Öt éve ismerjük egymást, annyi a közös vagy közeli bennünk, hogy gyakorlatilag azonnal barátokká is váltunk. Úgy emlékszem, Messengeren jelentkezett be, oroszul persze, hogy szeretne velem beszélni. Nem fogadok el édességet idegentől. Először meg szoktam nézni, hogy ki az, aki keres. Ha a Facebook segítségével vette fel a kapcsolatot, hát ott.
A háttérképének egyik fele a mi Mátyás királyunk egyik legismertebb portréja volt! Először csak ezt vettem észre, már majdnem el is kezdtem válaszolni, amikor megláttam az avatar-fényképén, hogy hiszen látásból ismerem a „Мова нанова” – azóta már betiltott – belarusz nyelvtanfolyamról!
Én nem sokkal korábban kezdtem módszeresen belaruszul tanulni, eleinte Minszkben egy három hetes intenzív kurzuson, amit aztán ebben a „szakkörben” folytattam, ő inkább kíváncsiságból járt oda, ahol belarusz nyelven lehetett beszélgetni.
A tanfolyamon készült fényképek közt találtam egy olyat, ami dokumentálja, hogy egymás mellett ültünk egy hete, írtam hozzá pár sort belaruszul – akkor még bizonyára nem kevés hibát ejtve. Magyar embert keresett, így kerültem az érdeklődési körébe – Mátyás királyról akart beszélgetni. Ezzel kezdődött…
Az, hogy Szjarhej Amjalcsuknak (Сяргей Амяльчук, 1957.) kohász-szakmérnöki diplomája van és egy sor eredeti gondolata gyakorlati jellegű, műszaki, valamint más, többek között történelmi, társadalom- és természettudományi-filozófiai kérdésekben, elég gyorsan kiderült. Hogy igen érdekes költő – számomra sokkal lassabban. Körülbelül akkor, amikor „utolértem”, szóval amikor engem is felvettek a Belarusz Írók Szövetségébe.
Most együtt vagyunk tagjai ennek a bírósági ítélettel – lassan már háromszáz más civil szervezettel együtt – betiltott társaságnak, tesszük dolgunkat és mindketten úgy látjuk, hogy a hatalomnak e szervezetekkel szemben tanúsított magatartása csak emel a tagsági „jogviszonyunk” fényén.
Sem ez a tény, sem a korábban a saját versfordításaimról írt posztom nem hozott nekem költői tehetséget. De muszáj megmutatnom néhányat A Föld, amit magaddal viszel című, hetven haikut tartalmazó kötetéből. Nem lesz ugyanaz a műélvezet, nem csupán a fordító botcsinálta mivolta miatt, hanem mert a könyv remekül van illusztrálva (nem utolsósorban Ljavon Valaszjuk breszti költő és festőművész barátom képeivel). Valamit azért kompenzálok belőle, nevezetesen ideteszem a könyv címlapját – igazából ez maga is olyan, mint egy haiku.
Lásd, itt e kéz:
kifutópályád, te kis
katicabogár.
***
Minek a haiku?
Basót olvasom újra,
s az enyém tör ki.
***
Mást nem tudhatok
már nagybátyámról semmit…
Megjött a szovjet.
***
Telefon gyűjti
be a világ hangjait.
Tárcsázzak vakon?
***
Szomszédom kertje!
Egészen más őnála –
a naplemente.
***
Csak a Nő lehet
az egyetlen Föld, amit
magaddal viszel.
Szjarhej barátom négy évvel az infarktusa után írt egy születésnapi Facebook-bejegyzést. Mint fordító, némileg átdolgoztam, természetesen a szerzővel egyeztetve:
A kutatómérnök
Négy éve történt. Második napom az intenzív osztályon. Össze voltam drótozva, mindenféle, a testemre erősített érzékelőkkel. Félóránként mérték a vérnyomásomat. A monitoron színes grafikonok fűrészfogai. Észreveszem, hogy ha jó sokszor ismétlem magamban ugyanazt a szót újra és újra, akkor a fűrészfogak kiegyenlítődnek.
Hívom a nővérkét és kérdem, mit mutatnak ezek a grafikonok. Azt mondja, hogy a monitoron a szívem működése látható. Erre mondom neki: Most figyeljen, hogy mi lesz ezekkel a vonalakkal! És azt kezdem magamban ismételgetni, hogy „hülye Mása!” (Bocsánat, de nagyon dühös voltam a műtét után az intenzíven.) És a monitoron a cikkcakkok kisimultak. Mása megrémült attól, amit látott, hát elrohant a doktorokért.
Az orvosok futva érkeztek. Megkérdeztem tőlük is, hogy mit monitoroznak azon a monitoron. – Azt, ahogy a maga szíve működik. – Na, akkor most nézzék! És megint egyenes vonalakat csináltam a képernyőre.
Kíváncsian kérdezték, hogyan vagyok erre képes. Ugyanazt a szót ismétlem el magamban sokszor egymás után. Lassan és értetlenül kezdtek el visszavonulni. Szóval mégsem a szívműködést mutatja az a monitor, hanem az agyműködést?!
***
A következő részben, ha lesz érdeklődés, elmondom, hogy miért is kereste öt évvel ezelőtt Szjarhej Amjalcsuk velem a kapcsolatot és miért pont Hunyadi Mátyásról akart velem beszélni: van-e köze a mi Mátyásunknak Nyina Macjas belarusz költőnőhöz (Ніна Мацяш, 1943–2008)? (A belarusz nyelvben a lágy t betű c-vé „hasonul” – a jelenséget így is hívják: цеканне, azaz kb. césedés.)
