Papageno Radio

- hirdetés -

- hirdetés -

- hirdetés -

- hirdetés -

Címlap A pop art egyik legnagyobb ikonja kerül kalapács alá

A pop art egyik legnagyobb ikonja kerül kalapács alá

A Sotheby’s a napokban jelentette be, hogy a március-áprilisról a járványhelyzet miatt elhalasztott, illetve „összevont” londoni és New York-i árveréseiket a június 29-ével kezdődő héten fogják – reményeik szerint már ismét – élőben megtartani amerikai székhelyükön. És hogy tovább fokozzák a várakozást, egy igazi „sztártétel” kalapács alá vitelét is bejelentették; ahogyan David Galperin, a ház New York-i kortárs esti aukcióinak vezetője fogalmazott: „a pop art egyik legnagobb ikonja” válik megvásárolhatóvá.

- hirdetés -

Roy Lichtenstein (1923–1997) pop-művész 1965–66-ban festett egy tizenöt vászonból álló sorozatot Brushstrokes (Ecsetvonások) címmel, amelyet valóban sok szakértő tekint a pop art egyik legkiemelkedőbb jelentőségű műegyüttesének. A sorozatot először 1965. november-decemberében a legendás galerista, Leo Castelli New York-i kiállítótermében lehetett látni, ma pedig a tizenöt képből nyolc olyan nagy közgyűjtemények féltve őrzött darabja, mint az Art Institute of Chicago, a New York-i Whitney Museum of American Art, a Kunsthaus Zürich, vagy a düsseldorfi Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen.

A sorozatnak az Art Institute of Chicago gyűjteményében lévő képe – forrás: Art Institute of Chicago

Ennek a sorozatnak az egyik még magánkézben lévő darabja kerül kalapács alá a tervek szerint már élőben június végén, július elején New Yorkban a Sotheby’s kortárs-modern árverésén: a 122×142 centiméteres, olajjal vászonra festett White Brushstroke I. (Fehér ecsetvonás I.) című munka becsült értéke 20–30 millió dollár. Ez a kép az első, már említett bemutatkozás után is számos kiállításon volt látható, többek között a New York-i Guggenheim Museum 1969-es Lichtenstein-tárlatán, ugyancsak a Guggenheim által 1993–94-ben szervezett nagy utazó kiállításon, a Los Angeles-i Museum of Contemporary Artban, a Montreal Museum of Fine Artsban, és még számos más múzeumban.

Roy Lichtenstein: Fehér ecsetvonás I. – forrás: Sotheby’s

A sorozatból már több is szerepelt korábban árverésen; az eddigi legdrágább darab, a Red and White Brushstrokes (Vörös és Fehér ecsetvonások) 2017 májusában a Christie’s árverésén 25–35 milliós előzetes becsérték után végül 28.247.500 dollárért került új tulajdonoshoz, a Lichtenstein-művek közül eddig aukciókon a harminc legmagasabb áron eladott között pedig jelenleg két „ecsetvonásos” munka található.

Ide kapcsolódik:
Egy 30 millió dolláros Csók, Roy Lichtensteintől

Egyébként minden bizonnyal ezen a június végi árverésen kerül majd piacra végül az az előzetesen 60 millió dollárosra becsült Francis Bacon-triptichon is, amelyet eredetileg a május 13-i New York-i árverésre szántak, és amelyről a Senki többet? blog március 14-én megjelent írásában számoltunk be olvasóinknak.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
- hirdetés -
X
X