Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Bán János: „Nem a nemzeti, hanem a jó előadás az érvényes”

Bán János: „Nem a nemzeti, hanem a jó előadás az érvényes”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Jegyzetekkel és pezsgővel a kezében érkezik a legvidámabb bús, örök fiatal és vele Az én kis falum, Otík, a Katona József Színház valamint „a hőskor” illegális művészeti atmoszférája. Az utóbbi hónapok során alsóörsi remetévé avanzsált Bán János vall színházművészetről, társadalmi helyzetről, a négyszázadik Kukacmatyiról és Jiří Menzelről.

- hirdetés -

– Ahogy látom, nem csupán születésnap alkalmából folyik a pezsgő nálad!

– Ma volt a négyszázadik Kukacmatyi előadás, ezt az üveget erre az ünnepi alkalomra kaptam.

– Szívből gratulálok! Milyen érzéssel tölt el, hogy generációk nőnek fel ezen az előadáson?

– Ez nem egyszerűen egy gyermekelőadás, sokkal gazdagabb a beltartalma. Másra reflektálnak a felnőttek ezen az előadáson, máshol is nevetnek fel, mint a gyerekek. Nyolc mozgástechnikát alkalmazok itt, és ha ezt nem plasztikusan csinálom, akkor a gyermek elkezdi unni – az pedig féken tarthatatlan lenne! A négyszáz előadás alatt egyébként nem történt unatkozásra példa. Olyan előfordult, hogy be-beszóltak, de nekem is van szám, tudok én kontrázni!

– Ha jól tudom, nem nagyon vagy Budapesten az utóbbi időben.

– Nem bizony, lent vagyok Alsóörsön március közepe óta, teljesen egyedül. Csak Gáspár Sanyi van a közelben, akivel szomszédok vagyunk.

Bán János A borbély című előadásban – fotó: Rácz Gabi

– Milyen az alsóörsi életmód? Hogy érzed magad?

– Ilyen boldog még életemben nem voltam! Nincs stressz, nincs hajtás! Teljesen szublimáltan élek. Egy héten egyszer megyek vásárolni. Csak Gáspár Sanyival érintkezem jóformán. Paraszt gyerekek voltunk mind a ketten, éppen ezért a budapesti őrületből való kiszakadás nagyon fontos mindkettőnk számára ahhoz, hogy feltöltődhessünk, megnyugodhassunk. Amikor Sanyi megkapta a Kossuth-díját, azonnal mondtam neki, hogy mindenféleképpen be kell fektetnie. Meg is vette a mellettem lévő telket.

– Hogy telik egy napod?

Mindig szöszölök valamin, unatkozni nem szoktam. Főzni szoktam, méghozzá nem is rosszul! Későn fekszem. Későn, tíz-tizenegy óra körül kelek, aztán kimegyek az éppen aktuális mezei teendőimhez.

– Termelsz is?

– Igen. Éppen vittem gyümölcsöt a gyerekeknek is.

– Figyelemmel követed a közéleti dolgokat? Mennyire engeded be a híreket a négy fal közé?

– Természetesen mindenről tudok, mindent igyekszek figyelemmel kísérni. Számos erős hatás ért az utóbbi időben, függetlenül attól, hogy remete módon élek. Nagyon megrázott Jiří Menzel halála, az SZFE-effektusról nem is beszélve.

– Milyen benyomásaid vannak az SZFE-ügy kapcsán?

– Azt kell megváltoztatni, ami változtatásra szorul. Egy több mint százéves, világhírű, profi intézményt, ami tele van tehetséges növendékekkel és tanárokkal, azt nem kell szétzúzni. Azt kell megváltoztatni, ami nem működik. Nem abban hiszek, hogy nemzeti színházművészet, ilyen véleményem szerint nincs. A színházművészetben hiszek. Nem a nemzeti, hanem a jó előadás az érvényes. Teljesen mindegy, hogy az egy Bánk bán vagy egy Macbeth, vagy egy Tartuffe. A professzionális színház határokon és politikai ideológiákon bőven túlmutat, általános emberi történeteket, jellemeket reprezentál.

Bán János A borbély című előadásban – fotó: Rácz Gabi

– Ha Otík ide csöppenne a kortárs budapesti színtérre, mi lenne a legfontosabb üzenete az emberek számára?

– A humanizmus. Ez hiányzik leginkább a kortárs kulturális és közéleti világunkból. Minden túl van politizálva, a papagáj-kommandó pedig remekül teszi a dolgát. Azonban az ostobaságnak is van határa – és ezt vállalom! A góré elszólja magát, és aztán ezt a lózungot szajkózza mindenki. Ez reklámpszichológia is: minél többet hajtogatod a hülyeséget, annál jobban elhiszik. Annak idején például meg kellett tanulnunk Népszabadságot olvasni! Azt hajtogatták, hogy osztogatnak. Kiderült aztán, hogy fosztogatnak.

Mi a legszembetűnőbb különbség a régi és a mostani szisztéma között?

– Akkoriban nem demokráciáztak, hanem nyilvános volt, hogy szocialista diktatúra van. Azt is fontos megjegyezni, hogy nem volt ennyire élesen megosztva az ország.

– Mészáros Márta hangoztatja sokszor, hogy teljesen más például a lengyeleknél a kulturális helyzet. Szerinted mi lehet az oka annak, hogy a rendszerváltás után náluk, vagy a cseheknél jobban megmaradt a színház- és filmművészeti emberek megbecsülése?

Egzisztenciálisan és társadalmilag sokkal magasabb a presztízse a színház- és filmművészeti, de minden más kulturális alkotónak is, ezeken a helyeken. Bizonyos értelemben ott is működik a politikai PR és vannak konfliktusok, de ennyire nincs megosztva a társadalom. Sokkal nagyobb tisztelete van a művészeti szcénában dolgozóknak. Nem biztos, hogy igazam van, mert nem vagyok sem politológus, sem szociológus, de én ezt így érzem.

– Mesélsz kicsit „a hőskor” illegális színházi miliőjéről?

Jócskán részt vettem benne! Sokkal nagyobb figyelmet tulajdonítottak társadalmilag a művészeti eseményeknek, mint manapság. Mostanság kirakatrendezvények vannak, csak kevés benne a tartalom.

Bán János A mi osztályunk című előadásban – fotó: Dömölky Dániel

A főiskola után, Győrben kezdtem a pályafutásom. Oda járt az akkori, úgynevezett „illegális színházi kultúra” java, Konrád Györgytől, Nádas Péteren át, Morcsányi Gézáig. Rajk Laci volt négeren a díszlettervező. El tudod képzelni, hogy milyen kör lehetett ez? Ennyi humán értelmiségi összejön, hogy művészeti formában közvetítsen fontos társadalmi és kulturális problémákat, kérdéseket! Ez aztán nagyon nem tetszett ám a pártállamnak. Másfél év után ki is rúgtak minket. Én egy olyan országban lettem hivatalosan munkanélküli, ahol elvileg nem volt munkanélküliség! Szolnokra kerültem, és ezután csináltuk meg a Stílusgyakorlatokat is.

– Alapítótagja voltál a Katona József Színháznak 1982-ben, hivatalosan pedig 1983 óta a mai napig ide tartozol. Soha nem merült fel benned, hogy elmenj?

Felmerült, de rájöttem, hogy hova is mennék? Nincs jobb. Nem találtam ennél jobb, szakmailag kielégítőbb színházi otthont magamnak. Kezdetekben a Katona József Színház nem Magyarország, de a világ egyik legjobb színháza volt! 1987-1994 között szinte nem voltunk itthon, annyit turnéztunk.

Bán János jelenleg Zsámbéki Gábor Lear király rendezésében próbál, amelynek decemberben lesz a bemutatója. További információ ide kattintva.

A rendszerváltás jóformán kimaradt az életünkből, mert folyamatosan úton voltunk, mint a bolygó hollandi! Mentünk Ausztráliába, Angliába, Dél-Afrikába, meg még ezer helyre. Nincs olyan európai főváros, ahol ne játszottam volna.

– Hogy érintett a hír, hogy életed egyik meghatározó alkotótársa, Jiři Menzel elhunyt?

Körülbelül olyan érzéseket váltott ez ki belőlem, mint amikor meghalt az édesapám. Egy hétig egy irányba mentem. Felhívtam a cseh barátaimat, mert mindenképpen ki akartam menni a temetésre. Beszéltem Olgával, a feleségével is, aki azt mondta, hogy nem lesz temetés. Ránk jött a vírus második hulláma is, úgyhogy jelen pillanatban semmit nem tudok. Tavaly októberben beszéltünk utoljára Jirkóval, miután már kijött a kórházból, és már tolószékben volt. Teljesen érthetően beszélt, bár egy kicsit akadozva.

Ide kapcsolódik:
Bán János: „Jiří Menzel mentorom és barátom volt”

– Mit említenél meg, ami fontos számodra, és egyértelműen tőle kaptad?

Nagyon sok technikai elemet tanultam tőle. Annak idején a magyar operatőri iskolának volt egy szlogenje, miszerint „ne mozogj, mert kiesel a képből!”. Ez egy elterjedt mondat volt a szakmában, szinte minden színész tudta, miről van szó, ha ezt hallja. Na, most nekem ez visszacsengett, amikor kint forgattam. Volt egy jelenetünk, amikor nagyon szűken jártam le egy útszakaszt. Erre megszólalt Jirkó, hogy mit csinálsz Janikó? Mondom, nem akarok kiesni a képből. Elkezdi, te bolond vagy? Hát azért van ott Jaromír Sofr, aki a világ egyik legnagyszerűbb operatőre, hogy lekövessen téged! Ne te kövesd le őt, hanem ő téged!

Menzel tényleg a Stílusgyakorlatok „kaszás jelenete” után döntötte el, hogy téged választ Az én kis falum főszerepére?

– Igen. De ennek voltak előzményei is. 1978-ban a Minden szerdán című Gyarmathy Lívia filmben dolgoztunk együtt, és állítólag már ott szemet szúrtam neki. Ezt követően szinte minden évben valamilyen munka kapcsán összesodort minket az élet – Maár Gyula Felhőjáték című művében például. A Szarvaskirályt rendezte itt a Katonában, utána pedig mentünk Prágába Stílusgyakorlatokkal, ahol pedig, ahogy mondod, „a kaszás” tette fel az i-re a pontot. Menzel csak ütötte a vasat, hiába támadták, hogy jobbnál jobb cseh színészek állnának rendelkezésére a filmjéhez, ő engem választott.

– A forgatás alatt éreztél távolságtartást a stábtagoknál?

– Persze, abszolút. De csak addig, amíg a Drazsákéknál le nem dőlt a kerítés! Na, ott oldódtak fel igazán a gátak! Az egész stáb vinnyogva röhögött ennek a jelenetnek az első felvételnél. Ez a verzió nincs is már meg, sajnos, felvételen. Jirkót soha nem hallottam kiabálni, de itt volt az, hogy üvöltött, hogy tudjátok, hogy élő hangot veszünk, megegyeztünk, hogy fegyelmezettek lesztek, erre szétröhögitek az egyébként zseniális jelenetet!  Az én kis falum a mai napig kultusz film. Hihetetlen magas a nézettsége a cseheknél, minden évben többször levetítik. Olyan ez náluk, mint itt A tizedes meg a többiek, vagy A tanú.

Bán János Ónodi Eszterrel a Platonov című előadásban – fotó: Horváth Judit

– Amikor régebben beszélgettünk, mesélted, hogy van egy olyan szokásod, miszerint folyamatosan jegyzetelsz, írogatsz. Megvan még ez a hagyomány?

Ez egy el nem múló szenvedély. Ami az én politikai szemléletemet jellemzi, arra csak egy Shakespeare-idézettel tudnék igazán utalni, innen a jegyzetemből (a papírra mutat). Ez Coriolanusból egy monológ részlet, Arany János fordításában: „És mert bár másmilyen a lepke, azért a lepke is csak hernyó volt egykoron.” Kinek nem inge, ne vegye magára, de akié igen, az öltözzön fel!

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X