Az ökokatasztrófa, a szemétfelhalmozás, az ember önmegsemmisítő tevékenységének fenyegető jelensége alól nem vonhatja ki magát senki, aki ezen a bolygón él. Az antropocentrizmus krízise és a legújabb földtani korszak, az antropocén kor folyamatai az összes élőlény – köztük az ember – fizikai létét érinti, ezért az emberi létezés alapvető kérdéseinek újragondolása megkerülhetetlen.
Dmitrij Kavarga orosz művész, aki a poszthumán művészet egyik emblematikus képviselője, első magyarországi kiállításán a látogatót a fizikai test pusztulási folyamatába vezeti be. A részletgazdag, polimerekből, többnyire 3D nyomtatással készült szobrok, reliefek, kinetikus vagy interaktív installációk az emberi populációról gondolkodnak, a jelen folyamatait modellezik: a művek az emberi egzisztenciális kiszorítottság leletei, a poszthumán kor formái. Kavarga rendszerében a populáció és produktumai egységes (biológiai) masszává válnak.
A plexi hengerben, kubusban felhalmozott vagy esetenként önálló formává összeálló tárgyak, alkatrészek, töredékek – az emberi tevékenység artefaktumai –, fejek, emberi és embrionális testek, sejtszintű anyagok, köldökzsinórra emlékeztető huzalok, nyúlványok hol kötegekké, csomókká állnak össze, hol törékeny-egyenes pálcákká vékonyodnak.
Fehér vagy fekete anyag nyílásából előretörő, összetapadt apró emberi testekből álló „folyam” tűnik el vagy játékkatona-figurák és apró műanyag állatkák süllyednek el az ingoványos, posztapokaliptikus tájban.
Ebben a közös anyagszerű létben nem a modern technológia gyűri le az embert és semmisíti meg, hanem saját lényegi összetartozásuk folytán közös energiává sűrűsödnek az ember számára már teljességgel meg nem ismerhető állapotban.
A Moszkvában élő művész a helyszínen installálta a tárlatot, ahol megtekinthető legújabb – a szentendrei kiállításra készített – monumentális szobra is. A kiállításhoz online katalógus készült, a poszthumanizmus gondolatkörének olyan jeles magyar kutatóinak írásával, mint Nemes Z. Márió és Horváth Márk.
