Papageno Radio

- hirdetés -

- hirdetés -

- hirdetés -

- hirdetés -

Címlap Kovács János: „Mániákus eszeveszett vagyok"

Kovács János: „Mániákus eszeveszett vagyok”

A napi szíverősítő szobabiciklis edzés közben Ravelt tanulmányozott, majd hobbijának élve Schubertet és Schumannt zongorázott a karantén idején Kovács János karmester, a Magyar Állami Operaház mesterművésze és örökös tagja. A visszatérést egyfajta új esélynek, az élet újrakezdésének gondolja.

– Nyáron általában pihenhet, de most a tavasza is hasonló lehetett a kényszerszünet miatt. Miben volt más az idei március, április, május, mint a korábbiak?

– Semmilyen korábbihoz nem hasonlított, mert ezek a hónapok nekem mindig a sok tenni- és tanulnivalóról szólnak. Most a sok-sok próba és a koncertek a koronavírus miatti veszélyhelyzetben elmaradtak.

– Amikor kiderült, hogy bezárnak a színházak és az előadótermek, volt valamilyen forgatókönyve arra, hogy mit fog tenni az elszigeteltség időszakában?

– Nem volt, menet közben alakult ki. Idén már ötödik évfordulója annak, hogy a feleségem, Sudlik Mária, az Opera egyik legkiválóbb énekesnője elment, és magam maradtam, mint az ujjam. Munka közben ez nem okoz sok gondot, nem érzem magam magányosnak, hiszen zenekari, vagy együttes próba közben körül vagyok véve kedves kollégákkal. A karantén idején két feladatom lett: az egyik valódi kötelesség, a másik hobbi. Az előbbi a rendszeres szobabiciklizés, amit Ofner Péter, kiváló kardiológus főorvos barátom javasolt a kardiológiai problémáimra három és fél évvel ezelőtt.

A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.

Addig semmiféle testedzést nem végeztem, sőt, nem is tudok biciklizni. Ő parancsolt rám, hogy ez a legbeváltabb módszer a szív megdolgoztatására és karbantartására. Czigner Laci, az Opera gondnoka kottatartót szerelt a szobakerékpáromra, így a napi hetvenöt perces edzés során, heteken keresztül jól tudtam haladni Ravel Daphnis és Chloé című balettjével. Amikor úri kedvem úgy tartotta, akkor pedig a hobbimnak, a dilettáns zongorázásnak hódoltam. Mivel operai pályámat korrepetitorként kezdtem, és a konziban komolyan játszottam ezen a hangszeren, ezért nem új számomra ez a zeneszerszám.

– Milyen műveket vett elő?

– Gyakorlatilag az összes Schubert-zongoradarabot végigjátszottam, aztán Schumann-nal gyötörtem magam, mert ez egy fokkal nehezebb. Kezdetben lassabb tempót próbáltam venni, de így is nagy élvezetet jelentett.

– Mi történik akkor, ha a fülében másképp hallja a darabot, mint ahogy az megszólal? Csügged, vagy kitartóan próbálkozik?

– Nem kedvetlenedek el, mert mániákus eszeveszett vagyok és inkább hússzor is elpötyögöm lassan, káromkodva, szitkozódva, és napról napra fejlődöm. A szomszédaimat megkímélem a próbálkozásaimtól, mert elektromos zongorán gyakorolok fülhallgatóval, így ők nem szenvednek.

– Nem érzi megalkuvásnak, hogy elektromos hangszere van?

– Nem, mert az a választásom, hogy játszom, vagy sem. Ha rendes zongorám lenne, akkor nem tehetném, mert zavarnám vele a lakókat, de a profik persze nyögnének az elektromos verziótól. Nálam egyébként éppen fordított a helyzet, az operai billentyűsökhöz is szívesen leülök a próbákon, de ha egy Steinwayen van alkalmam játszani, akkor hallom, hogy az összes hibámat kihozza.

Ide kapcsolódik:
„Ha a színen van, azonnal a színpadi viszonylatok csomópontjává válik” – Sudlik Mária emlékezete

A hangszeremet még a feleségem életében vettem, ez egy jobbfajta darab, ami billentésben hasonlít a zongoráéhoz. Gyakran használtam eddig is, mert az operák zongorakivonatát mindig megtanulom, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül tudjak próbálni. Ha pedig egy versenymű szólistájával lépek a koncertpódiumra, akkor is két-három próba megelőzi a fellépést.

– Más interjúkban is említette, hogy nagyon fontos önnek a kollégákkal közös munka. A karanténban tartotta velük a kapcsolatot?

Neten is és telefonon is sokat beszéltünk. Én egyébként állítólag átestem a koronavírus-fertőzésen, a gyorsteszt ezt mutatta ki, de már negatív volt a leletem. Mégis, azután is betartottam az előírásokat, és csak heti egyszer mentem el a lakásomból, a Pasaréti útról gyalog a Budagyöngyébe bevásárolni. Eddig is magányos életet éltem, technikailag nem jelentett sok újdonságot az elszigeteltség, és a kényszerű mozgással, a biciklizéssel, meg a hobbimmal, a zongorázással jól elvoltam ezekben a hetekben.

– Pályája során volt-e hasonlóan csendes időszaka?

– Nem igazán. Ha nagyon fontos feladataim voltak, akkor mindig szakítottam rá időt, és sokat, nagy koncentrációval tanultam. Hasonlóan karanténszerű periódust talán csak a hetvenes évek végén éltem meg, amikor alkalmam nyílt Bayreuth-ban a Wagner-fesztiválon zenei asszisztensként részt venni. Előtte éjt nappallá téve Wagnert és a műveit tanulmányoztam.

Ide kapcsolódik:
Kovács János: „A Hovanscsinában minden túl van jón és rosszon”

– Tanult-e magáról valami újat a karantén ideje alatt?

– Nem volt ilyen, mert a hatvankilenc évem során teljesen kiismertem magam, a lesújtó véleményemet pedig megtanultam elviselni.

– Egy ilyen hosszú kényszerpihenő után milyen visszatérésben reménykedik?

– Az agyamban és a lelkemben tudom, hogy kivételezett módon élek, egyedül vagyok, anyagi biztonságban, míg rengeteg honfitársamnak rendkívül nehéz időszak ez, mert családosként munka nélkül maradt. Próbálok segíteni, ahogy tudok, és van egy pozitív reményem is: olvasmányélményeim alapján a háborúk után olyan emberek is egymás nyakába borultak, akik ki nem állhatták egymást. Abban reménykedem, hogy ezek után a nehéz hónapok után is így fog történni, és nagy boldogság lesz újra látni az összes kollégát. Személyesen találkozni és közösen dolgozni olyan lesz, mintha újraindulna az életünk, mintha új esélyt kapnánk a jövőhöz.

Promóció

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X