Hogyan vészelték át a Brera képtár műkincsei a bombázásokat és Benito Mussolini fasiszta uralmát? Miért kellett távoznia több évtizednyi munka után posztjáról Ettore Modigliani igazgatónak 1935-ben, és milyen kihívásokkal kellett szembenéznie utódjának, Fernanda Wittgensnek a háború előtt és után?
Ilyen és hasonló kérdésekre is választ kaphatunk Paolo Bacilieri júniusban megjelent Ettore és Fernanda című képregényében, amely a 20. századi olasz művészettörténet-írás egyik legkülönlegesebb mester és tanítvány kapcsolatát beszéli el. A kiadvány további érdekessége, hogy jórészt közösségi összefogásból, a Brera képtár és a milánói múzeumok baráti köre támogatásának köszönhetően jött létre.
A széles látókörű Ettore Modigliani (1873–1947) nevéhez fűződik többek között az itáliai mesterek műveiből rendezett nagy sikerű 1930-as londoni kiállítás, a képtár épületének felújítása valamint gyűjteményének gyarapítása. Miután a faji törvények miatt száműzetésbe kényszerült, munkatársa neve alatt publikálta Mentore (1940) című írását. A háború után visszatért a múzeumhoz és részt vett a lebombázott épület újjáépítésében. A munkát végül utódja, Olaszország első női múzeumigazgatója, a művészettörténész Fernanda Wittgens (1903–1957) fejezte be.
Wittgens nagy szerepet vállalt a Scala múzeumának és a Poldi Pezzoli gyűjteményének helyreállításában, valamint Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájának restaurálásának irányításában is. Az olasz nyelvű kiadvány formátuma nem meglepő, hiszen az utóbbi években nagy népszerűségnek örvendenek a képregényként feldolgozott művész életrajzok, gondoljunk csak Artemisia Gentileschi, Tamara de Lempicka vagy Edvard Munch esetére.
A két vezető növekvő megbecsülését bizonyítja, hogy a képregényen túl, a múzeum 210. születésnapja alkalmából, emlékbélyeget is kibocsátanak a portréjukkal. Emellett Wittgens nevét viseli a képtár 2018-ban megnyílt Fernanda nevű bárja is.
