Papageno Radio
Színház „Tartozunk a társadalomnak” - Vecsei H. Miklós és Gyöngyösi Zoltán a Vígszínház...

„Tartozunk a társadalomnak” – Vecsei H. Miklós és Gyöngyösi Zoltán a Vígszínház új bemutatójáról

Ifjabb Vidnyánszky Attila rendezésében került sor a Szerelmek városa című kultikus film színpadi adaptációjának ősbemutatójára a Vígszínházban. A darab szerzőjével, Vecsei H. Miklóssal és a főszerepet alakító, friss Junior Prima díjas Gyöngyösi Zoltánnal beszélgettünk. „Elsuhanás a lényeg mellett”, zaj kontra elnémulás, képregényszerű dramaturgia, nemzedéki nyavalyák, Pilinszky-analógiák és egyéb lelki balzsamok – homály idejére.

Az 1945-ös Szerelmek városa a francia lírai realizmus egyik kiemelkedő alkotása. Milyen társadalmi kontextusban született ez a film?

Vecsei H. Miklós: Marcel Carné filmrendező és Jacques Prévert költő a második világháború kellős közepén, a franciaországi náci megszállás idején kezdett el dolgozni a Szerelmek városán. Először egyáltalán nem volt biztos, hogy forgatókönyv készül, ez a formátum a munka alatt vált világossá. A háború és a káosz, a politikai ideológiák uralma alatt rendkívül merész vállalkozás egy emberi ösztönöket boncolgató, romantikus, mégis fájdalmas mesét létrehozni. A Szerelmek városa a 19. század első felében játszódik, nagyjából Petőfi vándorszínész korában. A szerzők tudatosan egy békés korszak ábrázolásával szerettek volna rámutatni arra, hogy az emberi gonoszság és elnyomás nem a háború függvénye.

Jelenet a Vígszínház Szerelemek városa című előadásából - fotó: Dömölky Dániel
Jelenet a Vígszínház Szerelemek városa című előadásából – fotó: Dömölky Dániel

– Hogyan fedeztétek fel ezt a művet? Milyen inspiráció vitt a megvalósítás felé?

– A darab rendezőjével, ifj. Vidnyánszky Attilával mindketten Marton László osztályába jártunk az SZFE-n. Őt a mai napig mesterünknek tekintjük, a legtöbbet neki és Hegedűs D. Gézának köszönhetjük. Marton többször említette nekünk, hogy nagyon szeretné, ha foglalkoznánk ezzel a történettel. A Szerelmek városa a kedvenc filmje volt, tervezett előadást belőle itt a Vígszínházban, el is készült az első felvonás példányával, amit azonban sajnos elveszített. A példány készítése közben sokszor gondoltunk tanár úrra, hogy ő vajon merre kanyarította volna ezt vagy azt a szálat, reméljük, hogyha egyszer megtaláljuk az ő szövegkönyvét, akkor szép találkozásokra lelünk majd.

– A filmes alapmű eredményezhet szokatlan, montázs-szerű dramaturgiát?

– Sokféleképpen követhetünk le egy színművet. A legkézenfekvőbb, ha végigkísérünk egy behatárolt idejű és terű cselekményt, amelyben pontosan látjuk a főhősök lelki fejlődésének ívét. A másik esetben – ami most nálunk is mutatkozik – olyan képek jelennek meg, amelyek akár egymástól függetlenek is lehetnek, a befogadóban mégis egy egésszé állnak össze. A színészeknek ebben a töredékes szerkezetben bonyolult feladattal kell megbirkózniuk, egy-egy szereplő ugyanis teljesen másképpen viselkedhet, mint az előző jelenetben, magyarázat nélkül. Ebben a dramaturgiában nincs levezetve, hogy ki miért és hogyan változott, ezeket az információkat a nézőnek kell összeraknia magában.

Jelenet a Vígszínház Szerelemek városa című előadásából - fotó: Dömölky Dániel
Jelenet a Vígszínház Szerelemek városa című előadásából – fotó: Dömölky Dániel

Ez a tematika a képregény műfajára jellemző, ahol lapozol egyet és az ember, aki mondjuk az egyik képen még a gyermekét simogatta, a következő oldalon már gyilkol. A magyar színháztörténet általában a történetmesélős tradícióra épül, így előfordulhat, hogy a tradicionális színházba járóknak szokatlannak hat majd a Szerelmek városa.

– Nagyon erős szellemi szövetség mentén dolgoztok a rendezővel. Számos előadást készítettetek már közösen, többek között a A nagy Gatsby-t, vagy a Liliomfit. Hogyan jellemeznéd alkotói közösségeteket?

– Elsősorban barátok vagyunk. Rengeteget beszélgetünk, milyen értékekre kell rákérdeznünk, milyen nemzedéki jelenségekre kell reflektálnunk. Nem pedagógusok, orvosok, pszichológusok, vagy szociális munkások vagyunk, ezért érezzük, hogy tartozunk. Tartozunk a társadalomnak. Muszáj adnunk, szolgálnunk. Ha már nem tudunk annyit nyújtani, mint az imént említett hősök, akkor feltesszük a kérdést, hogy mi az, amivel mégis segíthetünk az embereknek, a generációnknak, ez a legfontosabb motivációink. Tulajdonképpen azokat a kérdéseket szeretnénk feltenni a színházban, amit magunknak is fel kell tennünk. A magánéletünk és a színházunk akarva akaratlanul összefonódik.

– Milyen nemzedéki nyavalyára nyújthat lelki, mentális orvosságot a Szerelmek városa?

– A generációnk nagyon sok tagja rendelkezik az elveszettség érzésével. Sokan egyáltalán nem tudják, hogy mi a következő lépés, merre kéne haladni. Ha beszélsz például érettségizőkkel, a nagy részének fogalma sincs, hogy milyen irányba tartson, miközben a világ folyamatosan diktálja, hogy csináld magad, találd meg az utadat. Az útkeresőknek kell elsősorban elmondanunk, hogy semmi gond azzal, ha valaki keresi magát, az útját.

Jelenet a Vígszínház Szerelemek városa című előadásából - fotó: Dömölky Dániel
Jelenet a Vígszínház Szerelemek városa című előadásából – fotó: Dömölky Dániel

Egy másik megközelítéshez Pilinszkyt idézném. „Az igazak homályban kóborolnak, de épp ezért egyedül ők, az elveszettek találnak haza.” Akik hisznek valamilyen mély humánumban és egymásra figyelésben manapság – pláne Magyarországon – azok pontosan azt a homályt érezhetik, amelyről Pilinszky ír. Számos alkalommal találkozhatunk a homállyal, leginkább, ha a szeretetet, az empátiát, a figyelmességet, vagy éppen a toleranciát tartjuk előtérben.

– Mik tarkítják, mélyítik ezt a homályt például?

– Rendívül összetett lenne erre a válasz, ezt a kérdést nem most fogjuk felfejteni. Mindenesetre van körülbelül hétmilliárd ember a bolygón, napi ezer és ezer hír, létezik ilyen ideológia, olyan politikai elv, Samsung, Apple, Tesla, Amazon… Olyan mennyiségű jelenleg a világ zaja, hogyha az égvilágon semmit nem csinálunk az életünkben, már el is telik. Gondolkodnunk sem kell. Mi az, ami tényleg én vagyok ebben a kavalkádban? Ezt a kérdés tízmillió emberből kilencmillió valószínűleg nem fogja feltenni magának, hiszen annyi inger kitölti az életünket, hogy még a kérdésig sem juthatunk el.

Jelenet a Vígszínház Szerelemek városa című előadásából - fotó: Dömölky Dániel
Jelenet a Vígszínház Szerelemek városa című előadásából – fotó: Dömölky Dániel

Főszereplőnk, a pantomimművész Báptiszt kísértetiesen hasonlít az idén 100 éves Pilinszkyre, aki azt írja: „én úgy szeretnék írni, mintha tulajdonképpen hallgatnék.” Ez tulajdonképpen Báptiszt lényege, aki úgy szeretne élni, mintha tulajdonképpen nem lenne. El akar tűnni, mert nem érti, mi folyik körülötte a folyamatos zajban és káoszban.

– Milyen kihívások elé állítja a színészt a pantomimművész megformálása?

Gyöngyösi Zoltán: Hatalmas és szép próbatételt jelentett számomra ez a szerep. Sokan hiszik a pantomimről, hogy ez egy könnyű, tingli-tangli műfaj, holott hihetetlenül összetett. A mozgás művészetében, a verbális kommunikáció teljes hiányában kell érthető és hatásos emóciókat, gondolatokat közvetíteni.

Jelenet a Vígszínház Szerelemek városa című előadásából - fotó: Dömölky Dániel
Jelenet a Vígszínház Szerelemek városa című előadásából – fotó: Dömölky Dániel

Karsai Veronika pantomimművésszel dolgoztunk együtt a próbák alatt. Úgy indult a munka, hogy megkérdezte, hogyan csinálnék bizonyos elemeket, gyakorlatokat, mint színész. Megmutattam, ő pedig reflektált erre, alaposan kidolgozta, elmélyítette a mozdulatsort. Mire készen lettünk egy-egy gyakorlattal, rádöbbentem, hogy mennyire más a megvalósítás, mint amit eleinte elképzeltem, vagy feltételeztem. Egészen apró, finomhangolású mozzanatokból építettük fel az egész előadásbeli létezésemet.

– Hogyan jellemeznéd Báptisztet?

– Örök álmodozó, nagyon érzékeny és romantikus lelkületű figura, aki mintha egyfajta „szellemként”, nem valódi résztvevőként venne részt a mindennapokban. Így is mondják róla, „mintha a Holdról esett volna elénk”. Látszólag teljesen rendben megy az élete. Van barátnője (később felesége), gyermeke, sikeres a munkájában, elismerik őt művészként. Ez azonban csak a látszat. A külső sikerek ellenére szíve mélyén boldogtalan.

– Gáránsz megérkezésével Báptiszt „felébred”. A nő különleges vonzásában több férfi is él, a jóképű sztárszínész, Frederik Lömetrö, a bűnöző lírikus, Pier Fránszoá Lászener és az arisztokrata Eduárd dö Montré. Gáránsz számára Báptiszt a beakadt lemez. Milyen ennek a két embernek kapcsolata?

– Történetük egy nagyon szép egymás mellett elsétálás. Amikor Báptiszt kívánná a nőt, ő elhatárolódik, és amikor Gáránsz szeretné közel engedni magához a férfit, Báptiszt hátrál. Állandó közelség, mégis folyamatos távolság a kapcsolatuk. Mindketten egymásban találják meg azt, amire annyira vágynak, ugyanakkor egyszerűen nem tudnak mit kezdeni azzal a mély érzéssel, ami egymás felé él bennük. Gáránsz különleges, szinte mágneses vonzerővel rendelkező nő, aki nyitott egyszerre több férfi felé is, a szerelmet azonban egy olyan emberben találja meg, aki sosem lesz az övé.

Jelenet a Vígszínház Szerelemek városa című előadásából - fotó: Dömölky Dániel
Jelenet a Vígszínház Szerelemek városa című előadásából – fotó: Dömölky Dániel

– Milyen tipikusan aktuális világjelenségre reflektálhat históriájuk?

Ebben a felgyorsult világban elmegyünk a lényeg mellett. Itt van a Tinder, a közösségi média, a látszólag szinte korlátlan szabadság, satöbbi. Ezek csak felszínesen nyújthatják az igazán fontos dolgokat az életünkben. Rájöttem, mennyire sekélyesen képes olykor kezelni a ma embere nem csupán a szerelmet, hanem minden emberi kapcsolatot. Nem adunk teret az érzelmeink és a jelentőségteljes történeteink megélésre.

Promóció

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!