1927. június 19-én született és tragikus hirtelenséggel, 2010. szeptember 3-án hunyt el Bánffy György színművész, akire orgánuma és drámai alakításai miatt emlékezhetünk. Tanított a Zeneművészeti Főiskolán, két évtizedig volt elnöke az Anyanyelvápolók Szövetségének, Nagykőrös és két budapesti kerület, a II. és a XIII. is díszpolgárának választotta.
Már gimnazistaként, élete első előadásában Kossuthot játszotta, később volt Lear király, III. Richárd, Othello, Cyrano, Oidipusz, Faust, Galilei, Dózsa és Széchenyi, de illett hozzá Higgins professzor és Szilvay professzor karaktere is, verses és anyanyelvápoló előadóestjeinek pedig súlya volt. Bánffy György pályaválasztása magától értetődőnek tűnik: „Édesanyám, Pápay Klára karján ringatva oltotta belém a versek, az anyanyelv szépségének szeretetét. Ő éppúgy mint én nemcsak színész volt, hanem kora ifjúságától kezdve szinte haláláig a pódium volt az egyik legfontosabb munkaterülete. így színészi pályám kezdetekor számomra magától értetődő volt, hogy a színpad mellett a versmondás legyen a legfontosabb kiegészítő munkám.”
17 évesen malenkij robotra vitték, ahonnan kiütéses tífusszal, kilenc hónap után szabadult. Statisztált a Rádióban, majd a Nemzeti Színházba került. Diplomája megszerzése után a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött. 1956-ban részt vett a forradalmi eseményekben, a színház Forradalmi Tanácsának tagja lett, ezért megtorlásképp három évig nem léphetett színpadra. Honthy Hanna nyújtott neki segítő kezet: „Bánffy, én magát alkalmazom addig, amíg ez a marhaság tart. Annyi fizetést kap tőlem, amennyit a színháznál kapott volna, ha nem rúgják ki.” Így lett a primadonna sofőrje.
1960-ban Pécsre szerződött, ahol 12 évet töltött. Pályája itt teljesedett ki. 1971-ben lett a József Attila Színház tagja, és ekkor készítette el első önálló estjét, amelyben a magyar nyelvemlékeket vette sorra a Halotti beszédtől Illyés Gyula Koszorú című verséig. Számtalan kitüntetéssel ismerték el: Jászai Mari-díj (1965), Érdemes Művész (1971), SZOT-díj (1979), Kiváló Művész (1983), Kazinczy-díj (1989), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1992), Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1994), Kossuth-díj (2001), Magyar Szabadságért díj (2010).
Mint mondta, a magyar kultúra érdekében lett 1985-ben országgyűlési képviselő, a politizálást a rendszerváltás után, egy cikluson keresztül a Magyar Demokrata Fórum padsoraiban folytatta.
„Sosem hangoztattam, hogy politikus vagyok. Másfelől úgy tartottam: a politizálás valójában inkább egy csoportos showműsor. (…) De sosem kevertem össze a színpadot, a színházi szerepeket a politikával”
– nyilatkozta évekkel később, már visszavonulva a politikusi szerepből a színész, aki ars poetica-szerűen így vallott hivatásáról: „Szeretek „vadként” állni a színpadon. És minél nehezebb a szerep, annál jobban szeretem azt az élményt, amikor az idegpályák szinte észrevétlenül összekapcsolódnak.”