Ha a falak mesélni tudnának… Minden bizonnyal nem kevés érdekes, izgalmas, meglepő, humoros vagy épp ijesztő történetet osztanának meg velünk, kései utódokkal, hiszen Kolozsvár és Marosvásárhely, ahova a Gördülő Kárpát-Haza Operatúra idei kiadásában ellátogatott az Opera társulata, a magyar történelemben és kultúrtörténetben kiemelkedően fontos szerepet játszott.
Kolozsvár pezsgésének említésekor vagy azonnal rávágja mindenki az állandó jelzőt – Bethlen Gábor uralkodása óta: „kincses város” –, vagy elkezdi dúdolni a Marica grófnőből a Szép város Kolozsvár-t, de nem emiatt fontos kulturális központ a mintegy 320 ezer fő – plusz több tízezer egyetemista – lakosú város. Hosszan lapozgathatnánk a kolozsvári históriákat, de koncentráljunk inkább a 20. századra és a jelenre, amiben fontos segítséget ad a kortárs irodalom, elég csak Tompa Andrea sikerlistás köteteit vagy a nemrég megjelent, mai magyar szerzők írásaiból született, szépirodalmi városképtől unortodox bédekkerig sokféleképp olvasható Kolozsváros antológiát említenünk.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
Kolozsvár egyszerre higgadtan méltóságteljes és dinamikusan pörgő város. Az egyik oldalon ott áll Hunyadi Mátyás szobra és szülőháza, a Szent Mihály-templom, a Bánffy-palota, a Farkas utcai és a piarista templom, a Házsongárdi temető, azaz az ápolt múlt és a megőrzött tradíció, a másik oldalon pedig a lendületes nagyvárosiasodás, az egyetemisták és a fiatalok energiái, az egymást érő nemzetközi fesztiválok, az Ecsetgyárban alkotó képzőművészek, a gasztrokultúra virágzása, a 21. század emberét foglalkoztató kérdésekre válaszokat kereső képző- és előadó-művészeti csoportok.
Itt kezdték írni a magyar nyelvű hivatásos színjátszás krónikáját: 1792. december 17-én a Rhédei-ház tánctermében a Titkos ellenkezés vagy Köleséri című érzékenyjátékkal mutatkozott be a közönség előtt a Kótsi Patkó János vezette Erdélyi Magyar Nemes Színjátszó Társaság, és 1822. december 26-án itt mutatták be az első, teljes egészében fennmaradt zenéjű és szövegű magyar nyelvű operát, Ruzitska József Béla futása című darabját.
A történetet a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Kolozsvári Magyar Opera társulatának tagjai írják tovább, és új fejezetekkel gyarapítják a kísérletező kedvű fiatalok, a Váróterem Projekt, illetve a Reactor magyar-román projektcsapata.
A város zenei életét meghatározza a Filharmónia, a Román Nemzeti Opera, a Gheorghe Dima Zeneakadémia, valamint a Kolozsvári Magyar Opera, amely az ország hasonló intézményeiben létrehozott előadások és művészi teljesítmények elismerésére létrehozott Román Operadíj különböző kategóriáiban több alkalommal is a legjobbnak bizonyult. Az intézménnyel különösen szoros kapcsolatot ápol a Magyar Állami Operaház. A budapesti közönség több különlegességet ismert meg a társulattól, olyan ritkaságokat láthattak az Erkel Színházban, mint A fecske, a Béla futása, a Pikkó Hertzeg vagy az Oberon.
A Kárpát-Haza OperaTúrán is felléptek már a magyar főváros művészei, akik ezúttal a Gördülő Opera sorozattal érkeztek a Kolozsvári Magyar Napokra, amelynek keretében augusztus 24-én láthatták az érdeklődők Toronykőy Attila rendezésében Donizetti Szerelmi bájitalát.
Augusztus 26-án jó 120 kilométerrel arrébb, a Vásárhelyi Forgatagban állt fel a színpad. Marosvásárhely kompakt város, a fő látnivalók, a Rózsák tere, a Keresztelő Szent János templom, a Barátok temploma, a Közigazgatási palota, a Kultúrpalota, a zsinagóga, az unitárius templom, a néprajzi, történeti és természettudományi múzeum, a vár rövid, kényelmes sétával elérhetők. Bár a barokk, klasszicista, neoreneszánsz és a szecessziós házak, templomok sorát megtöri a beton és az üveg, a hetvenes-nyolcvanas évek építészeti innovációt nélkülöző épületei fölött szemet hunyva, van min időzni a tekintetnek.
A vár, ahol a Donizetti-operát láthatta a közönség, Báthory István 15. századi várkastélyának romjaira épült a 17. században. A város lakói közös ügynek érezték a védelmet és biztonságot, így az öt bástya finanszírozását és építését öt céh vállalta.
A Rózsák terét övező templomok a barokk stílusjegyeit viselik magukon, a belváros két igazán meghatározó épületét azonban a magyaros szecesszió legszebb példáiként említhetjük. Ezeket a Marosvásárhely mai arculatát jelentősen meghatározó polgármesternek, Bernády Györgynek köszönhetjük. A gyógyszerészből lett politikus két ízben irányította a települést, 1902 és 1912, illetve 1926 és 1929 között. Első ciklusában készült el a Kultúrpalota és a Közigazgatási Palota. Mindkét épületet Komor Marcell és Jakab Dezső jegyzik. A Közigazgatási Palota karcsú tornya a város minden pontjáról jól látszik. Érdemes elidőzni a Kultúrpalota külső mozaikjain – különösen ajánljuk a Körösfői-Kriesch Aladár készítette homlokzati Hódolat Hungáriának kompozíciót – és a nemzeti pantheonnak is tekinthető szobrokon, de még érdemesebb bemenni – akár egy filharmonikus koncertre –, hogy megcsodálhassuk az előcsarnok tizenkét méter hosszú ólomüveg kompozícióját (amely az 1914-es San Franciscó-i világkiállítás helyett itt talált otthonra), a Tükörtermet, vagy megtekintsük a képzőművészeti múzeum kiállítását.
A Kultúrpalotán felfedezhetjük a két Bolyai, Farkas és János reliefjeit is. (Szobruk a Bolyai Líceum előtt áll, Köteles utcai házukat emléktábla jelöli.) A Bolyaiak, mint az közismert, a matematika területén alkottak kimagaslót, megelőzték korukat, elszigeteltségük miatt azonban elméleteik nem váltak európai körökben ismertté. Azt azonban kevesebben tudják, hogy az apa, Farkas rendkívül sokoldalú tehetséggel bírt: tanított, gazdálkodott, gyógyított, találmányokat készített, társadalmi kérdésekben foglalt állást, „hétköznapi” és művészi irodalmi műfajokban is alkotott – írt gyászjelentést és drámát –, kiválóan rajzolt, sőt zeneelmélettel is foglalkozott. János örökölte a zeneszeretetet és -ismeretet, maga is remekül hegedült, elméleti munkája Üdvtanának része.
A város legjelentősebb kultúrkincsei, ősnyomtatványok és értékes könyvritkaságok, a Teleki–Bolyai Könyvtárban találhatók és tekinthetők meg. A gyűjtemény alapjait, a tékát, Teleki Sámuel, Erdély kancellárja hozta létre, a vagyonából megvásárolt 40 ezer könyv felajánlásával. Végrendeletében ezt hitbizományként örököseire hagyta, és kötelezte őket a közkönyvtár fenntartására.
A koncertéletről már ejtettünk szót, ne feledkezzünk meg a színházról sem! Ha októbertől májusig Marosvásárhelyre látogatunk, jó esélyünk van arra, hogy a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának valamelyik előadását vagy rendezvényét elcsípjük, mehetünk a Művészeti Egyetemre, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházba, és független társulatoknak sincs híján a város, a Spectrum Színháztól a 3G-ig széles a kínálat.
Kolozsvár nagy presztízsű színházi fesztiváljának neve: Interferenciák. Ha megnézzük a fizikai definíciót, ezt találjuk: interferencia két különböző forrású, koherens hullám találkozásakor keletkezik. Ekkor létrejönnek a térben olyan pontok, ahol a hullámok maximálisan erősítik, illetve olyanok, ahol maximálisan gyengítik egymást annak függvényében, hogy az egyes pontokon a két hullám milyen fáziskülönbségben érkezik. A fogalmat átvitt értelemben akár a két városra is alkalmazhatjuk, hiszen eltérő népek, kultúrák, történelmek találkozásánál jöttek létre, amelyek az évszázadok során egymással hol összefonódtak, hol konfliktusaikból kataklizmák támadtak. „Emlékezni magunkra érdemes, mert csak magunkra lehetséges, arra tehát, hogy milyen ujjlenyomatokat hagyott rajtunk egy időben már viszonylag távoli kataklizma, ami viszont megváltoztatta a föld felszínét számunkra.
Itt Kolozsváron például több neve van egy utcának, különböző nemzedékek más és más utcaneveket használnak, több párhuzamos város létezik egymás mellett. A múlt időnek is van egy sajátos jelen idő-dimenziója, és a jelen időnek is egy éles múlt ideje.
Trianon-nyelven beszélünk, sokszor nemcsak magyarul, hanem románul, angolul, németül vagy franciául is. A GPS nekivisz a városfalnak vagy a Szamosnak, a zene visszhangoztatja az időt, és a felelős ittlét örömét nyújtja. És van még egy súlyos feltétele a katarzisnak, ez pedig az, hogy az önsajnálat tilos. Az emlékezés az önmagunk elfogadásának szép, fáradságos és fölemelő gyakorlata” – fogalmaz Visky András kolozsvári író, költő, drámaíró a Gyöngyösi Leventével közösen írandó Trianon kantáta kapcsán. Fogadjuk meg a szavait!
