Szilágyi Szabolcs fuvolaművész, a Concerto Budapest művésze ma ünnepli 50. születésnapját. Ez alkalommal nemcsak a The Flute View magazin készített interjút, hanem mi is beszélgettünk vele a fuvoláról, mint hangszerről, az általa létrehozott Budapesti Fuvola Akadémiáról és arról, hogy mi, magyarok miért jártunk be egy speciális fejlődési utat ebben is.
– Nemrég ért véget a Budapesti Fuvola Akadémia. Mióta rendezitek meg az eseményt?
– 2016-ban rendeztük az elsőt, ez pedig most az ötödik alkalom volt. Először háromnapos rendezvénysorozatot tartottunk: az első napon a koncertek, míg a többin a nagyobb szakmai figyelemre számot tartó mesterkurzusok kaptak helyet. Többek között az volt a célunk, hogy olyan, a világ élvonalába tartozó fuvolaművészeket mutassunk be – mind koncertezés, mind oktatás szintjén -, akikkel a mainstream komolyzenei hangversenyek esetében sincs túl sok lehetőség találkozni. Emmanuel Pahud vagy Sir James Galway sokszor látható, hallható volt az elmúlt évtizedben Budapesten is, de a paletta ennél sokkal színesebb. Mi ezért zenekari zenészeket is meghívunk, nem kizárólag szólistákat, de arra nagy hangsúlyt fektetünk, hogy az illetőnek legyen oktatói tapasztalata is.
– Akkor naprakész információval kell rendelkezned ahhoz, hogy kiválaszd a meghívottakat.
– Figyelemmel kísérjük egymás munkásságát. Többször jártam Észak-Amerikában, Svájcban a Galway Fesztiválon és Boswilben, Hollandiában, emellett koncerteztem Ázsiában, ahol mesterkurzusokat is tartottam. Itthon mindig is hiányzott egy nagyívű, színvonalas fesztivál, és ha Szlovénia otthont adhat egy hasonló eseménynek, úgy gondoltuk, mi is megpróbálkozunk ezzel. Magyarországon is sokan fuvoláznak, a vízválasztó azonban az, hogy hányan szentelik életüket a hangszernek: nekik szeretne segíteni a Budapesti Fuvola Akadémia. Manapság sajnos tendencia, hogy a fiatal tehetségek már nagyon korán külföldre mennek és ott folytatják a tanulmányaikat, majd ott is kezdik el a karrierjüket. A Budapesti Fuvola Akadémia amolyan egységes oktatási platform, amely egyszerre szól az alapfokú oktatásban résztvevőknek, a zeneakadémistáknak és a pályakezdő művészeknek is.
– Sir James Galwayt példaképednek tekinted, milyen jelent számodra a kapcsolatotok?
– Sir James Galway nem csak a példaképem, de a mentorom is, emellett korunk egyik legnagyobb hatású előadója. A kilencvenes évek elejétől ismerem személyesen, de 2012-ben kaptam meghívást a fesztiváljára, amely talán a legjelentősebb ilyen esemény a világon, ahol sikerrel mutatkoztam be a világ legjelentősebb fuvolaművészei mellett. Galway ikonikus figura, nagyszerű muzsikus, akinek temérdek lemezfelvétele van, és Rampalhoz hasonlóan számos zeneszerzőt ihletett meg a munkássága. Többek között ennek az ismeretségnek köszönhető, hogy később 2020-ban én is William S. Haynes Artist lettem. Ez az egyik legjobb fuvola gyártó manufaktúra, nagy megtiszteltetés ez nekem. Kevesen tudják, de a legjobb fuvolákat az Egyesült Államokban készítik.
– Jean-Perre Rampalt említed, aki olyan meghatározó alakja a fuvolának, mint Maurice André a trombitának. Ma milyennek találod a nemzetközi felhozatalt?
– Igen, ő valóban nagy legendája a hangszernek. Nemcsak kiválóan interpretált darabokat, de ihlető forrása is volt számos, a 20. században született zeneműnek, amelyeket kifejezetten az ő számára írtak a zeneszerzők, és amelyek ma már a hangszer alaprepertoárját képezik. Ma sokkal színesebb a paletta, több kiválóság van, ugyanakkor a közösségi média alkotta kommunikációs tér leszűkíti egymás megismerésének a lehetőségét. Nem lélegezhetünk együtt, egy légtérben a többi művésszel. Ezért volt alapvető fontosságú, hogy a jó akusztika mellett a Budapesti Fuvola Akadémia egy jól működő közösségi terében kapjon helyet. A BMC, ahol eddig az összes rendezvényünk zajlott, minden ilyen követelménynek megfelel.
– Sokat változott a fuvolajáték az elmúlt évtizedekben?
– Mindenképpen, de ebben, mi magyarok szintén a saját utunkat jártuk. Ez nem minőségbeli deficitet jelent, hanem azt, hogy nagyon sokáig hermetikusan el voltunk zárva a külvilágtól és nem gyűrűztek be hozzánk a hangszert meghatározó különböző külföldi iskolák, stílusok. A magyar fuvolázásnak nagyon jó híre van, de számos olyan pontot találunk, ahol több lexikális tudásra, nyitottságra és információra van szükség, hogy tovább tudjon fejlődni a hangszeres játékunk. Az elmúlt időszakban nagy hangsúlyt fektettem néhány kollégámmal arra, hogy nagyobb önazonosságot érjünk el, ezzel kapcsolatosan reményeim szerint hamarosan egy bejelentésre is sor kerülhet.
– A szakmán kívül meg tudjátok szólítani a nagyközönséget is?
– Eleinte azt gondoltuk, hogy elsősorban a szakma felé szeretnénk nyitni, ám már rögtön az első programunkra nagy érdeklődés alakult ki, több, mint 400 belépést regisztráltunk. Később ismét a szakmai szempontok kerültek előtérbe, az utóbbi időben viszont elhatároztuk, hogy nagyon is meg szeretnénk jelenni a budapesti koncert-kalendáriumokban, többek között ezért is kezdtük el az együttműködésünket a Liszt Ferenc Kamarazenekarral és Hornyák Balázzsal. Tavaly így jöhetett létre például Denis Bouriakov magyarországi bemutatkozása is, aki a Los Angeles-i Filharmonikusok szólófuvolásaként érkezett hozzánk. A koncert a pandémia ellenére is hatalmas siker volt.
