Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Borisz Berezovszkij: „Hajlamosak vagyunk túlbecsülni a karmester szerepét"

Borisz Berezovszkij: „Hajlamosak vagyunk túlbecsülni a karmester szerepét”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Borisz Berezovszkij, az izgalmas egyéniségű zongoraművész, november 8-án és 9-én ismét a Concerto Budapesttel ad koncertet a Zeneakadémián. Ezúttal különleges műsorral készültek, hiszen a hangverseny mindhárom számában közreműködik. Brahms f-moll zongoraötösét a Keller Kvartettel, míg Liszt első és második zongoraversenyét a teljes szimfonikus zenekarral adja elő. Az orosz művésszel két próba között egy étterem teraszán beszélgettünk, ezúttal sem maradtak el az érdekes gondolatok.

– Melyik darabot próbálták az imént?

- hirdetés -

– A két Liszt-zongoraversenyt, majd délután következik a Brahms-kvintett.

– Három nagy művet adnak elő a Concerto Budapesttel, ön pedig mindegyikben közreműködik. Nem fárasztó ez?

– Nem, ehhez én már hozzászoktam. A napokban is hasonló igénybevételt jelentő koncerteket adtunk Szentpéterváron és Moszkvában. Ha az ember megszerzi a szükséges gyakorlatot, akkor ez magától megy.

– Még úgy is, hogy nem csak zongorán játszik, hanem dirigálja, vagy legalábbis vezeti az együttest?

– Még csak nem is vezetem, nincs szükség arra, hogy mutassam a karmestertől megszokott mozdulatokat, inkább csak együtt élek a zenével. Az emberek hajlamosak túlbecsülni a karmester szerepét, az utóbbi évtizedekben mindenképpen. A Liszt-zongoraversenyek esetében is ugyanúgy működik minden, mintha egy kamarazenekarral vagy vonósnégyessel játszanék. Az együttműködés azonos, csak épp több zenész van egyszerre jelen a színpadon, ez a különbség. Ha pedig megvan az összhang, akkor onnantól minden természetes.

– Ön érzi ezt az összhangot? Honnan lehet tudni, hogy megvan, lehet egyáltalán  fejleszteni?

– Igen, ez rögtön kiderül. A kulcs az, hogy a muzsikusok vagy a zenekar ne csak részese legyen a próbáknak vagy a koncertnek, hanem valódi kapcsolat jöjjön létre a közreműködők között, figyeljék és inspirálják egymást, érezzék közös ügynek az egész produkciót. A Concertóval például tökéletesen működik ez a kémia, megtanultuk egymás gesztusrendszerét, kiváló zenészek játszanak itt, olyan, mintha hazajárnék.

– Mostanában igen nehéz időket élünk, különösen igaz ez a kultúrára, azon belül is a koncertéletre. Önnek vannak erről személyes tapasztalatai is?

– Nézze, az ember nem is igazán tudja, hogy mit gondoljon a járványról. Szerencsére nekem eddig nem volt túl sok kapcsolatom vele, de hallottam kollégákról, akiknek viszont igen. Egy barátom is két hétig kórházi ápolásra szorult, de most már sokkal jobban van, hazaengedték. Persze, az ember nem kerülheti el a szembenézést a járványhelyzettel, a minap is Moszkvában félház előtt játszottunk. Furcsa volt, de kénytelenek vagyunk ehhez hozzászokni még egy ideig.

– Mit gondol, ilyen helyzetekben megnövekedhet a művészet szerepe? Önnek jelent ez plusz inspirációt?

– Igazából nem, az sokkal inkább számítana, ha nem zongorázik, hanem táncol valaki. Akkor legalább testmozgást végez, és ez jobban segít megőrizni az egészséget. (Nevet.)

– Hasznos és gyakorlatias tanács. Ez amúgy is jellemző önre, mint ahogyan az is, hogy nyíltan kimondja, mit gondol. Például a „zongoraiskolák” esetében.

– Számomra a zeneszerző a legfontosabb, és az, hogy a darabot minél jobban játsszam el. Az emberek hajlamosak berögződések és sznobizmus alapján ítéletet mondani, azt gondolják, ha ismert előadó tolmácsolásában hallanak valamit, az feltétlenül jó. Pedig ez nem így van.

Ide kapcsolódik:
Borisz Berezovszkij: „A zeneszerzőkben hiszek, nem a nagy elődökben"

– Mit tanácsolna az olyan koncertlátogatónak, aki először ül be egy klasszikus zenei hangversenyre?

– Azt, hogy nyugodtan figyeljen az érzéseire, találja meg azokat a pontokat, motívumokat, amelyekkel azonosulni tud, ne elvárások alapján döntse el, mi jó és mi nem. És ha egy pohárt bort is iszik a koncert előtt ez a hallgató, garantáltan jobban fogja érezni magát. Ha pedig egyáltalán nem tetszik neki, amit hall, nyugodtan álljon fel, és hagyja ott az egészet. (Nevet.)

Számítanak a külsőségek is egy hangversenyen?

– Mostanság egyre inkább, de ez nem feltétlenül baj. De hiába ül le egy csinos nő a zongorához, az a fontos, hogyan játszik, és képes-e megnyerni a közönséget. A külsőségek csak ahhoz kellenek, hogy felkeltsék a figyelmünket, a lényeg azonban utána következik. Több zenész extrém öltözékben lép a pódiumra (ott van például Nigel Kennedy), de ismerek olyan zongoraművészt is, aki meztelenül játszik. Mindez nem befolyásolja a tolmácsolás minőségét, nem ad hozzá, viszont nem is von le belőle.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X