Akik rendszeresen követik a világ műkereskedelmének történéseit (február óta akár itt a Senki többet? blogban is), azok jól tudják, hogy a legmagasabb összegű aukciós vásárlások kapcsán legtöbbször a világ két nagy vezető árverezőházának, a Christie’snek és a Sotheby’snek a nevével találkozhatnak, és azt is, hogy ezek a csúcsleütések többnyire vagy New Yorkban, vagy Londonban történnek. Na de vajon miért van ez így, és mi van a világ többi részén?
Ha megnézzük a világban nyilvános árveréseken elkelt legdrágább műtárgyainak a listáját, a topon, vagyis a 100 millió dollár feletti eladások tizenhat tétele között egyetlen egy olyat találunk, amelyiket nem vagy Christise’s, vagy a Sotheby’s árverésén, és ne New Yorkban vagy Londonban ütöttek volna le (az az egy – a hetedik helyen – egy pekingi eladás a Poly International Auctionnál). De vajon miért nem hallunk a hírekben többször a világ más részein működő árverezőházak eredményeiről? Az alábbiakban erre mutatunk egy kis „magyarázatot”.
Münchenben éppen hatvanöt éve működik Németország egyik legnagyobb aukciósháza, a Ketterer Kunst. A cég a napokban tette közzétette beszámolóját, amelyben nagy örömmel és büszkeséggel számolnak be arról, hogy az idei év során összesen hét műalkotást adtak el 1 millió eurónál magasabb áron (a legtöbbért, 2,5 millióért egy Kandinszkij-képet), száztizennégyet 100.000 euró felett, huszonegy egyéni szerzői leütési ár-rekordot értek el – szóval hogy soha még ilyen jól nem ment nekik. Ami pedig a mostani, téli szezonjukat illeti – írják –, az idei évvégi aukcióik hozták a Ketterer minden eddigi legnagyobb szezonális bevételét. Csakhogy ez az általuk ennyire örömmel fogadott és bejelentett, minden eddiginél nagyobb évvégi siker összeg-szerűen 30,7 millió eurót tett ki; és a bejelentés idején ehhez még hozzá vártak nagyjából 1,6 millió eurót az akkor még függőben volt online árveréseikből. Legyen tehát akkor 32,3 millió, legyünk nagyvonalúak: 32,5 millió euró (ami ma kereken 10,770 milliárd forintnak felel meg). És akkor még egyszer: ez tehát az egyik legnagyobb német árverezőház legsikeresebbnek mondott szezonjának az összbevétele. Miközben emlékezzünk arra (mi is írtunk róla itt a Senki többet? blogban), hogy novemberben a Christie’s New Yorki árverésén egyetlen (!) kortárs műalkotásért, Ed Ruscha Hurting the Word Radio #2 (A rádió szó megrongálása) című képéért, amelyen „mindössze” a RADIO szó szerepel kék alapon sárga betűkkel megfestve, 52.485.000 dollárt (15,923 milliárd forint) fizetett ki valaki. Így aztán ez be is került a hírekbe – a Ketterer friss sikere meg nem.
De hogy egy kicsit részletesebben is bepillantsunk a Ketterer legkiemelkedőbb eredményei közé (és még jobban lássuk a különbséget, és megértsük, hogy ezek az árak miért is nem „viszik át” a sajtó „ingerküszöbét”.). Günther Uecker német művész Weisses Feld (Fehér mező) című munkája, amely, ahogyan az alkotó legtöbb műve, egy falapba vert, és fehérre festett szögek által kirajzolt kavargó formát mutat, 1.687.500 eurót ért meg egy vásárlónak. A tételért 490.000 euróról indult a licit, és telefonon Németországon kívül az Egyesült Államokból, Belgiumból és Svájcból összesen nyolcan küzdöttek azért, hogy megszerezzék maguknak a művet (végül a svájci gyűjtő volt a legkitartóbb, vagy a legvastagabb pénztárcájú); vagyis azt igazán nem mondhatjuk, hogy az ár az érdektelenség miatt lett „csak” ennyi.
Az egyik legnépszerűbb német művész, Ernst Ludwig Kirchner Heimkehrende Ziegenherde (Hazatérő kecskenyáj) című vásznáért is sokan szálltak versenybe, végül a nyertes 1.562.500 euróért vihette haza a festményt.
Ezzel az árral a Ketterer munkatársai Münchenben nagyon is elégedettek – miközben tudjuk, hogy Kirchner egy másik, egy berlini utcajelenetet megörökítő festményéért 2006 novemberében a Christie’s New York-i árverésén valaki ennél azért nem kevéssel többet, 38,096 millió dollárt fizetett ki. Márpedig azt aligha hiheti bárki is, hogy két kép ára közötti nem csekély különbséget csakis a művek esetleges esztétikai minősége közötti különbségek okozzák…
De vissza Kettererék legutóbbi sikereihez. Hermann Max Pechstein Tänzer (Táncos) című munkáját 550.000 eurós kikiáltás után 1.250.000 euróért szerezte meg a licitek győztese; mint utóbb kiderült, egy német múzeum. Gerhard Richter egy 1986-os absztrakt képéért pedig 1.025.000 eurót adtak – miközben 2015 februárjában a Sotheby’s londoni árverésén egy ugyanabban az évben készült Richter-absztraktért 30.389.000 fontot (46.303.719 dollár; 12,654 milliárd forint) fizetett ki egy amerikai műgyűjtő…
Nézzünk el egy kicsit Párizsba is. Ott december elején a Sotheby’s év végi kortárs árverésén 48 millió dollárnak megfelelő összbevétel született (gondoljunk csak megint az egyetlen New York-ban eladott Ruscha-képre), amivel a cég éves kortárs bevétele a francia fővárosban 2019-ben elérte a 104,4 millió dollárt (mai árfolyamon 31,065 milliárd forint), ami – 15 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbi összbevételt – a ház párizsi kortárs üzletágának új éves rekordja. És akkor megint csak emlékezzünk arra, hogy ez az összeg éppen csak egy kicsivel több, mint amennyit 2004 májusában a Sotheby’s New York-i árverésén a világ ma tizenötödik legdrágábban leütött alkotásáért, Pablo Picasso Garçon á la Pipe (Fiú pipával) című művéért adtak (104.168.000 dollár; akkor 21,5 milliárd forint), illetve még kevesebb is, mint amennyit Maezava Juszaku japán punk-zenészből lett divatmágnás 2017 májusában ugyancsak a Sotheby’snél és ugyancsak New Yorkban Jean-Michel Basquiat cím nélküli „koponya-firkájáért” adott (110.487.500 dollár; akkor 30,500 milliárd forint).
A Sotheby’s legújabb párizsi eredményei közül a cég kiemelte Nicolas de Staël (róla is írtunk már itt a Senki többet?-ben) 1954-es Agrigente című festményét, amelynek ára átszámítva 2,9 millió dollár volt, Jean Dubuffet Légende du bonheur (A boldogság legendája; 1961) című vásznát, amelyért 3,4 millió dollárnyi eurót adtak, illetve a művész egy rajzát, amelyik 4,8 millió dollárt hozott, vagy a brit Francis Bacon egy portréját, amely 1,9 millió dolláros áron került új tulajdonoshoz. Baconnak amúgy a legmagasabb ára jelenleg 142.405.000 millió dollár (31,7 milliárd forint); ezt 2013 novemberében fizették ki egy munkájáért – „természetesen” a Christie’s-nél, és „természetesen” New Yorkban… Tehát leginkább ezért hallunk sokkal többször a műkereskedelmi hírekben ezekről a házakról, és ezekről a városokról: a nagy pénzek valahogy mindig ott fordulnak meg.
