„Az élet túl rövid ahhoz, hogy ebből rutin válhasson.” Mindig ugyanaz — de sohasem ugyanúgy: a Müpában 2020-ban is Haydn Teremtésével indul az esztendő. No és természetesen Fischer Ádámmal, aki személyével garantálja, hogy a tradícióból sosem válhat rutin. Az idei előadások szenzációja, hogy a zenekar Nikolaus Harnoncourt mára legendássá lett egykori együttese, a Concentus Musicus Wien.
„Újjászületés — ez az üzenete a Müpa újévi hangversenyének. Haydn nagyszabású oratóriuma, A teremtés olyan mű, amely meseszerű, derűs kifejezőeszközökkel meséli el a világ keletkezését az őskáoszból. E pompás kompozícióval nyitja január 1-jén a 2008-as esztendőt a Művészetek Palotája.” Így harangozták be annak idején Fischer Ádám legelső újévi Teremtés-koncertjét, amikor még alkalmasint a legbizakodóbbak is legfeljebb csak sejtették, hogy ezzel a kezdeményezéssel új korszak nyílik majd Haydn oratóriumának 1800 óta tartó magyarországi előadás-történetében és recepciójában. Igaz, ahogyan azt már mindjárt a legelső koncert egyik értő kritikája (Kusz Veronika, Muzsika) megkockáztatta:
„…ha a Teremtés-előadások színvonala is évről évre átöröklődik, akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy az újévi koncert rövidesen Budapest kiemelkedő zenei eseményének számít majd”.
Jól tudjuk, a folytatás valóban így alakult, mi több, A teremtés hazai kultusza azóta valósággal új szintre emelkedett — hasonlatosan ahhoz, ahogy a Budapesti Wagner-napok ugyanez idő tájt átformálta a pesti Wagner-játszás dimenzióit. A helyszín, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem és a zenei megvalósítás munkáját összefogó karmester, Fischer Ádám itt is, ott is az állandóságot, míg a cserélődő, de egyöntetűen nemzetközi rangú közreműködői gárda a változatosságot képviseli ebben a gyönyörködtető képletben.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
Azazhogy a Fischer Ádámra vonatkozó megállapítás okvetlenül árnyalásra szorul, hiszen ő volt az, aki 2001-ben, miután elkészült az Osztrák—Magyar Haydn Zenekarral rögzített összkiadása, vagyis Haydn száznégy szimfóniájának felvétele, egy újságírói kérdésre válaszolva így fogalmazott: „Legszívesebben mindent újrakezdenék, mert a felfogásom mára sok tekintetben megváltozott.” És ugyancsak ő mondta néhány esztendeje, immár a Müpa-beli Teremtéssorozat kapcsán az alábbi, interpretációs felfogásának nyitottságáról tanúskodó szavakat: „Az élet túl rövid ahhoz, hogy ebből rutin válhasson. Ráadásul minél több emberrel dolgozom együtt a darabon az évek során, annál több friss és korábban nem tapasztalt ötlet kerül felszínre, amelyekkel egymást segítjük az alkotásban.”
Fischer Ádám a 2020-as újévi koncertről szólván is a közös munkában rejlő művészi kölcsönhatásokat és felfedezési lehetőségeket említi, s természetesen azt a kimeríthetetlen gazdagságot, amelyet „az egész emberiséget átfogó” oratórium az előadók és a hallgatók számára egyaránt felkínál. „
A lényeg nem változott az évek során, de az új és újabb partnerek együttműködése révén mindig alakult és gazdagodott A teremtés összképe. Ahogy azt Bayreuthban megtanultam: ami jó, megtartani; ami rossz, megváltoztatni. Éppen így formálódik a saját közelítésmódom is:
nemrég például elém került a Haydn-bicentenáriumon megrendezett, 2009-es eisenstadti Teremtés-előadás felvétele, és ma már sok ponton drámaiatlannak érzem azt a megszólaltatást.” S hogy a gyakorlatban miként változhat egy-egy részlet előadása? „Amikor a második rész végén a basszus Raphael arkangyalként azt énekli, hogy »Orcád, ha tőlünk elfordítod, / Már megremeg minden élő…«, ott én ezt a remegést ma már szinte a csontok összekoccanásaként hallom, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezt a részt a vonósok a vonó csúcsán, ütötten (battuta) fogják megszólaltatni.” De természetesen csakis akkor, ha a partnerekkel közös munka során ez válik egyezményessé, hiszen Fischer 2020-ban is művésztársainak egyenrangú és kreatív együttműködésére számít. A Concentus Musicus Wiennel való együttmuzsikálás elé pedig különösen nagy várakozással tekint: „sokukat ismerem modern zenészként, a Bécsi Szimfonikusok tagjaiként, de ebben a felállásban még nem találkoztam velük. Ez az együttes minden túlzás nélkül a historikus mozgalom fáklyavivője volt, és én most építeni akarok a Concentus máig meghatározó Harnoncourt-tradíciójára.”
Az immár ugyancsak hagyományos, fiataloknak szánt délutáni Teremtés-keresztmetszet nyomában felhangzó esti hangverseny három szólistája a szoprán Baráth Emőke, a tenor Szigetvári Dávid a már a legelső Müpa-beli Teremtés-koncerten is szereplő bariton, Thomas E. Bauer lesz.
Baráth Emőkét, akivel ősszel együtt vettek át Berlinben egy-egy Opus Classic-díjat, s akinek operaházi indulásánál karmesterként annak idején oly komoly szerepet vállalt, Fischer Ádám így méltatja: „rendkívüli kultúrájú énekesnő, akinek eredeti ötletei, elgondolásai vannak a szólamairól, és egyáltalán: a régizenélésről. Olyan fokú tudatosság van benne, amit rendszerint jó esetben is csak sokkal később szokás megszerezni, így aztán Baráth Emőkének harmincévnyi előnye van, mondjuk, velem szemben.”
