A Hősök című koncerten elhangzó Szirti sas című harsonaconcerto szólistája maga a zeneszerző, Christian Lindberg lesz, aki egy kölni lemezfelvételről érkezik Pécsre. Ami viszont igazán különlegessé teszi a január 18-i hangversenyt, az az, hogy a darabot annak ihletője, a Pannon Filharmonikusok vezető karmestere, Gilbert Varga dirigálja.
– Régóta ismerik egymást Gilbert Vargával. Felidézné első találkozásukat?
– Nehezet kér, mert több mint húsz éve történt. 1995-öt vagy 96-ot írtunk. Toru Takemitsu nekem írt harsonaversenyét és talán egy Leopold Mozart-művet játszottam a Skót Kamarazenekarral, és Gilbert vezényelt. Lenyűgözött a felkészültsége, az, ahogyan a zenekarral bánt, ahogyan a művet kezelte. Barátok lettünk, és tulajdonképp neki köszönhetem, hogy belőlem is karmester lett. Teljesen véletlenül történt, nem gondolkodtam pályamódosításon.
Három évet adtam magamnak, hogy felkészüljek, és ezalatt Gilbert rengeteg tanácsot adott, bátorított.
– Úgy nyilatkozott Gilbert Vargáról, hogy az egyik kedvenc karmestere. Milyen tulajdonságai miatt vált azzá?
– Manapság nagyon sok olyan karmester van, aki erre a hivatásra karrierként tekint: a népszerűség a fontos nekik, és ennek érdekében nem vállalják fel az aprólékos munkát vagy akár a zenészekkel való konfliktusokat. Gilbert nagyon kedves ember, de ha a darabról van szó, akkor nincs mese, csak az számít, hogy a partitúrához hűen adják elő a művet. Egyáltalán nem számít korszerű karmesternek, mert a nagy elődökhöz, Mahlerhez vagy Fricsayhoz hasonlóan megköveteli a próbákon a koncentrált, teljes erőbedobást, és a zenészeket is a képességeik meghaladására ösztönzi.
Egyáltalán nem tartom üdvösnek azt, ami manapság divat, hogy a karmesterek a zenekarral csak „átmennek” a koncertprogramon, mert hosszú távon rombolja a morált és a minőséget. És aki azt hiszi, hogy a közönség ezt nem hallja, nagyon téved. Gilbert szolgálni, nem pedig kiszolgálni akar, ez manapság unikális tulajdonság. Számára a határ a csillagos ég.
– Éppen úgy, mint a szirti sasnak, annak az állatnak, amely a címét adta a Pécsett is elhangzó, Gilbert Varga által inspirált harsonaversenynek. Beszélne a mű keletkezéséről?
– Gilbert a Tajpeji Szimfonikus Zenekar vezető karmestere lett, és azt szerette volna, ha az első évada egy általam komponált mű ősbemutatójával indul. A Szirti sast is ugyanazzal a módszerrel írtam, ahogyan minden más felkérésre készült darabomat. A felkéréstől a bemutatóig általában két év telik el. Apró ötletekből indul minden mű, dallamfoszlányokból, strukturális gondolatokból. Ezek gyűlnek, majd 24-et kiválasztok belőlük. Azt ne kérdezze, miért épp 24, de az évek során ez a rutin. Folyamatosan hallgatom őket, és mindig eggyel csökken a számuk. Amikor már csak 6 marad, a kedvenceim, akkor elkezdem a struktúra pontos felépítését.
Rendszerető ember vagyok, pontos óra- és munkarend szerint komponálok: délelőtt és délután is 75-75 percet dolgozom, és naponta 10 másodpercet írok a darabból.
Amikor már körvonalazódik a mű, akkor jön a címadás. Amikor elkészülök, a hangszerelés miatt visszatérek a munka elejére, és újra tíz másodperces etapokban haladok. A Szirti sas 2014-es ősbemutatója hatalmas élmény volt. Gilbert többször konzultált velem, volt, hogy két órát is beszéltünk telefonon egy-egy részletről. A próbákra tökéletesen felkészülten érkezett, a zenekarral kiváló munkát végzett, amikor én megérkeztem, teljes biztonságban éreztem magam. Azt gondolom, ugyanígy fogom érezni magam Pécsett is.
– És Ön milyen állattal azonosítaná magát?
– Ó, ez egy nagyon nehéz kérdés! Még sosem gondolkodtam rajta. Abszolút perfekcionista vagyok, rengeteg energiával születtem, nagy a munkabírásom. Talán egy ló lehetnék. De inkább kérdezze meg Gilbertet!
