„A magyar kultúra méltó nagykövetei” – ezekkel a szavakkal méltatta Lady Valerie Solti az iskola Vonószenekarát, amikor tavaly meghallgatta az együttest angliai turnéjuk egyik állomásán. A 2018-as koncertkörutat követően a zenekar azonnal meghívást kapott idén őszre a Guildfordi Magyar Kulturális Egyesülettől, így október 17-én ismét útra kelnek, hogy Londonban és két másik angol városban adjanak koncertet magyar szerzők, köztük Bartók Béla, Weiner Leó és Farkas Ferenc műveiből, valamint más európai komponisták alkotásaiból is.
A londoni koncert helyszíne a Szent István Ház lesz, és kapcsolódik majd az ’56-os megemlékezések programsorozatába. A hangversenyre idén is meghívást kapott Lady Valerie Solti. A Solti György Zeneiskola Vonószenekara emellett matinékoncertet is ad két iskolában. Az egyik a St Thomas of Canterbury Catholic Primary School Guildfordban, ahol 200 általános iskolás hallhatja majd a muzsikusokat, a másik pedig a St John the Babtist Catholic Secondary School Wokingban, ott 500 középiskolás előtt lép fel az együttes.
A főváros XII. kerületében működő Solti György Zeneiskola Vonószenekara az ország egyik legeredményesebb ifjúsági együttese. I. helyezést értek el 2014-ben és 2017-ben az Országos Zenekari Versenyen. Ugyancsak I. díjat nyertek 2013-ban és 2015-ben a belgiumi Neerpeltben rendezett Nemzetközi Ifjúsági Zenei Fesztiválon.
A Vonószenekar fellépett már – többek között – a Zeneakadémián, a Művészetek Palotájában, a Magyar Rádió Márványtermében, valamint rendszeres közreműködői a Klassz a pARTon és az Ars Sacra fesztiváloknak. 2018 novemberében a Balassi Intézet Londoni Magyar Kulturális Központ meghívására Angliában adtak három koncertet. Az együttes vezetője 2010 óta Bolla Milán hegedűművész, a Bartók rádió műsorvezetője. A Vonószenekarban 14 és 18 év közötti diákok játszanak, de több 18 év feletti volt növendék is rendszeresen visszajár az együttesbe.