Szokolay Ádám: „A szabadságot keresem Bartók darabjaiban”

Szokolay Ádám a Bartók Világverseny gáláján - fotó: Valuska Gábor

Szokolay Ádám Zsolt a Bartók Világverseny zenekari nagydöntőjében Bartók 1. zongoraversenyét játszotta, a gálaesten pedig kiderült, ő lett az első helyezett. A díjátadó után elmondta: sikerült minden elképzelését megvalósítania a versenyen, és úgy érzi, az itt megtapasztalt koncentrált figyelem segíteni fogja a pályáján. Jelenleg a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatójaként csiszolja tudását, és vallja, hogy nyitott szívvel kell Bartók zenéjéhez közelíteni.

Bemutatkozásában elmondta, szereti a népzenét, ezért fiatal kora ellenére soha nem jelentett gondot Bartók zenei világának megértése. Megközelíthető Bartók öröksége népzenei műveltség nélkül?

– Sokan kifejezetten nehezen érthető zenének tartják, amit Bartók alkotott, számomra azonban mindig is egyértelmű volt. Gyerekkorom óta részei az életemnek a népdalok, hiszen ezeket hallottam az iskolában, énekeltük szolfézsórán…Belém ivódott a lüktetésük, a dallamviláguk, és ez sokat jelent.

Azt is tudom, hogy Bartók saját bevallása szerint népdalgyűjtései során volt a legboldogabb, és ez a szeretet minden darabján érezhető.

Még azokban a darabokban is felsejlik a népzenei ihletettség és nyelvezet, amelyek egyébként nem idéznek egyetlen konkrét népdalt sem. Szerintem azonban a magyar népzene alapfokú ismereténél fontosabb, hogy nyitott szívvel álljunk Bartók zenéjéhez. Aki csak egyszer esélyt ad neki, azt egyedülálló élménnyel ajándékozza meg.

– Szintén a videóban arról is beszélt, hogy a Bartók Világversenytől, a felkészülési időszaktól minden eddiginél elmélyültebb kapcsolatot remélt Bartók univerzumával. Valóra vált ez a remény?

– Úgy érzem, igen. Az elmúlt évben, de különösen az utóbbi két hónapban rendkívül sokat foglalkoztam vele. A zongorára írt darabjainak körülbelül a felét megtanultam. Fontosnak tartom egy életmű minél szélesebb ismeretét, mert úgy gondolom, hogy az egyes darabok igazán csak a zeneszerzőről alkotott minél teljesebb kép fényében érthetők meg.

A Bartók Világverseny gáláján Szokolay Ádám átveszi a díjat – fotó: Valuska Gábor

– A zenekari döntőre Bartók egyik legnehezebbnek tartott művét, az 1. zongoraversenyt választotta. Hozott a gyakorlás új felfedezést?

– Ez a zongoraverseny, csakúgy, mint a Zongoraszonáta vagy a Kilenc kis zongoradarab, 1926-ban született, és e művek megalkotásakor újfajta komponálási módszerhez nyúlt Bartók. Korábban a zeneszerzők és ő maga is más technikával közelítettek a zongorához. Izgalmas volt felfedezni az ütőhangszeres megközelítést, azzal együtt, hogy a dallamosság itt sem vész el.

– Változtatott-e a Bartókról alkotott képén a versenyen való részvétel?

– Rádöbbentett arra, hogy kivétel nélkül minden darabjával rengeteget kell dolgozni. Az első fordulóban a román népdalfeldolgozásokra épülő Szonatinát játszottam, amely bár rövidebb lélegzetű, meglepően összetett. A Bartók instrukcióihoz, feljegyzéseihez hű megszólaltatása komoly kihívás.

Szokolay Ádám a Bartók Világverseny gáláján – fotó: Valuska Gábor

– És milyen tapasztalatokkal gazdagodott, amelyeket a jövőben is hasznosíthat?

– A koncentráltság, az, hogy napról napra kellett felkészülni és a legjobbat nyújtani. Például a középdöntő és a szóló döntő között egyetlen éjszaka telt el, ennyi idő állt rendelkezésemre a teljesen más műsorra „átállni” gondolatban. Ilyesmi adódhat majd az életben, amikor zongoraművészként mondjuk két nap alatt két különböző előadásom lesz.

– Sikerült a versenyen az előzetes terveit megvalósítania? Úgy alakult minden fellépése, ahogy elképzelte?

– Azt hiszem, igen, sőt talán felül is múltam az elvárásaimat. Megtiszteltetés a végeredmény, és rendkívül nagy öröm volt Bartók 1. zongoraversenyét a Nemzeti Filharmonikusokkal, Hamar Zsolt vezényletével eljátszani a zenekari döntőben.

Szokolay Ádám a Bartók Világverseny első díját nyerte el – fotó: Valuska Gábor

– Mi volt a legfontosabb tanács, amelyet valaha kapott azzal kapcsolatban, hogyan érdemes interpretálni Bartókot?

– Idén nyáron részt vettem Rados Ferenc mesterkurzusán, tőle tanultam, hogy ne rettenetesen komolyan, a feladattól megrendülten álljak hozzá Bartókhoz, hanem a szabadságot keressem minden darabjában. Ez a legfontosabb.