Ahogy a Papageno is megírta, a magyar kormány bejelentette, hogy az év végéig megvásárolja a magyar származású André Kertész fotóművész felvételeinek – pontosabban meg nem határozott – gyűjteményét a New York-i André and Elizabeth Kertész Alapítványtól. A bejelentésből azt tudjuk, hogy a magyar állam legfeljebb bruttó 6,1 millió dollárt (mai MNB-árfolyamon 1.859.890.000 forint) szán az üzletre, de hogy ezért cserébe mit kapunk, az egyelőre nem. Mi itt most a Senki többet? blog „alapszemlélete” szerint azt nézzük meg, hogy hogyan állnak ma a világ műtárgypiacán André Kertész felvételeinek az árai.
Bár André Kertész (Kertész Andor; született Kohn Andor; 1894–1985) Budapesten látta meg a napvilágot, harmincegy éves korától fogva előbb Párizsban, majd New Yorkban élt; a világ ma legjobb esetben is csak „Hungarian born”, azaz magyar születésű művészként tartja számon, igaz, azok között az egyik legtehetségesebbként. És persze az is teljesen magától értetődő, hogy Kertész, élt is volt bárhol, magyar, művészete a magyar kultúra integráns része, képeinek hazahozatala fontos és jelentős lépés.
Ami Kertésznek a nyilvános aukciókon eddig szerepelt munkáit illeti, a legmagasabb ár, amennyit egy fotójáért megadtak, 464.000 dollár volt: ezt az összeget 2005 októberében a Sotheby’s New York-i árverésén fizették ki a Chez Mondrian (Mondriannál) című, 1926-ban a festő párizsi lakásából a lépcsőházba kifelé készített felvételéért.
És csak összehasonlításul: a magyar fotográfia mindeddig legnagyobb műkereskedelmi sikere Moholy-Nagy László 1925-ben készített egyik, 24×18 centiméteres Fotogramja, amelyért 2012 decemberében a Sotheby’s New York-i árverésén 1.482.500 dollárt (akkori árfolyamon számolva nagyjából 431 millió forint) adtak; a világ ma legdrágább fényképe pedig a német Andreas Gursky Rhein II. (Rajna II.) című 1999-es felvétele, amelyért 2011 novemberében a Christie’s New York-i aukcióján 4.338.500 dollár (992,5 millió forint) volt a végső ár.
Na persze azt jól tudjuk, hogy a fotográfiák esetében a nagyítás időpontja – vagyis hogy vintázsról, tehát a fotó készítésének idejéből és a művész által vagy általa ellenőrzötten előhívott-nagyított, avagy „printed later” példányról, azaz későbbi, más által nagyított darabról beszélünk – jelentősen befolyásolja egy-egy kép értékét. A Chez Mondrian egy vintázsa például 1997 áprilisában a Christie’s árverésén 299.500 dollárért, 1985-ben a Sotheby’snél egy másik, de szintén vintázs nagyítása már 400.000 dollárért, és végül 2010-ben a Paris-Photo vásáron a Howard Greenberg Gallery standján egy újabb ilyen példánya már 600.000 dollárért kelt el – miközben ugyanennek a felvételnek a későbbi nagyításainak a példányai 1975-ben 425 dollárért, 1979-ben 1200 dollárért, 1982-ben pedig 1500 dollárért szerepeltek árveréseken.
Ezekből a későbbi nagyításokból ráadásul nagyon sok forog a piacon: 1990 és 2010 között csak a Chez Mondrianból százhatvan „printed later” példány szerepelt aukciókon, és azóta is még jó néhány, de az utóbbi években néha már ezek közül is volt amelyiket 6000–8000 dollárért ütöttek le. Az ugyancsak közismert Villa című Kertész-fotó egy-egy vintázsa 1979-ben még csak 16.000 dollárt, 1991-ben viszont a Christie’s egyik árverésén már 250.000 dollárt ért – miközben a későbbi nagyítások 1975-ben csak 300 dollárt, 1980 májusában a Sotheby’snél 1650 dollárt, 1982-ben pedig 1200 dollárt.
Ami viszont a további „magasabb ár-kategóriát”, vagyis az eredeti Kertész-vintázsokat illeti: a Mondrian szemüvegeiről és pipájáról készített csendélet példányaiért 1997 áprilisában a Christie’s New York-i aukcióján 376.500 dollárt, 2005-ben a Sotheby’s párizsi aukcióján 383.124 eurót; 2008 áprilisában a Sotheby’s New York-i árverésén 121.000 dollárt adtak; a szintén közismert Szatirikus táncosnő egy példánya 2008 májusában a Christie’s londoni árverésén 228.500 fontot, egy 1925-ös, az Eiffel-tornyot ködben megörökítő felvétel 2015 novemberében Párizsban ugyancsak a Christie’snél 103.500 eurót; 2000 áprilisában egy cselló-tanulmány megint csak a Christie’snél, de New Yorkban 314.000 dollárt ért meg valakinek. És bár ezeken kívül is van még néhány százezer dollárnál/eurónál/fontnál magasabb áron elkelt Kertész-fotó, azért a művész munkái általában inkább a néhány tízezer eurós/dolláros/fontos ár-sávban mozognak.
Ami pedig a hazai – valljuk be: meglehetősen gyér – fotópiacot illeti: itthon az eddig egymillió forint feletti fotó-leütések pillanatnyilag negyvenegy tételt számláló listáján Kertész neve tízszer szerepel (ez nem pont ennyi fotót jelent tőle, mert volt egy olyan tétel, amelyben önmagában tíz felvétele volt), amivel magasan ő a leggyakoribb résztvevője az hazai fotó-élmezőnynek. Ugyanakkor idehaza sem övé a legdrágábban elkelt fotográfia, csak a harmadik: az Újságárusnál című, 1934-ben Párizsban készített felvételének vintázs nagyításáért 2007 novemberében a Kieselbach Galéria árverésén 4,4 millió forint volt a leütés, ami a jutalékokkal együtt 5.280.000 forintos tényleges vételárat jelentett. (A Magyarországon árverezett fotók között az élen az amerikai Robert Mapplethorpe egy 1981-es Férfiaktja áll, amelyért 2012 novemberében a Biksady Galéria árverésén adtak 32.000 eurót, akkori árfolyamon kereken 9 millió forintot.) És csak hogy legyen összehasonlításunk a nemzetközi és a hazai árak viszonyáról is: a fentebb említett Szatírikus táncosnő egy nagyítása nálunk 2008 májusában az Erdész Galéria árverésén 2,6 milliós leütést ért el.
Az tehát, hogy ezért a magyar kormány által most meghatározott 6,1 millió dollárért végül is mit fogunk kapni, nagyban függ attól, hogy a New York-i alapítvány milyen és mikori nagyításokat kínál az 1310/2020 számú kormányrendeletben csak „André Kertész meghatározott fotóit tartalmazó fotógyűjtemény” néven említett anyagban.
És csak emlékeztetőül: a magyar állam egyszer már fellépett vásárlóként a nemzetközi fotó-piacon, amikor 2008-ban a New York-i International Center of Photography-tól 835.000 plusz 165.000 dollárért (ami akkor kereken 300 millió forint volt) megvásárolta a szintén magyar származású Robert Capa (eredeti nevén Friedman Endre; 1913–1954) úgynevezett Master’s Set III. (Harmadik mestersorozat) című anyagát, amiben 937 darab, az 1990-es években (!) készült „printed later” nagyítás szerepel Capa negatívjaiból (a fotós testvére, Cornell Capa és Richard Whelan fotótörténész válogatásában), illetve mindössze negyvennyolc darab vintázs kópia Capa munkáiból. (Emellett az ICP adott még ajándékként öt Capát ábrázoló portrét és húsz extra méretű nagyítást a Master’s Set képeiből, vagyis így összesen 1010 kép érkezett Magyarországra Amerikából.)
Azt az üzletet akkor a hazai fotós szakmából sokan kritizálták. Kérdés, vajon most mit kapunk majd a több mint hatszor annyi pénzünkért.
