A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és elődei az elmúlt száz év alatt több ezer zenésszel – karmesterrel, szólistával – léptek fel. Közülük kérdeztünk négy visszatérő művészt.
kovács jános
Budapest legújabb koncerthelyszíne, az Óbudai Zsinagóga nagyszabású szimfonikus koncerttel emlékezik meg december 4-én Felix Mendelssohnról.
Remekművekről és a mögöttük húzódó történetekről beszélgettünk Kovács János karmesterrel, aki január 13-án, csütörtökön a Nemzeti Filharmonikusokat vezényli a Müpában.
A RaM Színház falai között 2022. január 2-án, 19:00 órai kezdéssel csendül fel a leghíresebb klasszikus zenei művekből összeállított program a Duna Szimfonikus Zenekar és a Virtuózok fiatal szólistáinak előadásában.
„Réges-régen, valamikor az ősidőkben, de legalábbis múlt péntek előtt, Micimackó egy erdőben élt, saját kunyhójában,…
Online koncert keretében hallhatjuk Dvořák és Mozart műveit a Concerto Budapest művészeinek előadásában december 12-én.…
A napi szíverősítő szobabiciklis edzés közben Ravelt tanulmányozott, majd hobbijának élve Schubertet és Schumannt zongorázott…
Világsztárok a nappaliban: a régió egyik legismertebb kulturális intézménye, a Müpa mindent megtesz azért, hogy…
Sudlik Mária a magyar operajátszás történetének kiemelkedő alakja, aki hosszú pályafutása alatt számtalan szerepben bizonyította…
Sokszínű a hét zenei kínálata. Bár Beethoven művei egyáltalán nem ritkán csendülnek fel a koncerttermekben,…