Pablo Picasso (1881–1973) neve mindig izgalomba hozza a műgyűjtőket, bármit is kínáljanak tőle, vagy akár csak vele kapcsolatban is a műtárgypiacon. Most lassan megint érdemes készülni, mert június 8-tól tíz napon át lehet majd a képernyők előtt ülve versengeni a Sotheby’s online árverésén hatvan különböző tételért, amelyeket mind a művész unokája bocsát árverésre a nála lévő hagyatékból.
Január végén egyszer már felhívtuk a figyelmet itt a Senki többet? blogban egy árverésre, amelyen Picasso unokája – az 1950-ben a művész Paulo nevű fiától született Marina Picasso – nagyapja kerámia-műveiből kínált fel megvételre több mint másfélszáz darabot a Sotheby’s aukciósház szervezésében Londonban.
Most ugyanott egy másik, ezúttal azonban a múltkorinál kisebb számú, ám „sokszínűbb” hagyatéki anyag kerül kalapács alá: a június 8-án induló és június 18-án záruló online licitek során most hatvanegynéhány tételért lehet majd versenyben szállni, amelyek között éppúgy lesznek eredeti Picasso-alkotások – festmények, rajzok, kerámiák –, mint a személyéhez kapcsolódó tárgyak, vagy éppen róla készített fotográfiák. A sokféle tárgynak megfelelően a becsértékek is nagyobb spektrumban, 400 és 400.000 font között szóródnak.
A fényképek között szerepel például annak a Robert Doisneau (1912–1994) fotóművész által 1952-ben készített ikonikus felvételnek egy nagyítása, amelyet akkor készített, amikor egy alkalommal ebéd közben állított be a művészhez, aki a megterített asztal szélén éppen kenyér-stanglikból rakott ki magának „ujjakat”, ő pedig elkapta a pillanatot. A Les Pains de Picasso (Picasso kenyerei) című felvételt a ház előzetesen 4000–6000 fontra becsüli.
A személyes tárgyak közül a legizgalmasabb alighanem Picasso egyik festék-keverő palettája, amelyet 1961 júniusában használt; a becses ereklyéért 4000–6000 fontot várnak.
Ami pedig a katalán mester által készített műtárgyakat illeti, azok között lesznek olyan korai munkák is, mint például az az Autour des arènes (Az aréna körül) című pasztell-rajz, amelyet Picasso még azelőtt alkotott Barcelonában, hogy szülőhazáját elhagyva Párizsba indult volna; az 1900 körül rajzolt kép 250.000–350.000 fontért várja az érdeklődőket.
Egy meztelen ülő nőt ábrázoló 1972-es grafika becsértéke 120.000–180.000; egy 1969-es festett fajansz kancsóé 15.000–20.000; egy 1933-as tollrajzé 400.000–600.000; egy 1911-es ovális kubista ceruzarajzé 50.000–70.000 font.
Szintén különleges darab az az 1907-es, kétféle kék színnel nyomtatott fametszet, amelyet Picasso barátja, Guillaume Apollinaire (1880–1918) költő Le Bestiaire (Bestiárium) című 1911-es kötetéhez javasolt illusztrációként, és amelyből összesen nyolc változatot készített; az itt most kalapács alá kerülőnek a becsértéke 30.000–50.000 font. (Ugyanennek a metszetnek egy másik példánya 2018 októberében a Sotheby’s londoni – igaz, akkor még élő – árverésén 35.000 fontért cserélt gazdát.)