Egy előadás, ami rendhagyóan elegyíti a táncot a képző- és médiaművészettel. A bonni Bo-komplex Társulat és a berni T42 táncprojekt a menekülés koncepcióját személyes élményeken keresztül kutató, a „harcolj vagy menekülj” szindrómára adott érzékeny emberi reakciókat vizsgáló darabját az aqb pincerendszerében mutatta be. A koreográfusok, Bärbel Stenzenberger és Félix Duméril azt is elárulták, mennyire fontos szerepe van a nézőknek abban, hogy valódi felismerések és értelmezések szülessenek az előadói folyamat során. Ők ugyanis rendíthetetlenül hisznek abban, hogy a művészetnek is kiemelt szerepe van egy nyitottabb és befogadóbb társadalom kialakulásában.
– A FRIGHT FIGHT FLIGHT a műfajokat speciálisan elegyítő, helyspecifikus előadás. Hogyan zajlott az alkotói folyamat?
– Az előadással kapcsolatos első ötletünk a Flight, vagyis a menekülés témája volt. Ez a sajtóban és a politikai diskurzusban is jelen levő tematika egyrészt határokon átnyúló jelenség – nem tudják megoldani az egyes tagállamok és országok –, másrészt egyfajta tömegjelenség, amit nagyon egyéni és személyes nézőpontból is meg lehet vizsgálni. Ezért olyan nemzetközi koprodukciós partnereket, művészeket, táncosokat kerestünk, akik személyes történeteiket és tapasztalataikat is beépíthetik ebbe a projektbe. Van egy nagyon idevágó idézet, ami 2014-ben Münchenben jelent meg:
„Azt gondolta, kivándorol. Ennek azonban csak akkor lenne értelme, ha az ország, ahonnan menekülünk, nem bennünk lenne.”
Az egyes jeleneteket a próbák közben a táncosokkal közösen alakítottuk ki, akik mindannyian rendkívül képzettek a modern és kortárs technikák terén. Velünk, koreográfusok segítségével születtek meg a speciális, egyszerre univerzális, ám mégis személyes mozdulatsorok, majd ezeket egy technikailag valóban komplex eseménysorozattá fűztük össze.
https://www.facebook.com/art.quarter.budapest/videos/316430725979174/
– Mik inspirálták az előadást? Milyen üzeneteket szeretnétek átadni a produkció segítségével?
– A művészek szemszögéből közelítettük meg a menekültkérdés társadalmi-politikai vetületét, így egy globális jelenségben próbáltunk egyéni nézőpontokat találni. A közönségünknek lehetőséget kell kapnia a menekülés tematikájának felfedezésére non-verbális eszközökkel, határokon átívelő módon, ami segíti őket abban, hogy az egyéni tapasztalataikat is előhívják, és szembesüljenek a magukban felmerülő kérdésekkel: mitől és honnan menekülünk.
A célunk az volt, hogy növeljük a megértést és az elfogadást azok iránt az embertársaink iránt, akik különböző okokból menekülni kényszerülnek.
A kortárs tánc és a művészet eszközével szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a társadalmunk nyitottabb és befogadóbb legyen. Azt szeretnénk, hogy az előadás lehetőséget adjon az egyéni értelmezésre, így semmiképpen sem akarunk valamiféle olvasatot ráerőltetni a közönségünkre.
– Az előadás interaktív, a nézők is részt vesznek benne. Hogyan befolyásolja a koreográfiát a táncosok személye és a közönség reakciója?
– Nem szeretjük, amikor az „interaktív” jelzővel illetik az előadást. A közönség jelenetről jelenetre halad a táncosokkal, akik fény segítségével jelzik, merre kell menniük. Olykor valóban nagyon közel, vagy a táncosok között haladnak. Az a fajta szabadság, hogy a nézők saját maguk választhatják ki, honnan nézik az adott jelenetet, hatással van az előadásra és az előadókra is. Így a táncosok környezete minden helyszínen és minden egyes elődásnál változik. Ahogy korábban említettük, a táncosoknak nagy szerepe volt a koreográfia kialakításában, az előadás alatt pedig folyamatosan alkalmazkodniuk kell a mindig változó körülményekhez. Emellett az is új impulzusokat ad a darabhoz, hogy minden helyszínen helyi táncos is csatlakozik hozzánk.
– Különböző művészeti kifejezésmódokat egyesítetek a darabban. Ez milyen kihívásokat tartogatott, és hogyan oldottátok meg őket?
– Mivel az volt a kiindulópontunk, hogy mindenféle ötletre nyitottak vagyunk, a más területen alkotó művészek javaslatait is beépítettük az előadásba. Kihívást jelentett, hogy hogyan lehet a tánc, a képzőművészet, a 3D animáció, a zene és a világítás különböző rétegeit egy kompakt előadásban egyesíteni. A különböző helyszíneken pedig mindig felmerül az a technikai kérdés, hogy miként tudjuk megvalósítani a darabot, hiszen mindenhol mások az adottságok.
– Különböző művészekkel vagytok kapcsolatban, színházakkal és táncosokkal dolgoztok együtt. Hogyan találjátok meg a közös munka dinamikáját, és hogyan befolyásolják ezek az együttműködések az alkotói folyamatot?
– Valójában kicsit fordított logika szerint dolgozunk: először kialakítjuk a koncepciót, majd ehhez próbáljuk megtalálni a tökéletes formát, partnereket és helyszíneket. A Bo-komplex azon alapul, hogy különböző munkafolyamatokban veszünk részt, ami kihívást jelent, de segít abban, hogy megmaradjon a kíváncsiságunk és a frissességünk.
– Milyennek találtátok az aqb-t mint helyszínt? Hogyan hatott a munkátokra, hogy a pincerendszerben volt az előadás?
– Az aqb pincerendszere ideális helyszíne volt a Fright Fight Flight című előadásunknak. A szinte már rémálomszerű, klausztrofóbiás érzéseket is keltő légkör az előadókra és a közönségre is olyan hatással volt, melynek következtében a helyzet mindenki számára „igazi”, átélhető lett. Az elektromos infrastruktúra és a hideg szempontjából ez volt a legnagyobb kihívást jelentő helyszín, ahol valaha felléptünk, de megérte, hiszen mindannyian kivételes tapasztalatokkal gazdagodtunk.
– Az aqb-s előadásotok után mi vár rátok, milyen terveitek vannak?
– Az itteni előadás után folytattuk a 11 állomásos svájci turnénkat: Bernben, Zugban és Bázelben voltak előadásaink. Jelenleg a következő nagy projektünkön dolgozunk, amit 2020-ban szeretnénk megvalósítani. Reméljük, hogy az aqb-be is visszatérhetünk, és újra együtt dolgozhatunk ezzel a fantasztikus csapattal!