Hol hozhatunk közös nevezőre egy táltost és egy filmrendezőt? Természetesen a színházban. Szomor Györgyöt a nézők a Budapesti Operettszínház következő streamelt István, a király előadásában Torda szerepében láthatják, de beszélgetésünknek nem csupán ez, hanem egy épp csak elkezdődött próbafolyamat ad apropót, amelyben egy Federico Fellinire nagyon hasonlító karaktert alakít.
– Az előadásban két generáció játszik együtt, és a nézőtéren is ugyanígy két generáció ül egymás mellett: az, amelyiknek saját élményként van meg az ősbemutató, karcosra hallgatta a lemezt és rongyosra a kazettát, és az, amelyik a legendát ismerte meg. Milyen volt ez a találkozás?
– Ez egy olyan darab és olyan előadás, ami mindenkiben úgy él, mintha ott lett volna az ősbemutatón, ezért ez a generációs határ elmosódik a színpadon és a nézőtéren. Lehet a rockoperát alkotóelemeire bontani a lelket mélyen megérintő, elementáris zenétől a történelmi üzenetig, vagy elemezni az ősbemutató erejét, ami azonnal átütötte a falakat, de összességében mégis az a megfejthetetlen valami működteti, ami a remekművek sajátja. Az István, a király egyszerre legenda és a zsigereinkben élő valóság. Ez a közös tudás egyrészt fantasztikus alapot jelent, hiszen azok, akik beülnek az előadásra, pontosan ismerik a történetet, a dalokat, másrészt viszont éppen ezt az előzetes képet kell meghaladnunk a nézőben. Úgy érzem, ebben nagyon jól vizsgáztunk.
– Milyen volt a próbafolyamat, és milyen árnyalatokkal gazdagodott a bemutató óta az előadás?
– Fantasztikus volt a próbafolyamat, mindannyiunknak, akik részt vettünk benne, közös ügyévé tudott válni köszönhetően annak, hogy Székely Kriszta nagyon felkészülten érkezett, nagyon pontos elképzelései voltak, és ezekhez mi jól tudtunk csatlakozni. Az egyedülálló hangzásvilág, ami az előadás sajátja, az, hogy a rockzenekart szimfonikus zenekar egészíti ki, nemcsak számomra külön öröm és különleges érzés, hanem a nézőknek is. Három éve mutattuk be az István, a királyt, ezalatt mindenkiben ért és mélyült az előadás. Azt hiszem, a kollégáim nevében is beszélhetek, hogy nagyon hiányzott nekünk, hogy a leállás alatt nem tudtuk játszani. Ezért is volt jelent nagy örömet, hogy felvétel készült róla, és a nézőkhöz a képernyőn keresztül eljuthat az előadás. Bár közönség nélkül vettük fel, de a hosszú kényszerű kihagyás miatt hatalmas energiák szabadultak fel bennünk, és ez lendített át a fizikai igénybevétel nehézségein, hiszen nagyon komoly kihívást is jelent a produkció. Ha egy hónapban többször játsszuk, megvan a mozdulat, beáll a levegővétel helye, most viszont figyelni kellett erre. Több koncentrációt igényelt a felvétel, de a találkozásból fakadó energiák segítették a csapatot.
– Az online közvetítésnek mi a különlegessége?
– Mi úgy játszottunk, mintha közönség előtt lennénk, azaz az előadás körülményeit szerettük volna megteremteni, nem pedig egy filmadaptációt készíteni. Általában is spirituális élmény a színpadon ez az előadás, ennek köszönhetően a felvételen is, bár üresek voltak a széksorok, meg tudott teremtődni a különleges atmoszféra. Természetesen ahhoz, hogy valaki átélje az előadás teljességét, el kell jönni a színházba, de az online közvetítés másfajta közelségbe hozza a produkciót. Egy picit beavat, egy picit más szemszöget nyújt, a hátsó sorokból már észrevehetetlen gesztusokat láthatóvá teszi. Érdemes ebből a perspektívából is megnézni az előadást mindazoknak, akik már látták, akik pedig most fognak először találkozni vele, biztos vagyok benne, hogy kedvet kapnak ahhoz, hogy amikor már mód lesz rá, jegyet váltsanak az Operettszínházba.
– Néhány napja kezdődtek a Nine próbái. Guido Contini karakterét 16 éve, a magyarországi bemutatón játszottad. Milyen érzés ismét a filmrendező bőrébe bújni?
– Ahogy az István, a király, úgy a Nine is egy ajándék számomra. Valóban először 16 éve játszottam Guido Continit, és az, akivé, amivé lettem, ahogyan változtam ez idő alatt, óhatatlanul megjelenik a színpadon. Az ember öregszik, érik, tapasztalatokat szerez, és ezeknek köszönhetően másképp látja a karaktert. Úgy fogalmaznék, hogy mindenféle tekintetben beleértem ebbe a szerepbe, amit próbálni is nagyszerű. Minél többet dolgozunk, annál jobban várjuk a másnapot, mert új feladatok, helyzetek, tanulási lehetőséget várnak. Nagyon jó és inspiráló megélni ezt az egységet, és különösen ezekben a napokban, amikor oly keveset tudunk együtt lenni.
– A dalszövegek magyar változatát már a békéscsabai előadáshoz is te írtad. Átnézted azokat a próbafolyamat kezdete előtt?
– Természetesen, de alapvetően azért, hogy átdolgozzam őket. És nem amiatt, mert friss szemmel nézek rájuk, hanem elsősorban dramaturgiai okok miatt. Ez egy zeneileg fantasztikusan kivitelezett, a legjobbak közé tartozó anyag, ami mögött egy nagyon jelentős gondolati matéria is van, hiszen Fellini önéletrajzi ihletésű 8 és fél című filmjét követi. Ahhoz, hogy ezek méltó előadásban szülessenek meg a színpadon, átgondolt rendezői koncepció szükséges. Balázs Zoltán komoly dramaturgiai munkát végzett a darabbal, és a dalszövegek kapcsán is közös munkát végeztünk, ráadásul megkaptuk a jogtulajdonosoktól az engedélyt arra, hogy a filmben szereplő dalok is elhangozzanak az előadásban, amire korábban más színházaknak nem volt lehetősége. A régi anyag alapján dolgoztuk át a dalszövegeket, a rendezői és dramaturgiai gondolatok szerint. Az a változás, ami engem érint, és amiről az előbb beszéltünk, az, ahová a 16 év alatt emberként és színészként eljutottam, ezekben is megmutatkozik. Kőkemény munka volt, dalszövegekkel ennyire sokat talán még nem foglalkoztam, de egyáltalán nem bántam meg, mert minden egyes perc, amit ebbe fektettem, megérte.
