Napok óta találgatja a nemzetközi és a hazai sajtó, hogy vajon össze tud-e szedni valamilyen formában Nagy-Britannia 10 millió fontot, hogy megvásárolja, és így az országban tudja tartanai nagy nemzeti festője, Turner egy tájképét. Mi most itt a Senki többet? blog „szokása” szerint műkereskedelemi szempontok alapján nézzük meg a kérdés hátterét, illetve bemutatunk két korábbi hasonló brit gyűjtés-próbálkozást, egy sikerest és egy sikertelent.
Joseph Mallord William Turner (1775–1851) 1842-ben több akvarellt is festett Svájcban. Ezek egyike, a Vierwaldstätti-tavat és a mögötte magasodó Rigi hegyet megörökítő, sejtelmesen finom tájkép került most „eladósorba” egy magángyűjtőtől a szigetországban. Az illetékes hivatal, hogy otthon tudja tartani a művet, december 31-ig kiviteli tilalmat adott ki a festményre, hozzátéve, hogy amennyiben addigra körvonalazódni látszik a 10 millió fontos (3,6 milliárd forint) vételár összegyűjtésének a reménye, akkor a tilalmat 2020. június 1-jéig meghosszabbíthatják, vagyis a kép addig semmiképpen nem hagyhatja el Nagy-Britanniát. Amennyiben viszont a határidőig a vételárat nem tudják összegyűjteni, a tulajdonos szabadon bárkinek, bárhová a világban eladhatja a festményt.
Hogy a pénzt sikerül-e a brit államnak valamilyen formában előteremtenie, azt természetesen most még nem tudhatjuk, azt viszont igen, hogy Turnernek egy gyakorlatilag a most felbukkanttal szinte teljesen megegyező vízfestményét, az ugyancsak 1842-es Lake of Lucerne, Sunrise (A Lucerni-tó, napkeltében) címűt 2006 júniusában a Christie’s londoni árverésén – 2 millió fontos előzetese becsérték után – 5.832.000 fontért (2,25 milliárd forint) adták el, amivel ez lett minden idők legdrágábban elkelt brit akvarellje.
Ez az ár persze, még ha egy papírra vízfestékkel készített kép esetében nagyon is jelentős, messze van a festő olajjal vászonra festett képeinek az értékétől. Az ezzel a technikával készített Turner-munkák közül a legtöbbet eddig a Rome, from Mount Aventine (Róma az Aventine hegyről) című, 1828-36-ban festett vászonért adták: 2014 decemberében a Sotheby’s londoni aukcióján – pedig előzetesen „csak” 15–20 millió fontra becsülték – 30.322.500 fontot (11,796 milliárd forint) fizetett ki érte valaki. Azóta is ez Turner aukciós rekordja. A kép provenienciájáról (vagyis korábbi történetéről) pedig tudjuk, hogy 1878-ban Archibald Primrose – későbbi brit kormányfő – 6142 fontot fizetett érte egy árverésen, igaz, ez akkor is már rekordösszeg volt, amit egy Turnerért addig valaha is adtak.
A továbbiakban pedig lássunk két (vagyis hát tulajdonképpen három) korábbi példát, amikor Nagy-Britannia hasonló módon próbált meg az országban tartani nagy értékű műtárgyakat. Az egyik esetben – két festmény kapcsán – sikerrel, a másikban viszont nem.
Tiziano Vecellio (1488–1576), a velencei reneszánsz festészet egyik legnagyobb alakja 1556 és 1559 között több nagyméretű, mitológiai jeleneteket megörökítő vásznat is festett. Ezek közül kettő, a Diana e Callisto (Diána és Kallisztó), illetve a Diana e Actaeon (Diána és Actaión) 1793 óta Angliában, valamikor a 20. század első fele óta pedig azon belül is Sutherland hercegeinek a birtokában volt. 2008-ban azonban a hetedik herceg – akinek a vagyonát 2016-ban a Sunday Times 580 millió fontra becsülte – bejelentette, hogy megválna gyűjteménye egy részétől, közte a két Tizianótól is (amely képek akkor amúgy már jó ideje Edinburghban, a Skót Nemzeti Galériában voltak láthatók letétként).
A herceg a két festményt együtt 100 millió fontért – a becsült piaci árnak nagyjából az egyharmadáért – ajánlotta fel a londoni a Brit Nemzeti Galériának, hogy amennyiben 2008 végéig elő tudják teremteni a vételárat, nekik adja el a két képet, amennyiben nem, úgy nyilvános árverésen fogja azokat értékesíteni bárkinek. A brit kormány természetesen úgy döntött, hogy megpróbálja az országban tartani a két művet, és végül meg is tudtak egyezni a herceggel. Az első lépésben 2009-ben – három évre elosztott részletekben – 50 millió fontért a Skót és a Brit Nemzeti Galériák közösen meg tudták vásárolni a Diána és Actaiónt, majd 2012-től ugyanígy három évnyi halasztott fizetéssel 45 millió fontért (a herceg végül ennyit engedett az árból) a Diána és Kallisztót is.
A pénz jelentős részét a brit Művészeti Alap és a Nemzeti Örökség Alap, a két múzeum, valamint a skót kormány adta össze, a második kép megvásárlásához azonban már némi állampolgári közadakozásból gyűjtött pénzre is szükség volt. A két festmény a két múzeum megállapodása szerint öt évenként felváltva látható Londonban, illetve Edinburghban, és „cseréjüket” a jövőben is majd minden ötödik évben végrehajtják.
Nem volt azonban ilyen szerencséje Nagy-Britanniának Pablo Picasso: L’efant à la colombe (Gyermek galambbal) című, 1901-ben festett képével. Ezt 2013-ban Charles McLaren, Aberconway negyedik hercege bocsátotta áruba, ám az általa kért, érdekes módon szintén 50 millió fontos vételárat, bár szerették volna, itt nem tudták határidőre előteremteni a szigetországban, így a festmény egy magánüzlet keretében Katarba került.
