A zeneoktatási és az egyházon belüli szertartási szokások, de az egyház tevékenységeinek alapvonásai is (zeneileg és liturgiailag) hasonlítottak hazánkban az európai viszonylatban használtakkal. A zenetanulás/oktatás viszont feltételezett egy átlagtól eltérő rátermettséget is ennek művelőjétől. Ezért az akkori szokások szerint a fiatal papok zenei tudásuk bővítése érdekében egyik egyetemről a másikra vándoroltak Európában.
Ezután természetesen reményeik is nagyobbak voltak abban, hogy sikeresebben találtak maguknak színvonalas „munkahelyet”. Igazából az egyházi zenei neveldékbe vagy újonnan érkeztek, vagy kis idő elteltével visszatértek oda az oktató papok. Ugyanígy történt ez Váradon is: vagy az egyik európai viszonylatokban is neves énekes iskolában (Schola Cantorum-ban) szerzett zenei ismereteinek kikristályosodása után érkeztek addig teljesen ismeretlenekként dolgozni a váradi püspökséghez tartozó káptalani iskolához, vagy az ellenkezője révén jutottak vissza Váradra: a már itt oktató cantorok, éneklő kanonok, és succesoraik innen küldték tovább tehetséges növendékeiket az európai neves egyetemekre. Tanulmányaik elvégzése után viszont visszavárták őket Váradra, ahol a tanult új szakismeretekkel még jobban ki tudták bontakoztatni, sőt bővíteni is tudták a már itt alkalmazott zenei jártasságokat. Láthatjuk, hogy a zene tudatos használata az egyházi berkeken belül folyamatos átalakulásokon megy keresztül. A végül Váradon letelepedett, zenével foglalkozó papok minden olyan első kézből származó, a lehető legfrissebb zenei ismerettel rendelkeztek, amelyek hasznosak voltak az új egyházi szertartási szokások-, valamint az időközben kialakuló zenei törekvések terén.
A különböző rendeletek alapján alapított, nagyobb méretű kolostorokban lehetőség, és egyben szándék is volt arra, hogy az új szerzetes-generációk nevelésére iskolák is nyíljanak. Ekkortájt kezdik az egyházi papi testületeket káptalannak is nevezni. Ezek a káptalanok szervezték meg nem csupán a papi „utánpótlást”, hanem a rendszeres oktatást is. Ezen ívet követve érünk el a létrejött székesegyházi (káptalani) iskolák korához, azokhoz az intézményekhez tehát, amelyekben az éneklőkanonokok is tevékenykedtek.
Várad művelődési, egyházi-, oktatási-, és ezzel párhuzamosan a kulturális szerepe a XIII. század végére megkerülhetetlen. Nem csupán az akkori Magyar Királyság, de Európa szerte is. A káptalani iskolák voltak akkortájt a zenei tanítás/tanulás fő színterei, megelőzve hatékonyság tekintetében a frissen elindított állami oktatást is. Ebben fontos szerepet játszottak az érseki és püspöki székhelyeken működő egyházi intézmények, székeskáptalanok és az egyéb nagy egyházak, templomok papságát összefogó társaskáptalanok révén.
Feljegyzések segítségével az akkori Magyar Királyság területein összesen 14 székeskáptalant ismerünk: váradi, zágrábi, gyulafehérvári, szerémi, esztergomi, egri, győri, pécsi, váci, veszprémi, nyitrai, kalocsai, bácsi, valamint csanádi káptalan. Ezekhez csatlakozik további 28 társaskáptalan is. A székesegyházakhoz és a fenti nagy egyházakhoz (templomokhoz) komoly infrastruktúra, könyvtár és iskola is tartozott. Tulajdonosa az adott egyház védőszentje, a használója, működtetője pedig a káptalan volt.
Ez a katolikus egyházigazgatás úgymond egyik fontos intézménye lett, mely egy püspökséghez vagy egyházmegyéhez tartozott. Ennek tagjai a kanonokok vezetője pedig a prépost volt.
A katolikus egyházon belül kétfajta káptalant kell külön nyomon kövessünk: a székeskáptalant és a társaskáptalant. Belügyeit mindkét káptalani forma önállóan intézte. A székes- és társaskáptalanok aszerint voltak minősítve, hogy székes- vagy egyéb egyház mellett működnek. Az érseki egyházhoz tartozó káptalant pedig székes főkáptalannak hívták.
A váradi latin szertartású káptalant társaskáptalannak nevezték.
Hasonló megnevezés illette a pozsonyi, a vasvári, a soproni, a nagyszombati, a fiumei, és a csázmai káptalanokat is. A székeskáptalan a püspök tanácsadó testülete is volt, ellentétben a társaskáptalannal.
A katolikus püspökök kizárólagos joga révén a káptalanok viszont nem vesznek részt a püspöki megye kormányzásában. A káptalan jogai csekélyebbek akkor, amikor van püspök (sede plena), és nagyobbak olyankor, amikor a püspöki szék megürül (sede vacante), vagy a püspök akadályozva van (sede impedita). Ezeknek megtelepedésével, és mindegyiknek különállóan ismert egyéni fejlődésével egy olyan központtá vált Várad, amely több évszázadon keresztül távoli vidékeken is ismertté vált.
