként magadra vagy utalva?
– Engem inspirál, ha egyedül kell gondolkodnom a darabokon. Legfeljebb napi négy órát töltök gyakorlással, általában pedig felveszem a játékom. Kívülről teljesen másként halljuk magunkat, amivel meg kell tanulni számolni az előadás során. Nekem ez a módszer sokat segít, az egyetemen pedig fantasztikus körülményeket biztosítanak a nyugodt felkészüléshez.
– Ha jól tudom, jelenleg három verseny is lebeg a szemed előtt.
– A 2018-as prágai verseny még korosztályos megmérettetés volt, most pedig az első felnőtt, többfordulós versenyemre készülök, ami májusban lesz itt, Bécsben. Nagyon élvezem ezeket a szituációkat, és azt hiszem, képes vagyok arra, hogy egy adott időszakra összpontosítsam az energiáimat. Komoly, két és fél órás anyagot kell vinnem, többek között Bachot és Brahms F-dúr szonátáját.
A versenyművek közül pedig Dvořak koncertjéből készülök. Ezt a lehetőséget megelőzi egy korosztályos verseny, a nyár folyamán pedig Észtországban szeretném kipróbálni magam.
– Vannak koncertlehetőségeid – akár a versenyprogramodat illetően?
– A tanulmányokkal összefüggésben szemeszterenként két hangversenyt kell adni, ami tökéletes arra, hogy rutint szerezzek a folyamatosan bővülő alaprepertoárt tekintve. Januárban a Dohnányi Zenekarral játszhattam Budapesten, ami a prágai verseny hozadéka volt.
Hartmann Domonkos bekerült a Kamara Akadémia Egyesületbe is, aminek célja, hogy a koncertekkel, mesterkurzusokkal és a hangszerekkel kapcsolatos lehetőségek felkutatásával segítse a növendékeket.
– Mivel tudsz kikapcsolódni?
– Nincs sok szabadidőm, hiszen jelentkeztem egy heti hatórás nyelvkurzusra, így jelenleg, ha például gyakorlás előtt éppen a termemre várok, akkor németet tanulok. Sokszor ülök le a zongorához, ami megnyugtat, és általában másokat is hívok, hogy négykezest játsszunk. Nagy örömömre kialakult egy nagyjából nyolcfős magyar egyetemi társaság is, akikkel sok időt töltünk együtt.
