A napokban az egész világ megemlékezett Vincent Van Gogh halálának 129. évfordulójáról. De vajon azt ki tudja, hogy ugyan hány éve halt meg Carolus-Duran? Továbbmegyek: ki tudja, ki volt ő egyáltalán? Pedig nem akárki volt.
Nagyjából éppen akkor, amikor a ma szinte mindenki által ismert (de legalábbis hallott) Van Gogh éppen hol itt, hol ott próbált meg a festészetéből megélni – mint tudjuk, totálisan sikertelenül, hiszen életében bizonyíthatóan egyetlen egy képét adta el –, addig Carolus-Duran, a kor festőfejedelme képeiért Párizsban gyakran 25.000-50.000 aranyfrankot is kifizettek a vásárlók. Csak aztán változtak az idők.
Mielőtt rátérnénk arra, ki is volt ez az akkor híres, ma meg már alig ismert festő, vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről azt a közkeletűen elfogadott tényt, miszerint a világon ma mindenképpen az egyik legismertebb, és a műtárgypiacon az egyik leginkább keresett Van Gogh rövid élete és még rövidebb, gyakorlatilag egyetlen évtizedet felölelő festői „karrierje” során mindössze egyetlen egy munkát tudott eladni a csak a festmények tekintetében mintegy 850 darabot számláló életművéből.
Ott kell kezdenünk, hogy 1883-ban húsz belga festő, szobrász és iparművész megalakította a Les XX (A húszak) elnevezésű művészcsoportot: a nevének írásmódjában alighanem már az új évszázadot is megelőlegező, a modern művészetek iránt elkötelezett társaság több más tevékenysége mellett kiállításokat is szervezett, és nemcsak a tagjai munkáiból, de minden évben több, általában más-más külföldi művészt is meghívtak ezekre az éves bemutatkozásokra. Így került sor 1890-ben (és majd 1891-ben is, de akkor már a halála után) Van Gogh szereplésére is Brüsszelben a Musée Modernben. A január 18. és február 23. között megrendezett tárlaton A húszak tagjai mellett akkor Odilon Redon, Paul Cézanne, Paul Signac, Henri de Toulouse-Lautrec, Alfred Sisley, Paul Gauguin és persze a holland festő műveivel ismerkedhetett meg a belga közönség. Van Gogh hat festményét, négy tájképét és két napraforgós csendéletét küldte el a tárlatra (sőt még egy vázlatot is mellékelt, hogy hogyan helyezzék el őket a falon), és ezek közül a La Vignerouge (A vörös szőlőskert) címűt meg is vásárolták, méghozzá 400 frankért. (Hogy ez a pénz mennyit is érhetett akkor, ahhoz csak annyit adalékként: Van Gogh Arles-ban havi 15 frank lakbért fizetett a festményeiről is ismert „Sárga ház” általa lakott négy szobájáért.)
A vörös szőlőskert brüsszeli vevője Anna Boch (1848–1936) volt, maga is festőművész – aki szintén szerepelt munkáival a tárlaton –, testvére annak az Eugène Boch (1855–1941) belga festőnek, A húszak egyik alapítójának, aki Van Gogh barátja volt, és akinek portréját a holland művész 1888 szeptemberében Arles-ban meg is festette. Anna Boch – akinek amúgy a kor egyik legkomolyabb gyűjteménye volt a birtokában az impresszionisták képeiből – 1906-ban eladta a Vörös szőlőskertet a párizsi Galerie Bernheim Jeune-ban – akkor már 10.000 frankért! A képet a galériából még ugyanabban az évben Szergej Ivanovics Scsukin (1854–1936) orosz nagykereskedő és híres műgyűjtő vásárolta meg és vitte Moszkvába a gyűjteményébe (amelyben ezzel együtt összesen négy Van Gogh-kép szerepelt); a festmény ma is az orosz fővárosban, a Puskin Múzeumban tekinthető meg.
Ez tehát az egyetlen olyan Van Gogh-mű, amelyről biztosan tudjuk, hogy még a festő életében műkereskedelmi adás-vétel tárgya lett. Csakhogy Paul Gauguin Avant et Aprés (Előtte és utána) című visszaemlékezéseiben is felidéz egy esetet: eszerint 1887-ben Párizsban Van Gogh eladta volna egy közelebbről meg nem nevezett képét egy kereskedőnek, akitől mindössze öt frankot kapott érte.
„Az érme megpendült a pulton. Van Gogh szó nélkül zsebre vágta, megköszönte a kereskedőnek, majd távozott. […] A lakása közelében egy nyomorult nő, aki éppen akkor szabadult a St. Lazare börtönből, rámosolygott a festőre, felkínálva neki a testét. A könyveket faló Van Goghnak az Elisa jutott eszébe [a Goncourt fivérek regénye, amelynek címszereplője bukott nőként börtönben végzi az életét – M.G.], s az öt frankot az asszony kezébe nyomta. Gyorsan, mintha szégyellte volna jócselekedetét, tovasietett korgó gyomorral.”
Hogy mindez tényleg így történt-e, vagy csak a művész-barát „írói munkásságának” korhangulat-festő része, ki tudja. Ami viszont biztos, hogy amikor tehát a ma már világszerte hatalmas vagyonokért gazdát cserélő Van Gogh-képek festője még igencsak szegényen élt, aközben a francia fővárosban Charles Auguste Émile Durand (1837–1917), vagy ahogyan felvett művésznevén inkább ismerjük, Carolus-Duran volt az előkelő körök kedvenc portréfestője, akinek a képeiért akár 25.000–50.000 akkori aranyfrankot (mai értékben olyan 47,5–95 millió forint) is fizettek.
Durand egy lille-i szállodatulajdonos fiaként egy helyi szobrászművésztől vette első rajzóráit, majd a lille-i akadémián képezte magát tovább. 1853-ban ment Párizsba, ahol az Académie Suisse óráit látogatta, és1859-ben szerepelt először képeivel az az évi Szalon kiállításán.1862 és 1866 között a szülővárosától kapott ösztöndíjjal Rómában és Spanyolországban tanult és dolgozott. Megnősült – feleség is festőművész volt –, három gyermeke közül a legidősebb lány a sikeres színdarabíró, Georges Feydeau felesége lett. Duran1873-ban nyitotta meg a műtermét a Boulevard du Montparnasse-on, ahol festészeti órákat is adott, és ahol ettől az időtől fogva szinte kizárólag portrékat festett: az előkelő párizsi körök tagjai sorban álltak, hogy a népszerű, felkapott művész készítse el az arcképüket, amelyekért hatalmas összegeket is hajlandók voltak kifizetni.
Carolus-Duran számos díjat nyert el, állami kitüntetéseket kapott, művészeti társaságok tagja, sőt vezetője lett, 1905 és 1913 között pedig a Római Francia Akadémia igazgatójaként is működött – egyszóval valóban kora ünnepelt és elismert „festőfejedelme” volt. Halála után azonban a csillaga – és főleg a képeinek az ára – gyorsan hanyatlott a második világháború után, ám még az euró 1999. január 1-jei franciaországi bevezetése előtti időszak árverésein általában 160.000–360.000 frankért (6–13,5 millió forint) találtak vevőre a munkái.
Egyetlen kivételként 1989-ben a Sotheby’s New York-i árverésén adtak 2,1 millió akkori franknak (78,7 millió forint) megfelelő dollárt egy portréjáért (ami egyben a szerző aukciós árcsúcsa is), de alighanem azt is inkább csak azért, mert az a kép Édouard Manet festőművészt ábrázolja (akiről Duran amúgy két képet is festett, miközben „cserébe” Manet is készített egy egészalakos portrét Duranról). Az utóbbi néhány évben Carolus-Duran festményei a Sotheby’snél 8000 és 40.000, a Christies’snél 7000 és 70.000 dollár közötti becsérékekkel kerültek kalapács alá (ám többre egyáltalán nem is érkezett licit, vagyis visszamaradtak az árverésen).
Van Gogh ma árverésen legdrágábban elkelt munkája viszont 82,5 millió dollár (20,872 milliárd forint; és magánüzlet keretében cserélt már gazdát ennél is többért képe). Hiába, változnak az idők.
